Kezdőlap Blog Oldal 1096

Új szabadidőpark jött létre Székesfehérváron

Új szabadidőpark jött létre Székesfehérváron, az Alsóvárosi réten.

    Cser-Palkovics András polgármester a sajtónyilvános bejáráson elmondta: a rét csaknem 100 hektáros területe korábban magánkézben volt, és ipari beépítésre szánták. De a Modern városok program részeként a magyar kormány segítségével sikerült megvásárolni.
    Hangsúlyozta: minél több zöldterület megmentésével és kialakításával kívánták ellensúlyozni a város terjeszkedését. Közben egy, a szabadidő eltöltését és a rekreációt is szolgáló erdőt, parkot alakítottak ki.
    „Gyakorlatilag új park jött létre. Ez összefügg a palotavárosi területekkel, így egy zöld folyosó, körgyűrű alakult ki a város e részén, rekreációs és klímavédelmi céllal egyaránt”.
    Az értékes élővilágot rejtő természetes gyepfoltok megtartása mellett kertészeti módszerrel elültettek 868 fát, valamint 15 hektáron erdészeti facsemetéket telepítettek.
    Kialakítottak továbbá egy 200 négyzetméter alapterületű kiszolgálóépületet, egy játszóteret, valamint egy 50 férőhelyes parkolót, illetve gyalogos úthálózatot és ösvényt.
    A terület fejlesztése a Zöld város – Fehérvár tüdeje fejlesztési program második ütemének részeként kétmilliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg – írták a tájékoztatóban.

Lapunk korábban megírta, hogy augusztusban a Székesfehérvári Királyi Napok keretében megnyílt tárlaton a Hadtörténeti Intézet és Múzeum különleges, látványos, értékes gyűjteményi darabjai közül mutattak be válogatást. Részben a múzeum ismert és becses ereklyéit, részben pedig olyan műtárgyakat, amelyek ritkán vagy még soha nem kerültek a látogatók elé.

forrás: mti

Többen meghaltak az USA északkeleti részét sújtó ítéletidőben

Legkevesebb négy ember meghalt az Egyesült Államok északkeleti partvidékén hétfőn végigvonuló viharokban

    New York államban egy autót ragadott el a megáradt Catskill-patak, amikor a sofőr a vízzel elárasztott úton megkerülte a felállított útakadályt. Pennsylvaniában egy férfit a vízben elsüllyedt autójában találtak holtan. Maine államban fa sújtott halálra egy férfit, aki házának tetejéről megpróbálta a törmeléket eltávolítani. Massachusettsben szintén kidőlő fa ölt meg egy 89 éves férfit.
    A jelentős esővel és széllel járó időjárási ciklon hétfőn érte el az ország északkeleti területét, miután vasárnap a keleti partvidék déli területeire vitt esőt, és ennek nyomán helyenként áradásokat. A vihar a legkomolyabb károkat New York, Pennsylvania, Massachusetts, Vermont és Maine államban okozta. Ahol utakat öntött el, valamint a kidőlő fák is akadályozták a közlekedést, és repülőjáratok százait kellett törölni.
    A vihar nyomán több mint félmillió háztartásban nem volt áram hétfőn. Massachusettsben 280 ezer, Maine államban 350 ezer helyen szünetelt a szolgáltatás.
    A vihar New Jersey állam egyes területeire 130 milliméter esőt vitt. Pennsylvania állam északkeleti részére 100 millimétert, miközben a széllökések sebessége meghaladta az óránkénti 110 kilométert. A dél felől érkező front a csapadék mellett szokatlanul enyhe hőmérséklettel járt, az ország északkeleti területein helyenként meghaladta a 15 fokot.

Máskor is írtunk már viharokról itt.

forrás: mti

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt rekordmértékű piacfelügyeleti bírságot szabott ki a jegybank

0

Az ok jogosulatlan pénzügyi tevékenység

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 1,54 milliárd forint bírsággal sújtott két céget és egy magánszemélyt. Az ok jogosulatlan pénzügyi tevékenység. Ez az MNB által valaha kiszabott legnagyobb piacfelügyeleti bírság. A zár alá vett 2,3 milliárd forint értékű befektetői vagyont az MNB átadta a büntetőeljárást folytató nyomozó hatóságnak.

    Az MNB piacfelügyeleti vizsgálata megállapította, hogy a Falcon Kereskedőház Kft. és a Falcon Benefit Kft. úgynevezett „Utalványvásárlási szerződést” és különféle megnevezésű „programszerződéseket” kötött legalább mintegy 4400 befektetővel. Együttesen milliárdos nagyságrendű összegben.
    A cégek vállalták, hogy ha a befektetők az általuk féláron vásárolt utalványokat nem használják fel, akkor – jellemzően 3 hónap után – azok névértékét, azaz a befektetők által átadott összeg garantáltan kétszeresét fizetik vissza.
    A piacfelügyeleti eljárás során az MNB megállapította, hogy az utalványokat egyetlen szolgáltatónál sem lehetett felhasználni, a befektetők többsége az utalványokra eleve nem is tartott igényt.
    A felügyelő hatóság szerint az utalványokra való hivatkozás csak az engedély nélküli forrásgyűjtés leplezésére szolgált, a konstrukció eleve csalásra, illetve piramisjáték szervezésére irányulhatott.
    Az eljárás feltárta, hogy a társaságok mellett eljáró természetes személy érdemben közreműködött a Falcon cégek engedély nélkül végzett tevékenységében.
    A közlemény szerint az MNB már tavaly októberben rendőrségi feljelentést tett, és figyelmeztetést tett közzé a honlapján, februárban pedig ismételten tájékoztatta a nyilvánosságot a jogsértő társaságok újabb lépéseiről.

A jegybank több mint 1 milliárd forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki


    A hétfőn közzétett határozat szerint a jegybank 940 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Falcon Kereskedőház Kft.-re, illetve 500 millió forintot a Falcon Benefit Kft.-re engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzése – pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása – miatt, és véglegesen megtiltotta a jogosulatlan tevékenység folytatását.
    A cégek tevékenységében közreműködő magánszemélyt 100 millió forintos piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a felügyelet.
    A cégekkel szemben súlyosító körülménynek minősült, hogy az érintettek tevékenységüket huzamosabb időn át végezték. Továbbá nagy összegű ügyfélpénzt gyűjtöttek össze jelenős számú befektetőtől.
    A jogszabály által előírt garanciarendszer hiányában ezzel kiemelt befektetői kockázatot idéztek elő. Ami alkalmas volt arra, hogy a befektetők károkat szenvedjenek el, és a pénzügyi piacokba vetett közbizalom gyengüljön.
    Az MNB eljárása során blokkolta a társaságok honlapját, zárolta a Falcon Benefit Kft. forrásgyűjtésre használt bankszámláit és készpénzét, összesen 2,3 milliárd forintértékben. Az így megmaradt befektetői vagyont átadták a büntetőeljárást folytató nyomozó hatóságnak.
    Feljelentést tettek csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, piramisjáték szervezése és közokirat-hamisítás gyanúja miatt.
    A károsult befektetőknek azt tanácsolják, hogy haladéktalanul tegyenek feljelentést, ha eddig még nem tették, mert a befektetett pénzük visszajuttatására büntetőeljárásban, polgári jogi igényük érvényesítésével nyílik lehetőség.

további érdekes tartalmak bahír.hu!

forrás: mti

Leomlott egy székelyudvarhelyi diákotthon külső fala, gyermekek szorultak a romok alá

Összedőlt a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egyik külső fala hétfő délután, legkevesebb négy gyermeket maga alá temetve – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem (ISU).

    Alina Maria Ciobotariu, az ISU szóvivője a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók három diákot mentettek ki a romok alól, ketten eszméletüknél vannak, de egyikük állapota válságos. A sérülteket átvette a mentőszolgálat, közben a tűzoltók folytatják az esetleges további áldozatok keresését a romok alatt. Előzetes információk szerint egy negyedik áldozat is a romok alatt lehet.
    Az emeletes épület külső fala mintegy 200 négyzetméternyi felületen omlott le.

A kép csak illusztráció!

forrás: mti

45 éves a Komlói Pedagógus Kamarakórus

Korábban megírtuk, hogy a 45 éves Komlói Pedagógus Kamarakórus hagyományos Karácsonyi Koncertjére került sor a Közösségek Házában december 16-án szombaton. A kórus honlapján olvasható, hogy 1978 őszén alakult, alapítója és jelenlegi karnagya Dr. Szabó Szabolcs, aki Pécsett Tillai Auréltól, Budapesten Párkai Istvántól tanulta a karvezetést.

A Komlói Pedagógus Kamarakórus tagjai között találunk pedagógusokat, diákokat, mérnököket, közgazdászokat, vállalkozókat és tisztviselőket egyaránt. Az énekkar, évente két önálló koncertet ad Komlón, s gyakran szerepel magyarországi és külföldi fesztiválokon, versenyeken. Magyarorzágon elnyerte a legmagasabb amatőr zenei kitüntetést, a „hangversenykórus” címet. A mintegy 40-45 fős együttes többször énekelt a Magyar Rádióban, élő adásban.

A Komlói Pedagógus Kamarakórus 1983-ban önerőből megjelentette műsoros kazettáját, 1989-ben pedig hanglemezét, később CD-ket (1997, 2003, 2005, 2008). Koncertezett többek közt Ausztriában, Belgiumban, Finn- és Franciaországban, Hollandiában, Csehországban, Lengyel-, Német- és Olaszországban, valamint Romániában is. Az együttes több, mint 60 díjjal büszkélkedhet, többek közt a„Komló Város Közművelődéséért” kitüntetéssel, melyet 2012-ben kapott meg.

„A Komlói Pedagógus Kamarakórus – bár nagyon megbecsüli a kapott elismeréseket – mégis minden kitüntetésnél, díjnál fontosabbnak tartja a közönséggel való találkozást, a hallgatóság és a művészet nemes szolgálatát. Kórusunk – mint a magyarországi nemzeti fesztivál vegyes kari kategóriájának győztese – továbbra is szívügyének tekinti a határon túli magyarsággal való találkozást, így testvéri kapcsolatot ápol a sepsiszentgyörgyi (Székelyföld), az adai (Vajdaság) és a kassai énekkarokkal.” – olvasható a portálon.

Szerkesztőségünk nevében is boldog születésnapot kívánunk a kórusnak!

Várható időjárás keddtől Baranyában

Baranya megyében, hétfőn, kedden folytatódik a nyugodt, jelentős időjárási eseményektől mentes időjárás. Fokozódik a ködhajlam. Az egyre inkább tartósabban megmaradó köd miatt kevesebb helyen várható napsütés. A köd ma északon, északkeleten helyenként egész nap megmaradhat, ott hidegebb lesz, míg másutt tartós napsütésre, enyhe időre lehet számítani. Kedden még nagyobb területen valószínű tartós köd.
A légmozgás gyenge marad. Csapadék nem érkezik, esetleg a ködös területeken lehet szitálás, vagy ónos szitálás.
Éjszakánként a ködfoltok terjeszkednek. Hajnalonként fagypont körül alakul a hőmérséklet.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):


kedd reggel 0,
kedd délután 10,
szerda reggel 0 fok körül alakul.

Az időjárás legvalószínűbb folytatás:


– Szerdára már egy hidegfront érkezhet felhősödéssel, szélerősödéssel. Az ÉNY-i szél az ország nagy részén fokozatosan megszűnteti az addig kialakult ködöt, említést érdemlő csapadék viszont nem érkezik a fronttal.
– Csütörtöktől vasárnapig gyakran szeles idő a legvalószínűbb. Élénk, erős, időnként viharos DNY, illetve NY-i, ÉNY-i irányú szél fúj majd. Általában sok lesz a felhő, de átmeneti időszakokra kisüthet a nap. Nagy mennyiségű csapadék nem várható, de kisebb eső, záporok, néhol havas eső, az Északi középhegység térségében átmeneti havazás előfordulhat.
– Karácsonykor is minden bizonnyal folytatódni látszik az enyhe időjárás.

A decemberi jeles napokról itt olvashat.

december 22.: A csillagászati tél kezdete, a téli-napforduló napja. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát adja.
Magyarországról nézve a téli napforduló idején a Nap 19° magasan delel, s csupán 8 órán keresztül tartózkodik a horizont felett.

forrás: eumet.hu

Ma 77 éves Steven Spielberg amerikai filmrendező

1946. december 18-án született Steven Allan Spielberg az Amerikai Egyesült Államokbeli Cincinnatiben, Ohio államban. A filmrendező, producer, KBE (a Brit Birodalom lovagja), a legsikeresebb filmrendezők egyike. Már 16 évesen nyert egy díjat, a 22 perces kísérleti filmjével (Big), melynek forgatókönyvét nővére írta. A filmet be is mutatták egy fesztiválon, melynek hatására a Universal Studios hét évre kötött szerződést a rendezővel.

Első egész estés mozifilmje a Sugarlandi hajtóvadászat volt, mely még Európában is elismerő kritikákat kapott. 1975-ben megrendezte a Cápa című nagy sikerű filmet, mely három Oscar-díjat is nyert. 1984-ben már saját cége, az Amblin Productions fennhatósága alatt megszületett az E.T. – A földönkívüli. Ebben az időszakban ttöbb híres film is elkészült. Például: Szörnyecskék; Kincsvadászok; Vissza a Jövőbe-trilógia; Roger nyúl a pácban; Flintstones; Casper; Twister; Zorro álarca; Men in Black. A stúdió olyan alkotásokban is közreműködött, mint a nálunk is futó, népszerű Vészhelyzet című sorozat. -írta meg a port.hu

Történelmi témájú filmjei is méltán híresek, mint például a Schindler listája, vagy a Ryan közlegény megmentése. Az általa rendezett filmek jelentős bevételt hoztak, melyeknek gyakran producere is volt.

Más filmekkel kapcsolatos tartalmak itt.

Lóháton bejárható útvonalhálózat a Közép-Magyarországi Régióban

Lóháton bejárható útvonalhálózat létesült a Közép-Magyarországi Régióban 509 kilométer hosszan.

Lóháton bejárható útvonalhálózat létesült a Közép-Magyarországi Régióban 509 kilométer hosszan. Az útvonal 17 lovasturisztikai megállóponttal, 799 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból.

    A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program, Aktív lovasturisztikai hálózat létrehozása Közép-Magyarország régió területén elnevezésű projekt hétfői verőcei zárórendezvényén Lóska János. A Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Egyesület (MLTE) elnöke felidézte, hogy az 1960-as évektől a ’80-as évek közepéig Magyarország Európában vezető szerepet töltött be  a lovas túrázásban.

A lovasokat támogatórendszerek segítik


    A rendszerváltás után megteremtődött a lehetőség, hogy számtalan lovas túraútvonal jöjjön létre. De a magyarok sem megfizetni nem tudták, sem lovagolni nem tudtak, ezért el kellett gondolkodni azon, miképp fejleszthető ez az ágazat.    A Kincsem – Nemzeti Lovas Program lovasturisztikai fejezete arról szól, hogy meg kell teremteni a magyarországi lovasturisztikai modellt. Létrejön egy olyan hálózat, amelyben a lovasturisták önállóan vagy lovas túravezetővel követhetik végig az utat GPS-es kijelöléssel. A  megállópontokon meg tudnak állni, el tudják helyezni a lovakat.     Az 509 kilométeres közép-magyarországi lovasútvonal – „budapesti lovas körgyűrű” – az 1800 kilométernyi észak-magyarországi és észak-alföldi lovasútvonal hálózatához kapcsolódik. A lovasokat támogatórendszerek segítik, a lovasturisztikai megállópontok alkalmasak a túrázók és lovaik fogadására, kiszolgálására, és más turisztikai szolgáltatások is rendelkezésre állnak, így étkezés, szállás, kulturális és egyedi programok – hívta fel a figyelmet.       Az MLTE elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország szabadon lovagolható, károkozás nélkül bármely erdei úton lehet lovagolni, ahol nem tilos. „Ezt Nyugat-Európában nem lehet elmondani” – jegyezte meg.

További lovas tartalmak itt!

forrás: mti

Az emberek fele keretein felül költ karácsonyi ajándékokra

Az MBH Bank reprezentatív kutatása szerint az emberek közel fele költ többet a tervezettnél karácsonyi ajándékokra

Az MBH Bank reprezentatív kutatása szerint az emberek közel fele költ többet a tervezettnél karácsonyi ajándékokra. Amire a legtöbben az idén 50-100 ezer forintot szánnak.

    A kutatásban megkérdezettek nagy része (78 százalék) tervezi előre a kiadásait, 49 százalékuk mégis úgy gondolja, hogy hajlamos a túlköltekezésre az ünnepi időszakban.
    A felméréséből kiderült, hogy a többség 3-4 héttel karácsony előtt kezdi meg az ajándékok beszerzését, és csupán két százalék hagyja a végére a vásárlást.  

Mi a legnépszerűbb ajándék?


    Átlagosan hat embert ajándékoz meg mindenki, a legnépszerűbb ajándék az édesség és a könyv. A válaszadók közül minden harmadik (36 százalék) ad valamilyen „élményt” szeretteinek. És továbbra is népszerű választás a gyermekeknek a társasjáték. A megkérdezettek több mint fele az együtt töltött időre és a közös programokra helyezi a hangsúlyt.
    Az ajándékozásban is egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság; a megkérdezettek 41 százaléka a csomagolással, 11 százalékuk a tudatos vásárlással járul hozzá a környezet védelméhez.
    Az MBH Bank felmérése szerint az emberek 34 százaléka aktuális fizetéséből, 29 százaléka általános tartalékból, míg 18 százaléka a vásárlásra félretett pénzből vesz ajándékot. A válaszadók 7 százaléka év végi jutalmából, míg minden tizedik ember hitelből fedezi ezeket a kiadásokat. A hitelkártyával rendelkezők átlagosan 27 ezer forint összegben tervezik felhasználni a hitelkeretüket, ami 10 ezer forinttal meghaladja a tavalyi eredményt.

Érdemes odafigyelni a biztonságra!

Korábban már írtunk arról, hogy miközben karácsony előtt mindenki a tökéletes ünnepi ajándékokat keresi, az internetes karácsonyi bevásárlásoknál is csalók áldozatai lehetnek az ügyfelek. A szakértők javasolják azt is, hogy az ügyfelek töltsék le a legújabb operációs rendszert a mobiltelefonra, laptopra vagy táblagépre, és tartsák naprakészen az összes alkalmazást és szoftvert. Használjanak mindig többfaktoros hitelestést! A kockázatok minimalizálása érdekében virtuális magánhálózatot, VPN-t, amely titkosítja az adatokat a nyilvános hálózaton keresztül történő adatátvitel során.

forrás: mti

Januártól gyűjtik konyhai zöld- és élelmiszerhulladékokat

0

Sajnos Baranya vármegyét ez egyenlőre nem érinti

Fokozatosan bevezetik januártól a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését Magyarországon. A szolgáltatás, amit önkéntes jelleggel lehet igénybe venni, első körben országszerte 14 települést érint.

Egyenlőre 14 város érintett az élelmiszerhulladékok elszállításában

    A 14 város – Budapest, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szolnok, Kecskemét, Cegléd, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Nagykanizsa, Tatabánya, Kaposvár, Gyula, Békés – társasházi övezeteiben induló rendszert a MOHU és szerződéses partnerei működtetik.
    A közlemény szerint a programban részt vevők lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, amely könnyen kezelhető, valamint szag- és kifolyásmentes is. Emellett társasházak számára is kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát, amelyet a megszokott módon kell a ház elé kihúzni a meghatározott napokon.

Milyen élelmiszerhulladékot lehet kitenni?


    A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető. Például gyümölcsök és zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont a filter nem). Mehetnek még fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk vagy épp feldolgozott élelmiszerek és húskészítmények is.
    Fontos viszont, hogy nem szabad beledobni csontot, az élelmiszerek csomagolását, porzsákot, porszűrőt, papírzsebkendőt, pelenkát. Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis amellett, hogy nem komposztálhatók, károsíthatják a hasznosítást végző gépeket. Tilos lesz továbbá a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot. A bedobható élelmiszerek listája a https://mohu.hu/biohulladek oldalon is megtalálható – ismertette a MOHU.
    Az új rendszert az európai uniós előírásokkal összhangban vezetik be, ugyanis ennek értelmében 2024-től kötelező a biohulladék elkülönített gyűjtése. 2035-ig a települési hulladék csaknem kétharmadát újra fel kell dolgozni, ami nem érhető el a biohulladék hatékony szelektív gyűjtése nélkül. Jelenleg az EU-ban a szerves hulladéknak mindössze 16 százalékát gyűjtik és kezelik megfelelően, a fennmaradó rész lerakókba vagy égetőkbe kerül. A hazai települési hulladéknak 17-29 százaléka biológiailag lebomló anyag, amelyből az élelmiszer-hulladék mennyisége évi 320-384 ezer tonnát tesz ki.
    A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot biogáz üzemekben hasznosítják újra, így járulva hozzá a körforgásos gazdaság kiépítéséhez, hiszen megújuló energiaforrásként áramot és hőt állítanak elő. A biogáz üzemben képződő maradék ráadásul kiváló komposztanyagot képez a mezőgazdaság számára.

korábban már írtunk arról, hogy október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat. Amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek.

forrás: mti