Kezdőlap Blog Oldal 1009

Felhős reggel után tavaszias szerda vár ránk

Szerdán reggel sok felhő lesz felettünk Baranyában.

Enyhe lesz a hajnal, a hőmérséklet 5 és 7 fok között alakul. A délnyugati szél erős, olykor viharos lesz. Csapadék nem várható.

Délután folytatódik a szeles idő, átmenetileg szakadozni kezd a felhőzet.
A hőmérséklet maximuma 13 és 15 fok között alakul, enyhe időnk lesz.
Estére mérséklődik a légmozgás, változóan felhős időnk lesz, a felhőzet szakadozott lesz. – ígéri a mai szerdára a Meteo Mecsek.

Mi az a hőérzet?

Míg a hőmérséklet műszerekkel mérhető, addig a hőérzet a szervezet által érzékelt hőfok, melyet több tényező is befolyásolhat. Egyrészt függ a meteorológiai viszonyoktól, többek között a szélerősségtől és a levegő páratartalmától. Szélmentes napokon például kevésbé érezzük hidegnek a levegőt, mint egyébként.

A legmegfelelőbb a 40-60% közötti páratartalom, fülledt nyári időkben, egy páradúsabb levegő jóval melegebb hőérzetet kelthet bennünk a valódi hőmérséklethez képest. Egyébként olyan emberi tényezők is hatással lehetnek hőérzetünkre, mint az életkor, egészségi állapot, testsúly. Az idősebbek például kevésbé izzadnak, ennek az az oka, hogy a kor előrehaladtával gyengül a szervezet hőleadó mechanizmusa.

Az csecsemőknek pedig még nem elég fejlett a hőháztartása, ezért kell öltöztetésükre nagyobb gondot fordítani. Szeles időben különösen tapasztalható, hogy a hőérzet és a hőmérséklet akár nagyon eltérő is lehet.

De miért érezzük szeles időben sokkal hidegebbnek a levegőt?

 Ennek az az oka, hogy testünk felmelegíti a körülötte lévő vékony levegőréteget, ezzel próbálja biztosítani az állandó testhőmérsékletet. Légmozgás esetén azonban ez a vékony melegebb levegőréteg elvész, így hűvösebbnek érezzük az időt, és testhőmérsékletünk is hamarabb lecsökken.

Forrás: Meteo Mecsek

A bahir.hu oldalán ma is friss hírek, információk várják.

Sztrájk miatt az összes mai budapesti járatát törölte a Lufthansa

Figyelmeztető sztrájkot hirdetett a Verdi szakszervezet a Lufthansa földi kiszolgálását végzők körében február 7-én és 8-án, így a német légitársaság járatainak csak 10-20 százaléka közlekedik szerdán, minden budapesti járatát is törölte – írja az Index.

Nagy hatással lesz a menetrendre a Verdi szakszervezet sztrájkja a légitársaság menetrendjére, mivel szerdán hajnali 4-től csütörtök reggel 7 óra 10 percig Frankfurt, München, Hamburg, Berlin és Düsseldorf repülőterein a földi kiszolgálók nem veszik fel a munkát a Lufthansánál – olvasható az airportal.hu tájékoztatásában.

A figyelmeztető munkabeszüntetés miatt február 7-én a társaság járatainak csupán 10-20 százalékát tudja biztostani.

Az érintett utasokat e-mailben vagy a mobilapplikációban értesítette a légitársaság, amely ingyenes átfoglalást tesz lehetővé, valamint a belföldi járatok esetében vonatjegyre beváltható utalványt ajánl.

A törölt járatok utasait arra kéri a cég, hogy ne menjenek ki a repülőterekre, a sztrájk miatt az ügyfélszolgálati pultokban sem lesznek dolgozók.

A munkabeszüntetés hátterében a Lufthansa, a Lufthansa Technik, a Lufthansa Cargo, a Lufthansa Technik Logistik Services, a Lufthansa Engineering and Operational Services és a csoport más vállalatainál dolgozó mintegy 25 000 földi alkalmazottat érintő kollektív tárgyalások állnak. Az eddigi fordulók során – a szakszervezet közlése szerint – a munkáltató nem tett elfogadható ajánlatot. A következő tárgyalás február 12-én lesz.

Ismét sztrájkolnak a Tüke Busznál a hónap végén?

0

A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke február 9-ére egyeztetésre hívta a Tüke Busz vezérigazgatóját. Ha nem jön létre vagy nem hoz érdemi eredményt a találkozó, ismét munkabeszüntetés jöhet. – írja a Pécsaktuál.

Az Infostart szerint február végén ismét kétnapos sztrájkot hirdethet a pécsi Tüke Busz, amelynek alkalmazottjai alapbéremelést követelnek.

Január végén ugyan megállapodott egymással a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) és a Volánbusz, de a pécsi helyi közlekedést szervező Tüke Busz Zrt. vezetőivel még nem sikerült megegyezni, ezért lehet újabb munkabeszüntetés. A Tüke Busz sofőrjei a január 28-29-i Volán-sztrájk alatt sem vették fel a munkát.

Dobi István, a SZAKSZ elnöke szerint Skutnik Tibor, a Tüke Busz vezérigazgatója korábban többször sem tartotta be a sztrájkegyeztetés feltételeit, amire Skutnik azt válaszolta, hogy a szakszervezet viszont formai hibákat követett el a korábbi sztrájkegyeztetések meghirdetése és az év eleji bértárgyalások során.

Dobi István a Skutnik Tibornak írt nyílt levelében közölte: a 2024-es évre 20 százalékos alapbéremelést szorgalmaz a Tüke Busz alkalmazottjai számára, továbbá sztrájkot megelőző egyeztetést kezdeményezett február 9-ére. A SZAKSZ elnöke jelezte, hogy ha az egyeztetés a szakszervezet önhibáján kívül nem jön létre, akkor is jogszerűen meg lehet tartani a sztrájkot. A pécsi cég eddig nem állt elő béremelési ajánlattal.

Ha nem születik megállapodás, akkor február 27-28-án sztrájkolhatnak ismét a Tüke Busz sofőrjei.

95 évesen diplomázott le egy férfi a Kingstoni Egyetemen

0

A 95 éves dr. David Marjot modern és kortárs európai filozófiából szerzett mesterszakos diplomát a Kingstoni Egyetemen. Ezzel dr. Marjot lett a legidősebb személy, aki valaha is elvégzett egy egyetemet, megdöntve azt a 20 éves rekordot, amelyet eddig egy 93 esztendős tartott – írja a Mirror cikke után az Index.

A világ legidősebb egyetemistája eredetileg azért jelentkezett a kurzusra, hogy lefoglalja a gondolatait, miután 65 év boldog házasság után elvesztette a feleségét. A diplomaosztó ünnepségre a hónap elején került sor, ahová a nyugalmazott pszichiátert fia és veje is elkísérte. Az intézmény többi hallgatója és végzőse állva tapsolta meg az idős férfit, amint az ünnepélyes keretek közt átvette a diplomáját a színpadon.

Nyilvánosságot szeretne a kegyelmi ügyekben az LMP

Az LMP az Igazságügyi Minisztériumnak már megküldött közérdekű adatigénylésen túl, törvénymódosítást is kezdeményez a Parlamentben Novák Katalin újabb botrányos, pedofilbűncselekményekben részt vevő elítéltet felmentő kegyelmi döntése után – írja az LMP közleménye alapján az Úgy Tudjuk.

A kegyelmi eljárások annak kapcsán kerültek a médiafigyelem középpontjába, hogy nemrégiben kiderült, hogy Novák Katalin a pápalátogatás alkalmából többeknek amnesztiát kapott. Az érintett személyek között szerepelt a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettese is, aki tisztában volt azzal, hogy az igazgató szexuálisan zaklat gyermekeket, ám nem tett lépéseket az, sőt, azt próbálta elérni, hogy a gyerekek ne tegyenek panaszt az ügyben. Ez azonban megtörtént, és mind őt, mind az igazgatót többéves szabadságvesztésre ítélték.

A törvénymódosításunk értelmében nagykorú elkövető esetében mindig nyilvánosnak kell lennie a kegyelem tényének. Továbbá számos kiemelt bűncselekményi körben – így többek között: élet elleni, szexuális, gyermekek sérelmére elkövetett, emberiesség elleni, közbizalom elleni bűncselekmények – a kegyelem megadása esetén a határozatnak a miniszteri előterjesztési indokolással együtt nyilvánosnak kell lennie, ahogyan az eljárási kegyelmi döntéseknél is, ha azokat jóváhagyta az államfő.  Bízunk benne, hogy az Országgyűlés képviselői nem Novák Katalin államfőt, Varga Judit bukott igazságügyi minisztert vagy – talán ami ennél is súlyosabb – a pedofil bűncselekményben részt vevő elítéltet fogják védeni, és megszavazzák az LMP javaslatát. – írja a Zöldpárt.

 

Megnéztük a Rejtélyek Pincéje új Party szobáját

0

A Rejtélyek Pincéje az elmúlt időszakban többször hirdette, hogy megújult party szobával várják az érdeklődőket, akik születésnapot vagy bármilyen más fontos eseményt szeretnének ünnepelni. Sőt, múlt szombaton egy ingyenes megtekintő napot is tartottak, ahol mindenféle játékot ki lehetett próbálni. Úgy döntöttem, be is nézek kicsit, hogy mi változott.

A korábbi szobához képest a területe jelentősen megnőtt. Picit az eddigi szoba mérete is nagyobb lett, e mellett még egy kisebb szobában két új játék is elhelyezésre került. Egyébként szerintem ez a szoba legizgalmasabb része, ugyanis mind az Activity, mind a Twister saját készítésű, nem a hagyományos társasokból van. Az Activityhez a nagyméretű dobókocka és homokóra nagyon hangulatos, a Twisternél a pörgentyű esetében elgondolkodnék egy kis lassításon, mert amikor rendesen megpörgettem, majdnem egy percig forgott 🙂 . De ezt leszámítva mindkét játék fantasztikus.

A másik szobában egy csocsóasztal, egy dartstábla, valamint az asztalok, a társasjátékok és a Karaoke-szett található. Ezek hagyományos elemek, nincs bennük semmi extra, de hangulatosak így együtt. A Darts elektromos, így kis eséllyel okoz bárkinek sérülést, a csocsó is igényes, és társasokból is elég széles repertoár áll rendelkezésre. Jó, nyilván nem annyi, mint ott, ahol ez a profil, de azért a hely befogadóképességéhez viszonyítva teljesen rendben van. Mindezek mellett van a helyen hűtő és mikró, így bármilyen étel és ital behozható.

Összességében szerintem hangulatosra és remekül szórakoztatóra sikerült ez a szoba. Aki szeretné valamikor kibérelni – akár magában, akár egy szabaduló szobázással összekötve – az itt találhatja meg az árakat.

„Utolsó erejével azt mondta nekem, apu, vigyél haza”

Egyetlen gyermekét gyászolja az a nagyecsedi házaspár, akinek a lánya – ahogyan arról mi is írtunk – 13 évesen, tüdőgyulladásban halt meg. Ferenc és Melinda nem hagyja annyiban az ügyet, szerintük Niki több orvos hibája miatt vesztette életét.

Az RTL beszámolója szerint a szülők azt mondták, az orvosok későn vették észre, hogy mennyire súlyos az állapota. A háziorvosuk tanácsára a lány otthon gyógyult, de Nikolettának fájt a háta, ezért a mátészalkai ügyeletre vitték a szülei. Innen a vizsgálat után hazaküldték őket, de két órával később megint Mátészalkára rohantak, akkor már a gyereksürgősségire. Onnan a nyíregyházi kórházba vitték mentővel a lányt, de ott másnap reggelre meghalt.

A szülők beszámolója szerint az ügyeleten a kislány hátának és oldalának fájdalmára azt mondták: a láztól fájnak az izmai. Hazamentek, lányuk azonban az addigiaknál is rosszabbul lett: már felöltözni sem tudott egyedül. Amikor azonban a mátészalkai sürgősségi osztályra kerültek, a szülők szerint az orvosok megdöbbentek, hogy miért nem küldték fel a kislányt azonnal hozzájuk az ügyeletről. 

Mátészalkáról mentővel szállították Nikit Nyíregyházára. A röntgen után az intenzív osztályra került, a szülők szerint ekkor közölték velük, hogy kétoldali tüdőgyulladása van gyermeküknek, majd hamarosan lélegeztetőgépre helyezték.

„Kijött, biztos, vagy 40 perc után, mondta, hogy nagy a baj, mert annyi vér volt a tüdején, hogy a csövet alig tudta neki a tüdejében elhelyezni, nem látta. Miközben leállt a szíve. Újra kellett éleszteni, hosszas újraélesztés után újraéledt, de azt mondta, hogy még van 15-20 perc, amíg kritikus. És akkor elment, de már nem volt 10 perc visszajött és mondta, hogy nem tud rajta segíteni. Hiába mondtuk neki, könyörgünk segítsen, de nem tudott” – mondta könnyeivel küszködve az édesanya az RTL-nek.

A szülők nem hagyják annyiban az ügyet, ugyanis véleményük szerint több orvos is hibázott, és ha ez nem történik meg, a lányuk a mai napig élne.

„Megpróbáljuk a minőséget és a jó árat együtt összehozni” – Interjú a Pasta Fresca társtulajdonosaival

Nemrégiben nyílt meg a Pasta Fresca étterem a Rákóczi út és a Felsőmalom utca kereszteződésénél. A helyszín, ahol az étterem található, sokáig a Mumi’s Kebab nevével volt egybekötve, majd ezt követően egy másik vendéglő is nyílt ott, ám ez utóbbi pályafutása tiszavirág életűvé sikeredett (sajnos nem véletlenül). Az új étterem kínálata eltér az előző kettőtől: olasz tésztaételeket kínál, helyben készítve. A koncepcióról beszélgettünk a hely társtulajdonosaival, Erdősi Robin séffel és Gáspár Zsolttal.

Milyen korábbi vendéglátós tevékenységed volt?

E.R.: Nagyon sok helyen dolgoztam már Pécsett korábban, utoljára a Ciao Pizzériában voltam délelőttös műszakvezető, de előtte voltam délutános műszakvezető, konyhafőnök is, e mellett a Pro Food egyik fejlesztő szakácsa is voltam, melynek keretében az általunk fejlesztett fűszerkeverékekből tartottunk bemutatókat éttermeknek, konyháknak.

Fotó: Hegedűs Tünde

Mi motivált titeket arra, hogy saját vállalkozást indítsatok?

E.R.: Egyrészt, mert úgy éreztem, hogyha ezt nem vállalom be, akkor azt egy életre megbánom, mert folyamatosan az játszódott volna le bennem, hogy „mi lett volna, ha”. Azonkívül az is, hogy szerintem az a baj a magyar vendéglátósokkal, hogy a tulajdonosi kör gyakran nem vendéglátós, és sajnos néha olyan is előfordul, hogy nem is a vendéglátásba való. És ezért nem értenek ahhoz, amit csinálnak, vagy kellene csinálni, és ez engem zavart, hogy nem tudom azt csinálni a szakmámban, amit kellene. Ezért inkább magam csinálom, és ha jól megy, akkor hosszú távon anyagilag is jobban járok.

G.Zs.: Igazából én javasoltam Robinnak a közös vállalkozást, amibe ő belement. Mi már régóta ismerjük egymás, és amikor ez történt, akkor nekem nem volt éppen munkám. Azt tudtam, hogy benne megvan a megfelelő szakmai háttér és tisztában voltam vele, hogy én meg tudom segíteni őt a többi feladat ellátásban.

A tészta, mint koncepció honnan jött?

E.R.: Gyerekkorom óta szeretek főzni és mindig is szerettem az olasz ételeket, a tésztaételeket még jobban. Olaszországban rengeteg olyan hely van, ahova bemész – vagy még be se kell menned, csak egy utcai árushoz odamenni – és kapsz egy helyben készült, nagyon friss és jó minőségű tésztát egy papírdobozban. És belegondoltunk, hogy Pécsen ez egy piaci rés, pizzériából, hamburgerezőből, gyrososból van sok, viszont – és ez szerintem jó – szinte mindegyik csak azt csinálja, amihez ért, nem próbál más területen is érvényesülni. Azonban házi tésztázó nincs Pécsen, ahol pedig lehet igazán jó minőségű olasz tésztát enni a városban, az nagyon drága. Mi megpróbáljuk ezt a kettőt – a minőséget és a megfizethető árat – együtt összehozni.

Amit ehhez még hozzátennék, hogy a tésztáinkat nem sima fehérlisztből készítjük, hanem egy különleges durum-lisztből, ami egyrészt egy jobb minőség, másrészt, bár ez nem minősül gluténmentesnek, de van olyan enyhén gluténérzékeny vendégünk, aki azt mondja, hogy nála nem jön elő az érzékenység, ha ilyet eszik.

Fotó: Hegedűs Tünde

Nem volt egy olyan félelem bennetek, hogy ez a pécsi fogyasztási kultúrában annyira nincs benne és nem lesz rá igény?

E.R.: Ez folyamatosan benne van a fejünkben, hogy vajon csak tésztákból meg lehet-e élni? Most még nagyon az elején vagyunk a vállalkozásnak, ráadásul a téli időszak a vendéglátásban a leggyengébb, így ezt még egyelőre nem látjuk, a tavaszi forgalomból már több minden kiderül és nekünk is van pár ötletünk arra az esetre, ha ez nem elég.

Az étlapotok most hogy néz ki?

E.R.: Van jelenleg egy állandó étlapunk, ami hamarosan bővülni fog újabb két étellel, a heti ételeket pedig az alapján választjuk, hogy mi jut eszünkbe, illetve, hogy mit szeretnének a vendégek. 2 hete például grízes tészta volt, ami onnan jött, hogy a vendégeink szerettek volna grízes tésztát enni, mi pedig megcsináltuk. Tehát nem csak az olasz vonalon dolgozunk, volt már halászé meg pörkölt is a heti étlapunkon. A magyar konyhának is megvannak a maga tésztaételei, amiket szívesen el is készítünk, csak kicsit csavarni fogunk rajtuk.

Fotó: Hegedűs Tünde

Minden étlapon szereplő ételhez meghatározott fajtájú tésztát kínáltok. Ez pusztán design vagy van tudatos koncepció, hogy mihez mi illik?

E.R.: Ezt még Magyarországon nem igazán tanítják, de ha egy olaszt megkérdezel, akkor ők azt már gyerekkoruk óta tudják, hogy melyik tészta melyik raguhoz jó. Azt azért hozzá kell tenni, hogy ha jól van elkészítve, akkor bármelyik tészta bármihez adható, finom lesz az étel, de a teljes élményt a tészta típusa is meghatározza. A mafaldine tésztának például hullámos a széle és a szószok beivódnak a redői közé, így például négysajtos tésztához, szarvasgomba pestóhoz meg bármilyen olyan raguhoz illik, amiben aprószemcsés összetevők vannak. És ha ezzel eszed, akkor nem marad semmi a tányér alján. Ennek egyébként az a tradicionális háttere, hogy az olasz alapvetően egy szegény nép, ezért az étel, az étkezés egy szent dolog és fontos, hogy ne menjen kárba semmi.

Egy másik példa: a rigatoni tészta, ha megfő, akkor már szép nagy lesz, ezért jobban illik húsos ételekhez, mert fel lehet tűzni a villára egy nagy darab hússal vagy szalonnával együtt, de azért a mártás ebbe is beleivódik. Ezek egyébként olyan dolgok, amikre a legtöbb pécsi vendéglátó helyen nem figyelnek, de mi szeretnénk bebizonyítani, hogy meg lehet ezt csinálni így is.

A tiramisunál is minden összetevőt ti készítetek?

E.R.: Nagyrészt igen, bár a mascarponét azért nem én csinálom, de a piskótát mi sütjük, és az alapanyagokat is Olaszországból hozzuk, nem itthon vesszük meg. Ez ugyanígy van a raguk alapanyagainak többségénél is. A darált húst persze itthon vesszük, de például a sajtokat szintén Olaszországból hozzuk.

Fotó: Hegedűs Tünde

Bár még csak nemrég nyitottatok, azért megkérdezem: mi a jövőbeni tervetek?

G.Zs.: Egyelőre a felfuttató időszakban vagyunk, sokan nem tudják még, hogy létezünk. Úgyhogy az a cél, hogy megismertessük a helyet a pécsiekkel. Többek között ezért is a helyben fogyasztás mellett kiszállításra is van lehetőség a két nagy kiszállító cégen keresztül. Aztán, ha több vendégünk lesz, akkor vannak még elképzeléseink, hogy hogyan tovább és mivel bővítsük a repertoárunkat.

Köszönöm szépen az interjút!

Elérhetőségek:

Cím: 7621 Pécs, Rákóczi út 37.

Email: garofoodkft@gmail.com

Telefon: (30) 625 0315

A hely facebook-oldala itt tekinthető meg.

Biciklivel próbálta elhúzni a lopott bevásárlókocsit egy mezőtúri férfi…négyszer!

0

Egy 27 éves mezőtúri férfit gyanúsítanak a helyi rendőrök azzal a bűncselekménnyel, ami február 3-án történt a város egyik üzletében. A tettes a boltba betérve 186 700 forint értékű áruval pakolta meg a bevásárlókocsiját, majd kitolta azt a bejárati ajtón keresztül. Ezután biciklire pattant, és maga mögött húzta a megpúpozott bevásárlókocsit, azonban menekülés közben a kocsi kereke megakadt a járdaszegélybe, ezért a tettes mindenestül otthagyta. A férfi 2023-ban három alkalommal próbálkozott hasonló módszerrel élelmiszerüzleteket megkárosítani, azonban egyszer felborult a 119 ezer forintnyi áruval megpakolt kocsi, a másodjára feltartóztatták a bolt dolgozói, harmadszorra azonban sikerült a lopás, és 62 ezer forint értékű árut vitt magával.

Szintén ő a gyanúsítottja egy január 7-ei bűncselekménynek is. Akkor elhajtott egy lezáratlanul parkoló gépkocsival, amiben az óvatlan tulajdonos benne felejtette az indítókulcsot. A járművel Törökszentmiklós irányába indult, azonban balesetet szenvedett, mert lesodródott a főútról. Ekkor kiszállt a járműből, és magához vette a tulajdonos pénztárcáját, amiben személyes okmányok, bankkártyák és némi pénz volt.

A férfit elfogták és előállították a mezőtúri rendőrök, és a többszörösen egyesített nyomozásban közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette, továbbá négyrendbeli, üzletszerűen megvalósított lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozó hatóság őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatását.

Kristállyal a zsebében szökött meg a 39 éves díler, újra elfogták

0

Kristállyal a zsebében szökött meg a bűnügyi felügyelet alól egy 39 éves férfi, de nem volt szerencséje, elfogták, és immár másodszorra is őrizetbe vették.

A nyomozást még 2022-ben kezdték meg a férfival szemben a kecskeméti rendőrök, ekkor fehér porral szennyezett nejlontasakok és szívószálcsonkok voltak nála. Később kiderült, hogy 2021 nyarától több mint 550 alkalommal adott el kristályt a lakásán.

Az egyenruhások elfogták, és őrizetbe vették a dílert új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt 2023. május 30-án. A bíróság pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét, eszerint nem hagyhatta el az otthonát hetente két nap kivételével, akkor is csak meghatározott órákban.

A férfi viszont fittyet hányt a szabályokra, és megszegte a bűnügyi felügyeletet. Az utcán igazoltatták a járőrök 2024. február 5-én délután, amikor a lakásán kellett volna lennie. Ráadásként bruttó 0,3 gramm droggyanús anyagot is találtak nála, és azt is bevallotta, hogy fogyasztott az illegális szerből.

A 39 éves kecskeméti lakost ismét előállították, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A borítókép illusztráció.