Elképzelni sem tudom, hogy mennyire lehet nehéz homoszexuálisnak lenni ma Magyarországon. Elképzelésem sincs, hogy mennyire nehéz lehet úgy élni, hogy az ember nyilvánosan nem meri megfogni a párja kezét, nem meri ót megcsókolni. Hogy a saját szüleinek sem meri bemutatni élete szerelmét. Hogy milyen lehet úgy élni, azzal a tudattal, hogy bár alkalmas lennék arra, hogy szülő legyek, hogy gyermeket neveljek, mégsem válhatok azzá, hála az állam egyre szigorúbb és egyre kirekesztőbb intézkedéseinek, törvényeinek. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet úgy élni, hogy jogilag esélytelen megházasodni, gyermeket vállalni, a társadalom ítélkezése nélkül szeretni a páromat.
Nem tudom mindezt elképzelni, mert nem születtem homoszexuálisnak. Azonban erről nem volt választásom, nem én döntöttem róla, heteroszexuális lettem, férfi, egyébként magyar, viszonylag magas, kékszemű, barnahajú: ahogy a nemi identitásomról, a szexuális orientációmról nem én döntöttem, úgy a nemzetiségemről és a legfőbb külső jegyeimről sem. Kaptam őket, a csomag részesei voltak, lehettem volna éppenséggel alacsony leszbikus üzbég nő is, vagy biszexuális svéd férfi. De nem az lettem, hanem az, aki vagyok. Hangsúlyozom: mindez nem rajtam múlt, nem én választottam. Kaptam. A sorstól, az univerzumtól, a felmenőimtől, vagy Istentől, döntse el ki-ki maga.
Ahogy én sem választhattam, úgy a homoszexuális honfitársaim sem választhattak: ők ezt a csomagot hozták magukkal. Az teljesen nyilvánvaló és egyértelmű, hogy egyikünk sem választhatja meg, hogy ki iránt érez szexuális vonzalmat, hogy kibe lesz szerelmes, hogy ki után érdeklődik. Ez nem választás kérdése, ha netán egy heteroszexuális ember azt gondolja, hogy ez „csak fejben dől el” és miért „buziskodnak” a melegek, miért nem „erőltetik meg magukat, hogy a másik nem kezdje el érdekelni őket”, ők próbálják ki, hogy nekik menne-e azonos nemű emberrel, tudnának-e azonos nemű ember iránt érdeklődni, nemi vágyat érezni feléjük. Aligha. A homoszexuálisok éppen ugyanígy vannak ezzel. Ahogy egy heteroszexuális férfinak elképzelhetetlen, hogy egy másik férfival létesítsen szexuális kapcsolatot, hiszen kémiailag nem vonzódik hozzá, úgy egy homoszexuális férfi számára is elképzelhetetlen lenne, hogy egy nővel létesítsen ilyesfajta kapcsolatot. Nem azért, mert nem akarja, nem azért, mert „tele beszélték a fejét”, hanem azért, mert ilyennek született. Apropó nem tudom ki, hogy van vele, de ha nekem éveken át mesélnének a férfi-férfi közötti kapcsolat előnyeiről, szépségéről, romantikájáról, akkor sem válnék homoszexuálissá, ugyanis ez továbbra sem így működik. Attól, hogy egy fiatalkorúnak beszélnek arról, hogy bizony van másság is a világon, ha ő heteroszexuálisnak született, akkor nem lesz belőle meleg. Nekem is mesélhetnének arról, hogy milyen jó alacsonynak lenni, attól még nem fogok összemenni.
Mi lenne, ha szimplán csak elfogadnánk azt az egyszerű tényt, hogy mindannyian mások vagyunk. Hogy van köztünk ilyen is, olyan is, de ettől még mindannyian egy országban élünk, mindannyian magyarok vagyunk. A homoszexuális, biszexuális emberek ugyanúgy a nemzet részei, mint bárki más. Ugyanúgy magyarok, és elsősorban ugyanúgy emberek, mint te vagy én. Ne aszerint ítéljük meg a másikat, amiről nem tehet: ahogy egy sérült embert sem gúnyolunk ki, hiszen nyilvánvalóan nem tehet arról, hogy milyennek született, úgy a homoszexuálisakat sem kellene megítélni, és ami még rosszabb elítélni azért, amilyennek születtek. Amúgy is: ha keresztényként azt feltételezzük, hogy az Úr teremtett minden embert, a saját képmására, akkor a „minden ember” kategóriába a melegek, biszexuálisok is beletartoznak. És őket is a saját képmására teremtette meg…
Amíg két ember kapcsolata kölcsönös beleegyezésen, vagy ami még szerencsésebb kölcsönös szerelmén alapul, addig nekem teljesen mindegy, hogy férfi-nő, nő-nő, vagy férfi-férfi közötti kapcsolatról van szó. Azt pedig talán csak a legalávalóbb emberek gondolják, hogy a pedofília (ami egy undorító bűncselekmény, és nem beszélhetünk sem két felnőttről, sem kölcsönös beleegyezésről) és a homoszexualitás között bármi párhuzam van. Nincs. Aki szerint két felnőtt ember szerelmén, egymás tiszteletén, megbecsülésén alapuló kapcsolata egyenlő azzal, ha egy beteg felnőtt megront egy gyermeket, az vagy a szerelmet, vagy a pedofíliát nem érti, vagy nem akarja érteni. Netán szándékosan gonosz.
Fogadjuk el, hogy nem vagyunk egyformák, azonban a vágyaink még ugyanazok: boldogok akarunk lenni. És van akinek a boldogsághoz fontos, hogy megházasodhasson, hogy gyermeket vállaljon vagy neveljen, hogy a társadalom megbecsült tagja legyen, hogy a párjával félelem nélkül sétálhasson kézen fogva bárhol az országban. Ez pedig véleményem szerint mindenkinek jár, és olyan dolgok miatt ebből senkit sem zárhatunk ki, amiről nem tehet, ami nem rajta múlott. Akkor sem ha homoszexuális.
Szeretni sem kell őket. Dehogy kell. Én se szeretek mindenkit. Nem kell szeretni a meleg honfitársainkat, nem kell szeretni a jelenséget, hogy létezik másság, nem kell szeretni a tényt, hogy vannak, akik másképp, máshogy élik az életüket. Szeretni nem kell, csak elfogadni. Hogy egy normális társadalomban élhessünk, ahol senkit sem ítélnek meg az alapján, amiről ő maga nem is tehet.
