Kezdőlap Blog Oldal 1038

Mi lesz veled családi pótlék?

0

Korábbi főszerkesztőnk Vági Márton 2023 májusától Máltán él és dolgozik, azonban közösségi oldalán rendszeresen foglalkozik magyarországi közéleti témákkal, így időről-időre megosztjuk egy-egy írását, mint véleménycikket.

Az alábbiakban Vági Márton írását változtatás nélkül közlöm:

Én személy szerint nem értek egyet a családi pótlék intézményével, sőt, semmilyen családtámogatási intézménnyel sem. Viszont nem is hirdetem úgy magam, mint „családbarát”, nem is kampányolok amellett, hogy szülj még egy magyart, mert szerintem a minőség a fontos és nem a mennyiség. Azt gondolom, hogy akkor hozunk felelős döntést a gyerekvállalás kapcsán, ha akkor és annyi gyereket vállalunk, amennyit mások (nevezzük ezt társadalomnak) anyagi segítsége nélkül is fel tudunk nevelni. Mindenféle adófizetőktől érkező támogatások nélkül. De.

Velem szemben ez a kormány úgy hirdeti magát, mint család-barát kormány. A gyerekvállalási kedv erősítése hosszú évek óta az egyik fő program és cél a Fidesz számára (nyilván ehhez is hülyék, soha ilyen rossz demográfiai helyzetben nem volt még Magyarország, mint az ő uralkodásuk alatt), ezzel szemben a jelek szerint ők lesznek azok, akik beszántják a családi pótlékot, ami amúgy 33 eurónyi forint – 2008 óta egyetlen fillérrel sem emelkedett.

12 800 forintot elvesznek a családoktól, miközben ők megállás nélkül milliárdokat lopnak el, költenek el haszontalan dolgokra. Majd ezek után eladják magukat „család-barátnak”, közben kicsit szétverik a védőnői hálózatot, lerohasztják az oktatást, az egészségügyet és úgy általánosságban olyan légkört teremtenek, aminek a hatására egyre többen úgy döntenek, hogy inkább nem vállalnak gyereket, vagy nem Magyarországon vállalják azt.

Egyébként a kormány 2023-ban családi pótlékra, GYED-re, GYES-re, anyasági támogatásokra összesen 870 milliárd forintot költött el. Ennek töredéke volt a csp, aminek most a megszüntetésére készülnek.

Forrás: Vági Márton

A bahir.hu oldalán tegnap már foglalkozott a családi pótlék körül kialakult helyzettel.

A vadmacska lett az Év emlőse

A házi cirmos közeli rokona, a vadmacska lett 2024-ben az év emlőse. A Vadonleső program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével választotta ki.

Az európai vadmacska küllemében nagyon hasonlít a házi macskához

    Az európai vadmacska küllemében nagyon hasonlít a házi macskához, de életmódjában, viselkedésében vérbeli vadállat – olvasható a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. tájékoztatójában.
    A Skóciától Dél-Európáig, keletre a Kaukázus hegyvonulatáig megtalálható ragadozó a nappalokat sűrű erdők, bozótosok mélyén, sziklaüregekben, fák odvában meghúzódva tölti. Az éjszaka leple alatt a nyíltabb terepen, erdei tisztásokon vadászik. Tápláléka csaknem kizárólag frissen elejtett állatokból áll. Rágcsálókat, madarakat, de akár üregi nyúl méretű zsákmányt is ejthet.
    Táplálékösszetétele elsősorban a kínálat függvénye. Mezei pockokban bővelkedő években több vadmacska is kizárólag ezeket a mezőgazdasági károkat okozó kisemlősöket fogyasztja.

A jövőben fog kirajzolódni a vadmacskaállományok valódi természetvédelmi helyzete


    A tájékoztató szerint a genetikai vizsgálatok elérhetőségének egyszerűsödésével a jövőben fog kirajzolódni a vadmacskaállományok valódi természetvédelmi helyzete. De már most is látható, hogy vannak olyan területek, ahol a hibridizáció (a házimacskákkal való keveredés) mértéke jelentősen nőtt. Ami veszélyezteti az állomány hosszú távú fennmaradását. A felelős házi macskatartás, a házi kedvencek következetes ivartalanítása és portán belül tartása jelentősen segítheti a faj megmaradását.
    Felidézték, a Vadonleső Program – Magyarország egyik első, úgynevezett közösségi adatgyűjtő programja – önkéntesek bevonásával, 18 védett növény- és állatfaj elterjedési és veszélyeztetettségi adatainak gyűjtését végzi 2009 óta. A program gondozásában, az Év emlőse kezdeményezés keretében már a 11. fajt vizsgáltak, amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és élőhelye fontosságára, jellemzőire.

Korábban megírtuk, hogy Wéber Gábor természetjáró vadmacskát fotózott a Mecsekben. Baranyában ritkán találkozni ezzel az állattal.

forrás: mti

Több mint 12 milliót csalt ki két nőtől, vádat emeltek ellene

0

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy csaló férfival szemben. A vádlott magát valótlanul sikeres üzletembernek beállítva párhuzamosan folytatott viszonyt két nővel is. És több mint 12 millió forintot csalt ki tőlük – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

Az Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfival szemben

    A közlemény szerint a 48 éves férfi 2019 augusztusában egy társkereső oldalon megismerkedett egy nővel. Akinek német vezetéknévvel, álnéven mutatkozott be. Magát sikeres üzletembernek kiadva azt állította, hogy média-, reklám- és rendezvényszervező cége van.
    A „felépített álca” szerint ő volt a felelős több jelentős magyarországi fesztivál megszervezéséért és a családja tulajdonában volt több ezer hektár szőlő, valamint egy neves pincészet is.
    A férfi a sértett bizalmába férkőzött és vele párkapcsolatot kezdett. Pár hónappal később a vádlott azt hazudta, hogy az édesapja szívinfarktust kapott, válságos állapotban szállították a bécsi kórházba. Majd később azt, hogy édesapja elhalálozott, aminek hatására a vádlott édesanyja idegösszeomlást kapott.
    A férfi a nő érzelmi érintettségét kihasználva több mint hétmillió forintot kért kölcsön arra hivatkozva, hogy néhai édesapja után hatalmas vagyont örökölt. Azonban a majdnem százmillió forintos öröklési illetékét nem tudja kifizetni, illetve a testvére kétes üzleti ügyei miatt az adóhatóság zárolta a családi vagyont.

Egy másik nővel is megismerkedett


    A férfi az első sértettel fennálló viszonya alatt egy másik nővel is megismerkedett egy társkereső oldalon. Hasonló módon, magát sikeres üzletembernek adta ki, többek közt azt állítva, hogy egy kereskedelmi televízió pénzügyi igazgatójaként is dolgozott.
    Ezután ismét valótlan családi történeteket és szülői tragédiákat kitalálva elérte, hogy a sértett osztozzon a valójában nem létező fájdalmában és együttérezzen vele. Mindezek után újfent a jelentős öröklési illetékteherre hivatkozva 5,5 millió forintot kért kölcsön.
    A vádlottnak egyik esetben sem állt szándékában a kölcsön visszafizetése.
    A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a férfit üzletszerűen elkövetett jelentős és nagyobb kárt okozó csalásokkal vádolja. A kerületi ügyészség vele szemben börtön- és pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozza a vádiratban – áll a közleményben.

További érdekes tartalmak: Bahír

forrás: mti

Pécsett is kifogásolt a levegő minősége

Szálló por – Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége

  Az ország több pontján is veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.

    A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.
    Az NNGYK adatai szerint veszélyes a levegő minősége Szolnokon, Kecskeméten, Százhalombattán és Tökölön.
    Kaposvár, Várpalota, Székesfehérvár, Tatabánya, Esztergom, valamint Putnok, Kazincbarcika, Sajószentpéter és Miskolc levegőjének minősége egészségtelen minősítést kapott.
    A mérések adatai szerint Debrecen, Oszlár, Hernádszurdok, Eger, Salgótarján, Budapest, Szeged, Veszprém, Pécs, Győr és Sarród levegőjének minősége kifogásolt. A többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített.

Korábban megírtuk, hogy a levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. Az NNGYK adatai szerint szombaton sehol nem mértek veszélyes minőségű levegőt, de továbbra is egészségtelen Ajka, Sajószentpéter és Miskolc levegője. Tizenkét település, köztük Pécs levegőjének minősége kifogásolt, a többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített.

forrás: mti

10 milliós ajánlatot kapott Molnár Anikó

Molnár Anikó úgy gondolja, hogy jó példa lehet a negyven feletti nőknek, hogy nem kell elhagyniuk magukat.

Amit Anikó az OnlyFansen mutat, már nem a művészi akt kategóriája, aki kifizeti, az még egyik volt partnerével is láthatja együtt a az erotikus tartalommegosztón. Molnár Anikó erről azt mondta, hogy „Vadidegennel nem tudok. Tulajdonképpen semmi más nem történik, mint ami a hétköznapjaimban, ami a hálószobában történik” – írta meg a RTL KLUB

Azt mondta, hogy sok ajánlatot kap férfiaktól, még házassági ajánlatot is. „Lehetek példa mondjuk 40 pluszos nőknek, hogy nem kell elhagyni magukat. Felnevelnek 2-3 gyereket, 45 éves korukban elválnak, és ott állnak, hogy nincs önbizalmuk, nincs semmi.” 

Úgy érzi ő 48 évesen is meg tudta mutatni, hogy ennyi idősen is lehet „nőnek lenni”.

Tavaly írtunk arról, hogy

egyáltalán nem bánta meg, hogy erotikus modellnek állt, sőt jelenleg úgy látja, hogy a jövőben többre is hajlandóságot érez. A Story magazinnak elárulta, mi vitte rá arra, hogy 47 évesen váltson.

“Senki felé nincs elszámolni valóm. Nincs férjem, se gyerekem, aki előtt szégyenkeznem kellene, úgyhogy könnyen lehet, idővel szexuális jellegű tartalmak is lesznek az oldalamon” – nyilatkozta Magyarország egykori Nagy Ő-je.

Az erotikus munkájáról úgy vélekedett akkor, hogy mindennek megvan az ára, annak is, hogy valaki a hálószobájába beengedje a kamerákat.

Molnár Anikó kifejtette, hogy neki nincs gazdag férje, akire számíthatna, és a meglátása szerint tisztességes munkából képtelenség megélni ebben az országban, így aztán internetes erotikus oldala lett az új pénzkereseti lehetősége.

Forrás: RTL KLUB

Drogot és alkoholt találtak egy román kisbuszban az M1-esen

0

 Drogot és ismeretlen eredetű alkoholt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei egy román kisbuszban az M1-es autópályán, Hegyeshalomnál – közölte a vámhivatal kedden az MTI-vel.

    Azt írták, egy román férfi vezette a kisbuszt, amelynek plafonig pakolt csomagjait átvizsgálták. Ezekből 50 liter ismeretlen eredetű alkohol, valamint üvegfiolákba, fehér golyókként becsomagolt amfetamin került elő.
    A pénzügyőrök az alkoholterméket lefoglalták, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak. A kábítószergyanús anyagot a járművek utasaival együtt átadták a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságnak.

További érdekes tartalmak a Bahíren.

KSH: a bruttó átlagkereset 621 200 forint volt 2023 novemberében

2023 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 621 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 427 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,1, a nettó átlagkereset 14,0, a reálkereset pedig 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

    A bruttó kereset mediánértéke 489 400, a nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot ért el. 16,0, illetve 15,3 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál.
    Tavaly novemberben a rendszeres bruttó átlagkereset 548 600 forintra becsülhető, 14,3 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 547 500, a költségvetésben 539 100, a nonprofit szektorban 587 200 forintot tett ki. 14,2, 13,7, illetve 17,3 százalékkal emelkedett egy év alatt.
    A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 413 100, a kedvezményeket figyelembe véve 427 700 forintot ért el. 14,1, illetve 14,0 százalékkal volt magasabb, mint 2022 novemberében.
    A reálkereset 5,7 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 7,9 százalékos növekedése mellett.
    A bruttó mediánkereset 489 400 forint volt, 16,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
    A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 338 500 forintot ért el. 15,3 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakit.    

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 500 forint volt


    Január-novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 500 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 374 800, a kedvezményeket figyelembe véve 388 500 forintot ért el.
    A bruttó, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset, valamint a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset egyaránt 14,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az átlagkereset változását befolyásolta a 2022 februárjában a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az úgynevezett fegyverpénz. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset és a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése egyaránt 1,5 százalékponttal lenne magasabb.
    A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a január-novemberben 581 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 386 600, a kedvezményeket figyelembe véve 400 300 forintot ért el.

Korábban is foglalkoztunk az átlagkeresettel itt.

forrás: mti
    

Baleset történt hajnalban a Kisbattyán felé vezető úton

Baleset történt hajnalban a Kisbattyán felé vezető úton. Lesodródott az úttestről és az oldalára, az árokba borult egy autóbusz Komló külterületén, a Kisbattyán városrész felé vezető úton. Egy ember a jármű alá szorult. Őt a balesethez riasztott komlói hivatásos tűzoltók emelőpárna segítségével szabadították ki. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Pécsről egy tűzoltódaru is érkezett a helyszínre, ahol teljes szélességében lezárták az utat. – közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Közben az MTI közölte, hogy egy halálos áldozata és két további sérültje van a balesetnek.

Megírtuk, hogy kedd hajnalban egy hidegfront érkezik, melynek hatására csapadék is érkezik. A hőmérséklet fagypont közelében alakul, így előfordulhat kezdetben átmenetileg ónos eső is, majd mindenütt eső várható. Viszont jó hír, hogy számottevő csapadék nem várható. Szerencsére az eső a délelőtti órákban elhagyja térségünket, szakadozni kezd a felhőzet. A hőmérséklet minimuma 0 és +3 fok között alakulhat. A nyugati szél átmenetileg megélénkülhet.

Óvatosan vezessenek!

Vereség Németország ellen, távolivá vált az elődöntő

0

A szombati horvátok elleni mérkőzés visszahozta az elődöntős reményeinket, viszont azt is tudtok, hogy a németek ellen nagyon fontos mérkőzés vár ránk.

Az előttünk lévő két meccsből a Franciaország-Ausztria meccsen megtörtént az, amire már vártunk. Bár az osztrákok 45 percen keresztül egyenrangú ellenfelei voltak a franciáknak, utána teljesen elfogytak, és végül a franciák 5 góllal verték őket. Ami talán ennél is nagyobb meglepetés volt, az a Horvátország-Izland mérkőzés volt: kétgólos szünetbeli horvát vezetés után déli szomszédaink talán az eddigi legrosszabb félidejüket produkálták. Izland meg hamvaiból feltámadva parádés félidőt produkált, és végül ötgólos győzelmet aratott.

Ami a mi meccsünket illeti, az első félidő szoros küzdelmet hozott. Bár az elején a németek szereztek vezetést, hamar fordítottunk az álláson és onnantól az eddigi forgatókönyv szerint szoros mérkőzést játszottak a csapatok, ahol egyik sem tudott 2 gólnál jobban elmenni a másiktól. Másfél perccel a vége előtt még eggyel vezettünk, ám a végjáték most sem sikerült: Két gyors góllal 18-17-es hátrányba kerültünk. Ám ekkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a legkisebb rossz hír a meccs során.

A második félidőre ugyanis az öltözőben maradt a csapat. A csapat támadójátéka nagyon döcögött, alig-alig voltak kidolgozott helyzeteink. Inkább csak a lövőink találtak be egyszer-egyszer. Ellenben a németek akciói sorra sikerültek és az eddigi legnagyobb erősségünk, a kapusteljesítmény is most nagyon döcögött. A második félidőben mindösszesen 11 gólt lőttünk, de 17-et kaptunk. Így végül 35-28-as vereség lett a vége.

Ezzel a csoportból a franciák 8 ponttal már biztosan csoportelsők, a második helyen 5 ponttal a németek állnak. Nekünk és az osztrákoknak 4-4 pontja van, Izlandnak 2, Horvátország egy ponttal sereghajtó. Az utolsó fordulóban már nagyon kevés az esélyünk a második helyre, de egy apró szalmaszál még van. Amennyiben mi legyőzzük a franciákat – számukra már tétnélküli mérkőzésen – Izland legyőzi Ausztriát, Horvátország meg meglepetést produkál a németek ellen, akkor az elődöntőbe jutunk. De erre azért elég kevés az esély…

Csapadékkal indul a kedd, cserébe délután ránk mosolyog a nap Baranyában

0
Kedd hajnalban egy hidegfront érkezik, melynek hatására csapadék is érkezik. A hőmérséklet fagypont közelében alakul, így előfordulhat kezdetben átmenetileg ónos eső is, majd mindenütt eső várható. Viszont jó hír, hogy számottevő csapadék nem várható.
Az eső a délelőtti órákban elhagyja térségünket, szakadozni kezd a felhőzet. A hőmérséklet minimuma 0 és +3 fok között alakulhat. A nyugati szél átmenetileg megélénkülhet.
Délután változóan felhős lesz az ég, de jobbára napos időben lesz részünk.
A hőmérséklet maximuma +6 és +8 fok között alakulhat, enyhe időnk lesz.
Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Estére is marad a kevés felhő, a hőmérséklet pedig kevéssel fagypont felett fog alakulni. A nyugati szél mérsékelt lesz. – ígéri a mai keddre a Meteo Mecsek.

Naponta friss, baranyai híreket talál a bahir.hu oldalon.