Kezdőlap Blog Oldal 1012

Hadseregnyi fegyverarzenált foglaltak le Somogyban

0

Egy székesfehérvári férfitól lefoglalt fegyverekkel, lőszerekkel és robbanóanyagokkal egy kisebb hadsereget is fel lehetett volna vértezni. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán megjelent Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának felkérése alapján a rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársai segítségével egy soponyai tanyán fogtak el egy férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket, robbanóanyagokat és lőszereket.

A vármegyei nyomozók 2024. január 31-én, három helyszínen, Soponyán, Szőlősgyörökön és Székesfehérváron tartottak kutatást. A rendőrök a 49 éves férfinál összesen 69 lőfegyvert (pisztolyokat, puskákat, géppisztolyokat, gépkarabélyokat), 28 lőfegyverfődarabot (pisztolycsövek, tokok, szánok, hangtompítók), 39 gránátot és több kilogramm robbanóanyagot (TNT, paxit, termit, lőpor), valamint 7391 lőszert találtak és foglaltak le.

A vármegyei nyomozók K. Miklóst lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a fegyverek és a lőszerek tartásához hatósági engedéllyel nem rendelkezett, az ügyben a további eljárást a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonása mellett folytatja.

Forrás: police.hu

A bahir.hu oldalon naponta találhat friss híreket, információkat.

Sólyom László emlékkoncert Kékesden, a Szent Mihály templomban

0

2024. február 9-én, 18 órától kerül megrendezésre a kékesdi Szent Mihály templomban a Sólyom László volt köztársasági elnök tiszteletére jegyzett hangverseny.

A Kékesdi Templomért Alapítvány szervezésében megvalósuló hangversenyen bevezetőt mond Antal Géza nyugállományban lévő címzetes apát.

A hangverseny keretében közreműködik: a Pécsi Bazilika Bárdos Lajos kórusa, Gyöngyiné Fülöp Judit szoprán, Pálmai Árpád tenor, Havasi Gábor bariton énekesek. Gyöngyösi István orgonán. Csányiné Imre Zsuzsanna gordonkán, Sávay László oboán, Szűcs Éva block-flote hangszeren. Vezényel: Uzsalyné dr. Pécsi Rita.

Nagy örömet jelentett a kékesdi templomépítő közösség számára, hogy dr. Sólyom László köztársasági elnök 2005 decemberében elvállalta a település Szent Mihály templom építésének a fővédnökségét, ez hatalmas erkölcsi támogatást nyújtott a közösségnek a munkák folytatásához, a templom építésének befejezéséhez.

Ezt követően pedig, 2006. április 29-én, Sólyom László köztársasági elnök a Zengő-túrán megtett útját követően személyesen is megtekintette a kékesdi Szent Mihály templom építkezésének állapotát, és találkozott az építésben résztvevőkkel, beszélgetett a tervezővel és a településen élő lakosokkal egyaránt.

Kékesden a templom építését 1999-ben határozták el. A templom építésére hozták létra a Kékesdi Templomért Alapítványt, a templom létrehozásához a helyi lakosok is nagymértékben hozzájárultak. Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész ingyen készítette el a templom tervét. Keresztút Csavlek Etelka munkája, aki szintén ingyen dolgozott a kékesdi templomért. Jótékony célú előadások sorozatával neves művészek, tudósok, sportolók álltak az ügy mellé.

Az építkezés a teljes befejezésig 10 évig tartott. A templomot 2009. szeptember 26-án szentelte fel Mayer Mihály megyéspüspök.

Kékesd, a baranyai 140 fős kisközség Pécsváradtól délre található. A községet említő első írásos emlék 1015-ből származik, és Kulcsond néven szerepel, maga Szent István királyunk alapító okiratában. 1290-ben a település már Keykug néven szerepel. 1387-ben, de még 1542-ben is Tótkékesként említették. A középkorban a pécsváradi apátság birtoka volt. 1656-ban nyolc éven át húzódó perben szerezte vissza a falut a pécsváradi Bertók apát a pécsi püspökségtől. 1686-tól a település földesura a délszláv Kararity Mihály, majd 1696-tól ismét a pécsváradi apátságé lett. A falu még a török hódoltság alatt is lakott volt. A XVII. században rácok települtek ide, akik a felszabadító háborúk után elköltöztek. A falu neve 1687-ben Racz Kekes volt. A XVIII. században lakossága ismét magyar lett. – olvasható a falu történetéről a település honlapján.

Fotó: Facebook/Pécsi Székesegyház

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál baranyai híreket, információkat.

Apátfalván életet követelt a tűz, Baranyában a hétvégén hat tűzesethez vonultak ki a tűzoltók

0

Alig két órával a monoki halálos tűz után újabb tragikus tűzeset volt, ezúttal a Csongrád-Csanád vármegyei Apátfalván. Hétfőn késő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Széchenyi utcában kigyulladt egy hatvannégy négyzetméteres ház. A huszonnégy négyzetméteren pusztító tűz két helyiséget érintett, és az épület tetejére is átterjedt. Három járművel vonultak a helyszínre a tűzoltók, akik oltás közben egy holttestet találtak. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni.

Azokban a lakásokban, ahol van füstérzékelő, nemhogy haláleset, még sérülés sem történik, nagyobb tűz sem keletkezik, hiszen a lakók azonnal tudomást szereznek a tűzről. A füstérzékelőt a szoba közepén a plafonra kell szerelni. Ha kigyullad valami, a füst felfele száll, így a plafonon lévő füstérzékelő azonnal jelezni fog, így van idő eloltani a kezdődő tüzet, vagy kimenekülni, és hívni a tűzoltókat.

Nem unatkoztak az elmúlt hétvégén a baranyai tűzoltók sem, akiknek hat tűzesetet kellett felszámolniuk, emellett nyolc műszaki mentést is végrehajtottak.

Többeknek kellett elköltözniük, miután lángok csaptak fel az otthonukban

Lakhatatlanná vált egy száz négyzetméteres családi ház szombat délután Cserdin, a Szőlőhegyen. A nappaliban levő fatüzelésű kandalló füst- és hőelvezető csöve felhevítette a födémet, az álmennyezetet és annak környezetét, vélhetően emiatt keletkezett a tűz. Az esethez a szigetvári és pécsi hivatásos, valamint a szentlőrinci és szabadszentkirályi önkéntes tűzoltók vonultak, majd több irányból eloltották a lángokat. A nappali mennyezete beszakadt, emiatt a helyiség teljesen kiégett. Az ingatlan lakhatatlanná vált, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Elektromos zárlat okozhatott tüzet szombat délután Zókon, egy Arany János utcai családi házban. Az ingatlanban egy gardróbhelyiség égett, a lángok kis mértékben a bútorokra is átterjedtek, az épület emiatt füsttel telítődött. A tűz keletkezésekor senki sem tartózkodott otthon, személyi sérülés nem történt. A lángokat a pécsi hivatásos tűzoltók eloltották, a munkájukat a szabadszentkirályi önkéntesek segítették. A házban élők ismerősökhöz költöztek.

Teljesen kiégett az a tótújfalui családi ház, amelyben tegnap késő este, dohányzás miatt keletkezett tűz. A száz négyzetméteres, Szabadság utcai ingatlanban a tulajdonos elaludt dohányzás közben, mire felébredt már nem tudta eloltani a lángokat, kimenekült az épületből. A tűzesethez Sellyéről, Barcsról és Szigetvárról vonultak hivatásos egységek, a tűzoltók négy vízsugárral eloltották a lángokat. A tulajdonost a mentősök a helyszínen ellátták, lakosságvédelmi intézkedés keretein belül a polgármester biztosított számára lakhatást.

Vészjelzés egy pécsi ingatlanban

Jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy Gém utcai családi házban tegnap este Pécsett. A lakók éppen hazaértek, amikor észlelték a vészjelzést, kinyitották az ablakokat, elhagyták az ingatlant és értesítették a katasztrófavédelmet. A pécsi hivatásos tűzoltók csukott ablakok mellett méréseket végeztek az ingatlanban, kis mennyiségben ugyan, de kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. A nappaliban lévő cserépkályha kéményén több repedés is volt, valószínűleg innen áramlott vissza a füstgáz és emiatt jelzett az érzékelő. A tűzoltók felhívták a tulajdonosok figyelmét, hogy a hiba kijavításáig a kályha nem használható, addig a lakók rokonokhoz költöztek.

Forrás: katasztrofavedelem.hu Fotónk illusztráció!

A bahir.hu oldalán naponta tájékozódhat az akzuális közéleti hírekről is.

LMP: Novák Katalin vonja vissza az elnöki kegyelmet a bicskei pedofilügyben!


Az LMP álláspontja szerint az egyetlen helyes dolog, amit Novák Katalin tehet, hogy visszavonja a bicskei pedofilügyben hozott elnöki kegyelmét –
mondta Süveg Anna, az LMP szóvivője hétfői online sajtótájékoztatóján.    

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, az államfő „újra botrányt okozott” és „gyalázatos döntést hozott”, amikor kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, „aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat”. Nem is volt olyan rég, hogy Novák Katalin a terrorvádak miatt elítélt Budaházy Györgynek adott kegyelmet – idézte fel.    

Süveg Anna azt mondta, mivel az államfő várhatóan nem fogja visszavonni a döntését, az LMP – ahogyan a Budaházy-ügyben – most is kikéri a kegyelmi döntés alapjául szolgáló dokumentációt és döntéselőkészítő anyagokat, valamint az igazságügyi miniszter felterjesztését. Hangsúlyozta: elvárják az államfőtől, hogy személyesen is nyilatkozzon és indokolja meg döntését.    

„Annyival bizonyosan tartozunk az áldozatoknak, hogy a bűnösöket elítéljük, ezt minden felelősen gondolkodó ember így gondolja. Mi, Zöldek ebben biztosak vagyunk” – húzta alá a szóvivő, aki szerint a bicskei gyermekotthon alapügye „önmagában is mélységesen felháborító”, de a köztársasági elnök „még gusztustalanabbá” tudta tenni azt.    

„Megnyugtató magyarázat nincs, csak az államfői hivatal adott ki egy veszteségminimalizáló közleményt arról, hogy ők elítélik a pedofíliát” – jegyezte meg.    

Süveg Anna kijelentette: az LMP szerint a kegyelmi jog gyakorlása különleges, kizárólagos jogköre a mindenkori államfőnek, Novák Katalin pedig „másodszor bizonyította, hogy ezzel a joggal nem él, hanem visszaél”.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu is beszámolt a pedofil ügyről, amelyben Novák Katalin elnöki kegyelmet adott.

Rengeteg baleset volt a hétvégén a baranyai utakon, szerencsére kevés sérülttel

0

A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a hivatalos honlapján ma számolt be az elmúlt hétvégének a nyolc balesetéről, amelyeknek során műszaki mentést is végrehajtottak.

Kisodródott egy kanyarban, majd árokba hajtott egy személyautó péntek délelőtt Somberek külterületén. A véméndi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítása mellett áramtalanították a járművet, illetve a forgalom irányításában vettek részt. A balesetben senki sem sérült meg. 

 Két személyautó ütközött össze szombat délelőtt Pécsett, a Madách Imre utcában. A két autóban összesen hárman utaztak, egyikük sem sérült meg a balesetben. A város hivatásos tűzoltói átvizsgálták a járműveket, csupán az egyik áramtalanítására volt szükség. 

Szombat este Pécsett, a Kökényi út és az Arányosi út kereszteződésében ütközött össze két személyautó, melynek következtében az egyik autó az út melletti árokba hajtott. A járművekben összesen négyen utaztak, mindannyian könnyebb sérüléseket szenvedtek a balesetben. A vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói a helyszínt biztosították és áramtalanították az autókat.  

Pár órával később a Móra Ferenc és a Megyeri út kereszteződésénél történt baleset, mely során ketten könnyebben sérültek. A műszaki mentést a pécsi hivatásos tűzoltók végezték el.

Lesodródott az úttestről, majd az árokban, fejtetőre borulva állt meg egy személyautó vasárnap délelőtt Fazekasboda külterületén. Az autóban csak a sofőr utazott, aki könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben. A műszaki mentést a komlói hivatásos tűzoltók végezték el, akik kerekeire állították és áramtalanították a járművet, majd félretolták azt.  

Forrás: baranya.katasztrofavedelem.hu

A bahir.hu oldalán folyamatosan talál friss híreket, információkat.

Halálos háztűz volt Monokon

0

Holtan találtak egy idős férfit a tűzoltók egy kigyulladt házban hétfő délelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Monokon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

    Mukics Dániel azt írta, a Bem József utcában álló hetvenkét négyzetméteres családi házhoz három járművel vonultak a tűzoltók. Oltás közben az épületben egy idős férfi holttestét találták meg.
    A munkálatok során egy gázpalackot is kivittek a házból és lehűtötték, megelőzve ezzel, hogy felrobbanjon. Az épület födémje is égett, ezért az oltás érdekében a tetőt is meg kellett bontani – tudatta a szóvivő, jelezve: a szerencsi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet.
    A tűz keletkezési körülményeinek feltárásáért tűzvizsgálati eljárás indul.
    A tűzoltó alezredes kiemelte: idén januárban átlagosan naponta huszonnégy lakóépületben keletkezett tűz. A nagyobb tűzesetek füstérzékelő használatával megelőzhető lenne – fűzte hozzá Mukics Dániel.

forrás: mti

További tartalmak a Bahíren!

Ügyfelét megkárosító ügyvéd ellen emeltek vádat Zalában

Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalai ügyvéd ellen. Az ügyvéd bírói végzést hamisítva csalt ki pénzt ügyfelétől. A hírt közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

    Jánky Judit tájékoztatása szerint a 60 éves ügyvéd házasság felbontása iránt indított perben, meghatalmazás alapján látta el az alperes férfi jogi képviseletét a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt.
    Még 2021 decemberében egy e-mailt küldött ügyfelének, amelyhez csatolt egy saját maga által készített bírósági végzést. Feltüntetve rajta a bírósági ügyszámot és az eljáró bíró nevét is. A hamis okirat szerint a bíró arra hívta fel az alperest, hogy ha korábbi nyilatkozatának megfelelően igazságügyi pszichológus szakértő bevonását kéri, akkor nyolc napon belül helyezzen elnöki letétbe 195 ezer forintot a szakértő várható költségeire. Különben a bíróság elutasítja az indítványát.
    A hamis közokirat alapján, az ügyvéd biztatására a sértett néhány nap múlva átutalta a kért összeget. De arról nem volt tudomása, hogy nem bírói letéti számlára, hanem az ügyvéd lakossági bankszámlájára került a pénz.
    Az ügyvéd cselekményére akkor derült fény, amikor négy hónappal később, az ítélethirdetést követően a bíró tájékoztatta az alperest arról, hogy nem volt olyan végzés, amiről az ügyvédje tájékoztatta. A sértett ezt követően szólította fel a védőjét a pénz visszafizetésére, aki ezután megtérítette az okozott kárt.
    A vádlott ügyvédi hivatásából folyó kötelességét megszegve, haszonszerzés céljából okozott jogtalan hátrányt ügyfelének. Ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség ügyvédi visszaélés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat ellene.

forrás: mti

További hírek itt!

25 millió forint bírságot szabtak ki a Magyar Cetelem Bankra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra. Egyebek mellett a vállalatirányítás, hitelkockázat és az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt – közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.

    Kiemelték, hogy a problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de kiküszöbölésük elengedhetetlen.
    A közlemény szerint az MNB átfogó vizsgálatot folytatott a Magyar Cetelem Banknál 2020. március 31-től a vizsgálat lezárásáig, áttekintve annak működését.
    Az MNB megállapította, hogy a bank nem jogszabályszerűen azonosította és tartja nyilván munkavállalóit a javadalmazás kapcsán. És javadalmazási politikája nyilvánosságra hozatali része sem megfelelő. Hiányosnak bizonyult kiszervezési politikája, általános üzletszabályzata pedig nem tartalmazott minden kiszervezett tevékenységet. A külső-belső csalásgyanús események nyilvántartása fejlesztésre szorul. A belső ellenőrzés tevékenysége nem terjedt ki a hitelintézet működésének egészére.


    A banki hitelkiváltások tényleges megtörténtét, illetve azok nyilvántartását az informatikai rendszerekben nem lehetett teljes bizonyossággal ellenőrizni. A bank vonatkozó szabályzata nem rögzítette megfelelően a Központi Hitelinformációs Rendszerbe való adattovábbítás kapcsán az ügyfeleknek szóló tájékoztatás folyamatát. A korábban már átadott referenciaadatok módosulásánál pedig az adattovábbítás sem volt elfogadható.
    A pénzügyi felügyelet azt is feltárta, hogy a hitelintézet nem végezte el a nemteljesítő hitelek elégtelen fedezetére vonatkozó számítást. Továbbá nem volt megfelelő a hitelintézet egyes felügyeleti adatszolgáltatásainak tartalma sem.
    Ezen felül arra is rámutattak, hogy az IT-biztonságot tekintve a banknál nem bizonyultak teljeskörűnek a külső szolgáltatói rendszergazdai kijelölések és a technikai jogosultság nyilvántartások. Továbbá nem minden esetben valósult meg a mentések szabályszerű elvégzése.


    A jogsértések miatt az MNB 25 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra, és azt is előírta, hogy idén június 30-ig szüntesse meg a legtöbb feltárt hiányosságot. A bírságösszeg meghatározásakor a pénzügyi felügyelet enyhítő körülményként vette figyelembe egyebek közt a hitelintézet együttműködő magatartását, a jogszabálysértések kiküszöbölésére időközben megtett intézkedéseit, a hiányosságok alacsony, mérsékelt kockázati súlyát, illetve azt, hogy azoknak nem volt hatása a piacra és a pénzügyi rendszer egyéb szereplőire – olvasható az MNB közleményében.

További hírek itt!

forrás: mti

Az elmúlt években jelentősen csökkent a hazai fecskeállomány

0

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány

A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van. Erre hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közleményben. Amelyben emlékeztetnek az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról. Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk – hangsúlyozza az MME, kiemelve, hogy a tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni az ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkákat”.

Minden fecske legalább 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt


    A tájékoztatás szerint az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.
    Az egyesület emlékeztetett arra, hogy a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek. Ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. Ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.
    Azt írták, minden fecske legalább 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat. Ami azt jelenti hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben.
    Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkák” felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával segíthetik az emberek.

forrás: mti

További hírek, érdekességek itt!

Ingatlanközvetítő ellen nyert pert az ügyészség

0

Érvénytelenítette a Pécsi Ítélőtábla egy ingatlanközvetítő cég blankettaszerződésének tisztességtelen kikötéseit

Érvénytelenítette a Pécsi Ítélőtábla egy Balaton-parti ingatlanközvetítő cég blankettaszerződésének tisztességtelen kikötéseit a napokban hozott jogerős határozatával

    Az ügyben az ügyészség közjogi szakága indított pert a blankettaszerződés vizsgálata után. A táblabíróság a Kaposvári Törvényszék döntését hagyta helyben. Ennek értelmében a tisztességtelen szerződési feltételek a továbbiakban nem részei a fogyasztóval kötött szerződésnek.
    Az ügyészség beszámolt arról, hogy az országos közvetítői hálózathoz tartozó, több Balaton-parti városban irodát működtető cég előre elkészített, több kifogásolható rendelkezést is tartalmazó szerződésminta alkalmazásával kötött ingatlanközvetítői szerződést az eladókkal.
    Az eladóknak a közvetítés eredménytelensége esetén is ki kellett fizetniük a jutalékot, akkor is, ha az ügylet elmaradása nem nekik volt felróható.

 A szerződés több kikötése törvénysértőn korlátozta az eladók felmondási jogát is


    Az ügyészség rámutatott, ugyancsak sértette a jóhiszeműség követelményét az a rendelkezés, amelyben díj megfizetésére kötelezték az eladót, ha a szerződés megszűnése után két éven belül adta el a lakást olyan vevőnek, aki korábban a cégnél érdeklődött ugyan, de az adásvétel akkor nem jött létre.
    A szerződés több kikötése törvénysértőn korlátozta az eladók felmondási jogát is. Előírták, hogy ha az ingatlanközvetítői szerződést az eladó nem a cég irodájában kötötte meg, az eladó csak akkor gyakorolhatja a 14 napon belüli indokolás nélküli, és a jogszabályok szerint fizetési kötelezettséggel nem járó felmondás jogát, amennyiben megfizeti az ingatlanközvetítő addig felmerült költségeit, sikeres közvetítés esetére a felmondási jogát ki is zárták.
    Az ügyészség magyarázata szerint e kikötések azért tisztességtelenek, mert a cég irodájától eltérő helyen, jellemzően az eladók lakásán aláírt szerződések esetén 14 napon belül az eladó indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. E jogát pedig csak akkor veszítheti el, ha kifejezetten kérte, hogy a közvetítői tevékenységet a cég kezdje meg, és kifejezetten tudomásul vette azt is, hogy sikeres közvetítés esetén a felmondás jogát kizárták.
    Tisztességtelen volt a cég azon szerződési kikötése is, amelynek értelmében a közvetítői díj késedelmes megfizetése esetén a törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamat kétszeresét számolták fel.

További érdekes tartalmak itt!

forrás: mti