Kezdőlap Blog Oldal 1008

30 km-en át tartó autós üldözés volt Pécsnél

Nem úszta meg a rendőri intézkedést az a baranyai férfi, aki mintegy 30 km-en át menekült az igazoltatás elől – írja a Facebookon az ügyészség. A Pécsi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfit korábban már megállították a rendőrök, ekkor kiderült, hogy angol rendszámú autójának műszaki érvényessége lejárt és nem volt felelősségbiztosítása sem.

Alig félórával az intézkedés után a férfi újra a volán mögé ült, amit észleltek is a rendőrök, ezért utánamentek. A férfi azonban még Pécs területén belül menekülőre fogta, ami során minden közlekedési szabályt megsértett. A vádlott több mint 30 kilométeren keresztül 140-150 kilométer/órás sebességgel hajtott a rendőrök elől. Az esetről videót is közzétettek:

Az autós üldözés mintegy 30 km után ért véget, amikor a férfi autója egy sáros útszakaszon elakadt. A Pécsi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetéssel vádolja az ámokfutót.

Elhunyt Balla Balázs világbajnok vízilabdázó

Elhunyt Balla Balázs, az 1973-as világbajnokságon aranyérmes vízilabda-válogatott tagja – írja az MTI.

A hazai szövetség honlapja a halálhírről beszámolva kiemeli, hogy Balla az erőt és tartást adta a védelemben Belgrádban, amikor magas szintű teljesítménnyel sikerült győzni az első vb-n. A Ferencvárossal klubszinten ért el sikereket a hetvenes években.

Súlyos betegsége miatt már szeptemberben sem lehetett ott, amikor a vb-győzelem 50. évfordulóján köszöntötték Belgrád hőseit, és most, „életének 72. évében csatlakozott korábban távozott bajnoktársaihoz, Szivós Istvánhoz, Konrád Ferenchez és Csapó Gáborhoz.” – áll a honlapon.

LMP: a kormány visszaél a kiemelt beruházássá nyilvánítással

A kormány gátlástalanul használja a kiemelt beruházássá nyilvánítás gyakorlatát, ami teljesen elveszi a települések lakóitól azt a jogot, hogy beleszólhassanak életkörülményeik, lakókörnyezetük alakításába – mondta szerdai online sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke.    

A képviselő hangsúlyozta: kiemelt beruházás esetén nem lehet helyi népszavazást tartani egy környezetszennyező beruházás megvalósításáról.    

Felidézte, hogy az elmúlt években számos kiemelt beruházás kapcsán alakult ki jelentős lakossági tiltakozás, amire a kormány „fittyet hányt”.   

Példaként említette a Fertő tavi nemzeti parki beruházást, a Balaton körüli „óriásprojekteket”, kikötőépítéseket, természeti területek „tönkretételét”, a szabadstrandok elfoglalását, valamint a szegedi árvízvédelmi erdőterület „átjátszását” a Szeged-Csanádi Püspökségnek. Emlékeztetett az akkumulátorgyárak, akkumulátoralkatrész-gyárak és akkumulátorhulladék-feldolgozók elleni tiltakozásokra is, kiemelve a legutóbbi, sóskúti esetet.    

De a kiemelt beruházássá nyilvánítás tárháza szinte végtelen – jegyezte meg, hozzátéve: a kormány már lőteret is képes kiemelt beruházássá nyilvánítani. Üllőn ugyanis a helyi lakosok és a helyi civil szervezet több éve küzdenek egy 45 hektáros lőtér létesítése ellen, amely az Állatorvos-tudományi Egyetem lógyógyászati központjától és a környékbeli tanyáktól mindössze egy kilométerre valósulna meg – közölte Schmuck Erzsébet.    

Hozzátette: éveken keresztül zajlott a tiltakozás, amikor múlt év végén a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a lőtér megépítését.    

Mindez azt jelenti, hogy bármit megcsinálhatnak, most már nem lehet helyi népszavazást tartani, ha úgy akarják, nem kell környezeti hatásvizsgálat sem – mondta el, követelve a kiemelt beruházássá nyilvánítást lehetővé tevő építészeti törvény vonatkozó paragrafusainak mielőbbi hatályon kívül helyezését.   

Az LMP felszólítja a Fideszhez hű embereket, hogy hagyják jogerőre emelkedni az Nemzeti Választási Bizottság által január végén átengedett népszavazási kérdést, amelynek az a célja, hogy érvénytelenítse az építészeti törvény kiemelt beruházásokra vonatkozó tartalmát – közölte Schmuck Erzsébet.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu segítségével a sport eredményekben is otthon lehet.

Ismét eltűnt a 16 éves lány, keresi a pécsi rendőrség

0

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves lány eltűnése kapcsán. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye.

A 16 éves lány január 5-én egy pécsi gyermekotthonból távozott engedély nélkül, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A lány körülbelül 165 cm magas, vékony testalkatú, arca hosszúkás, szeme barna, haja hosszú, fekete.

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/13/2024. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Kiss Ivett ügyében.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenes Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon! 

Forrás: police.hu

A bahir.hu oldalon másodszor számolunk be a 16 éves lány eltűnéséről, mert 2023 év végén is beszámoltunk már Kiss Ivett korábbi eltűnéséről.

Récsei Rita új egyéni csúcsával második helyen Portugáliában

0

Récsei Rita a három hetes portugál edzőtábor részeként rajthoz állt a Portugáliában megrendezésre került 15 kilométeres bajnokságon, ahol új egyéni csúccsal (1:10:42) második helyen ért célba a nyílt versenyen. – tudtam meg az információt Récsei Rita közösségi oldaláról.

Récsei Rita,  magyar atléta, olimpikon, Pécsen kezdett el atletizálni, futóként. Tizenkét éves korában ismerkedett meg a gyaloglással Srp Gyula edző révén, aki megszerettette vele ezt a sportágat.

Récsei Rita többek között a  2013-as ifjúsági világbajnokságon 5 kilométeren 27. helyen végzett. A 2014-es junior atlétikai világbajnokságon 29. helyezést ért el A 2015-ös junior Európa-bajnokságon 10 km gyaloglásban 19. helyezett lett. 2016 áprilisában az országos bajnokságon teljesítette az olimpiai szintet, ahol 59. lett. A 2017-es atlétikai világbajnokságon 20 km-en 51. lett. Az universiadén negyedik helyezést ért el 20 km-en.

A szintén gyalogló Venyercsán Bence is elindult a portugál nyílt bajnokságon és megjavította a 15 kilométeres legjobb országos eredményt (1:02.25 óra). Ezen a távon nem tartanak nyilván országos bajnokságot, így ez a „legjobb eredménynek” számít. Venyercsán Urbanik Sándor 1 óra 3 perc, 12 másodpercét adta át a múltnak. – írja hivatalos honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség.

A bahir.hu oldalon naponta talál friss híreket, információkat nem csak sport témában!

Bíróság elé került a szentesi férfi, akinek kutyái halálra martak egy embert

0


Elkezdődött a Szegedi Törvényszéken szerdán annak a férfinak a tárgyalása, akinek elszabadult kutyái 2021 nyarán halálra martak egy embert, egy nőt pedig súlyosan megsebesítettek.
    

A jelenleg 65 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés vétségével vádolják.    

A vádlott egy szentesi kertes ingatlanban lakott családjával és több kutyával együtt. Az udvarba egy a vádlott által házilag eszkábált nagykapun lehetett bejutni, amely azonban nem felelt meg a biztonságos kutyatartás feltételeinek, alkalmatlan volt arra, hogy az állatok kijutását megakadályozza. A vádlott bullterrier keverék kutyáit falkában tartotta, az állatok nem kaptak semmilyen oltást, ápolatlanok voltak, az udvaron felhalmozott hulladékok között éltek. A kutyák fajtájuk miatt speciális odafigyelést, nevelést igényeltek volna, amelyet a vádlott szintén elmulasztott – csupán egy mogyoróbottal fegyelmezte őket -, ezért fokozatosan egyre agresszívebbé váltak.    

A 2021. augusztus 20-i tűzijáték a kutyákat felingerelte. A Szása és Igor névre hallgató kutyák kijutottak a kapun, és rátámadtak egy másnap hajnalban hazafele tartó férfire. A csaknem kétméteres, 95 kilós sértett igyekezett ellenállni és elmenekülni, de nem tudott érdemben védekezni, a számtalan harapás miatt mintegy fél óra alatt a helyszínen életét vesztette. A férfi több száz sérülést szenvedett el, halálát elvérzés és pszichés stressz okozta.    

A kutyák ezután egy idős, biciklivel érkező nőre is támadtak, aki a táskájával próbált védekezni, és felhívta egy ismerősét. A nőnek sikerült beugrania az autóval odaérő ismerőse járművébe, ezt követően a kutyák a gépkocsit támadták. A helyszínre érkező rendőrök is csak gázspray-vel tudták a kutyákat megfékezni. A nő súlyos sérüléseket szenvedett.    

A kutyákat később egy állatmenhelyen elaltatták.    

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott elismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, halmazati büntetésként három év fogházbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.    

A férfi a bíróságon tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást. A nyomozás során azt mondta, a kétéves kutyák jó házőrzők voltak, az idegeneket nem engedték be az udvarra. Közölte azt is, hogy az áldozat holtestét ő találta meg az úttest mellett, egy vízelvezető árokban.    

A törvényszék előreláthatólag májusban dönt az ügyében.

Forrás: mti.hu

Karsai Dániel csak pár napot töltött kórházban, mégis számtalan méltatlan helyzettel találkozott

Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász egy makacs fertőzéssel került kórházba.

„Orbán Viktor szenvedéspárti? Biztos vagyok benne, hogy nem. Nekem is milyen kedves szavakkal kívánt jobbulást. Ugyanakkor a magyar egészségügyben eltöltött 12 nap immáron személyes tapasztalatok útján is rávilágított nekem arra, milyen nagy a gond.” – olvasható dr. Karsai Dániel közösségi oldalán.

„Az engem segítő orvosok és ápolók és egyéb egészségügyben dolgozók áldozatos munkájára nincsenek szavaim. Nagyon köszönök mindent. Ugyanakkor objektíve a kórházi ellátásom, pedig volt benne magán is, rettentő sok kívánni valót hagyott maga után. Méltatlan helyzetek tömkelegét éltem át, ahogyan az egyik nővér találóan megfogalmazta, mindegy, hogy köz vagy magánellátás, az egészségügy mindenhol haldoklik.” – írja bejegyzésében a megtapasztaltakat Karsai Dániel.

„ Még a magánkórházban is hiánycikk volt a pelenka. Minthogy az engem ellátó osztályon (is) kóros ápolóhiány van, sokszor hosszú órákra magamra voltam hagyva. Az én esetemben ez különösen megalázó és kiszolgáltatott helyzetet eredményező volt. A tisztába tevés, evés és ivás ritkasága egy dolog. De én már a tabletemet nem tudom nemhogy kézbe venni, de bekapcsolni sem. Így hosszú időre csak bámulhattam magam elé és hallgathattam, hogy a másik kórteremben ki milyen sorozatot néz. És a sor még sokáig folytatható lenne, de nem akarok túl naturális irányba elmenni.” – sorolja a közösségi oldalán az átélteket.

A tizenkét napos kórházi tartózkodás alatt Karsai Dániel megtapasztalta, hogy ugyan, az őt segítők áldozatos munkájának köszönhetően a helyzete elviselhető volt, de abban is biztos volt, hogy helyzeténél fogva az átlagosnál nagyobb figyelmet kapott.

„Egy „átlag” beteg még sokkal rosszabb helyzetben van. Nem azért, amit az adott kórházban dolgozók tesznek vele. Hanem azért, mert az ott nem dolgozó, az onnan hiányzó egészségügyi személyzet nem segít neki.” – összegzi gondolatait Karsai Dániel.

Karsai bejegyzésében hivatkozik arra, hogy az Alaptörvény II. cikkelye értelmében az emberi méltóság sérthetetlen. „Aki ma bekerül a magyar egészségügybe, a súlyos betegségen messzemenően túllépő méltatlan helyzetbe kerül. A magyar egészségügy minden vele kapcsolatba kerülő ember méltóságát alkotmányellenesen sérti.” – írja.

A bahir.hu oldalán minden nap talál közéleti híreket, információkat.

Felfüggesztett börtönt kapott a baranyai férfi, aki fogva tartotta, és közösülésre kényszerítette volt feleségét

0

Személyi szabadság megsértése miatt jogerősen 1 év 4 hónap – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt a Szigetvári Járásbíróság egy férfit, aki bántalmazta, fogva tartotta és megerőszakolta volt feleségét 2022 nyarán – tájékoztatta a Pécsi Törvényszék szerdán az MTI-t.    

A 2022 januárjáig a sértettel egy baranyai faluban, házasságban élő vádlott a válás után sem nyugodott bele a szakításba, folyamatosan kereste, később megöléssel fenyegette a nőt – írták a keddi ítéletről beszámoló közleményben.    

A volt feleség 2022 augusztusában egy áruházba tartott, amikor a férfi útját állta, többször lefejelte és megütötte. A vádlott megközelítőleg egy órán keresztül tartotta személyi szabadságától megfosztva a sértettet, miközben folyamatosan bántalmazta, majd felhívta egy ismerősét, akit arra kért, hogy gépkocsival vigye el őket a korábbi közös lakóhelyükre. A baranyai községben lévő lakóházból nem engedte távozni a nőt, akit akarata ellenére közösülésre kényszerített. Miután a férfi elaludt, a nő a barátnőjéhez menekült, ahonnan hívta a rendőrséget.  

A sértett szexuális erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt nem terjesztett elő magánindítványt a vádlottal szemben.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál baranyai híreket, információkat.

Utolsó útjára kísérték Benedek Miklóst

0

Budapesten, a Farkasréti temetőben pályatársai, barátai, tisztelői és a család vett végső búcsút Benedek Miklóstól. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi docens, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze ravatalánál rokonai, pályatársai, barátai, tisztelői jelentek meg. Elsőként  búcsúzott tőle Blaskó Péter, a Nemzeti Színház művésze, majd Vajda Katalin író, Hirtling István és Szacsvay László színművészek.

„Az elegancia, a tartás, az ízlés, mind-mind a lényedből fakadt. Egyenes voltál, inkább befelé forduló, magad emésztő alkat, a hozzád tartozó, kesernyés, szarkasztikus humorral, mely sokszor fordult felszabadító, közös nevetésekbe. Még láthattam az Imposztorban remeklő, Bogusławskidat, a közönség szűnni nem akaró tapssal ünnepelt. És az a rengeteg közös siker a Katonában. A világ fővárosaiban aratott óriási sikerek, a Catullus Párizsban, az Odeonban, a Te főszerepléseddel. Nagy színész voltál Miklós, a Nemzet Színésze, a legnagyobbak közül való. A színház volt az életed. Meg a tanítás, a fiatalok! Tanítványaid rajongtak érted, igazi Mester voltál, példa, minta, tekintély. Aztán a közös éveink: a Főiskola, a Hevesi Sándor téri Nemzeti, a Katona, aztán újra a Nemzeti, sok-sok közös emlék kavarog bennem és az a szeretet és tisztelet, mellyel mindig is gondoltam és gondolni fogok Rád. Most, már míg élek itt maradsz a szívemben, a lelkemben. Majd a rohanó idő, a hiányod fogja megmutatni, hogy ki voltál. Azt a minőséget, azt az emberi tartást, azt a művészi odaadást, amellyel éltél, léteztél és képviselted azt, ami múlandó, ami már nincs, ami Te voltál.” – részlet Blaskó Péter színművész Benedek Miklós ravatalánál elmondott beszédéből.

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál híreket, információkat.

Február 10: XIII. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál

0

2024. február 10-én, szombaton a Városi Sportközpontba, az Eszperantó tér 1 szám alá hívják és várják a 13. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválra a versenyző csapatokat és az érdeklődőket.

A Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál, Komló Város Önkormányzat és a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület által több, mint 13 év óta, közel 100 csapat részvételével szervezett, népszerű, nemzetközi gasztro-kulturális rendezvénye.

A hagyományos februári kolbásztöltő fesztivál évek óta Komló egyik legnépszerűbb rendezvénye. A verseny és a rendezvény helyszíne a Városi Sportközpont, ahol a program egy látvány-disznóvágással kezdődik, ami után a csapatok elfoglalhatják a helyüket a sportcsarnok küzdőterén kialakított asztaloknál. A csapatok ezután rögtön munkához is láthatnak, hogy két órányi darálás, gyúrás, fűszerezés és töltés után délre a zsűri asztalára helyezzék a versenymintát.

A csapatok ez után rögtön munkához is láthatnak, hogy kétórányi darálás, gyúrás, fűszerezés és töltés után délre a zsűri asztalára helyezzék a versenymintákat.  

A fesztivál sztárvendége Várkonyi Attila, alias DJ Dominik, a Retro Radió műsorvezetője lesz. A jól végzett munka után a talpalávalót, ahogy tavaly is a Perfect Slágerzenekar és a Wery-Take Retro Band szolgáltatja.

Komló Város Önkormányzat Városgondnokság hivatalos közösségi oldalán keresztül tájékoztatja a lakosságot és a Komlóra utazókat, hogy a

XIII. Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztivál

2024. február 10-én,

a Sportközpontban kerül megrendezésre.

A rendezvény miatt az alábbi útszakaszok kerülnek szakaszos lezárásra.

A saját eseményed szervezed? Bérelj szelfigépet, ami még tökéletesebbé és maradandóbbá teheti az élményeidet! A szelfigép azonnali, helyszíni fotónyomtatásra alkalmas. A benne található Canon tükörreflexes fényképezőgép garantálja az elkészült fénykép tökéletes minőségét.

2024. február 8. (csütörtök) 19.00 órától – február 12. (hétfő) 12.00 óráig, az Eszperantó téri kisparkoló,

2024. február 10. (szombat) 6.00 órától-23.00 óráig, a Sportközpont előtti útszakasz a Béke Hotel parkoló bejáratát követően a Bem utcai kereszteződésig.

A cikk fizetett hirdetést tartalmaz.