Kezdőlap Blog Oldal 2587

Újabb foglalási hullám és rekord jöhet

0

Tovább nőhet a szállásfoglalások száma, akár a 2019-es szezonnál is telítettebb nyarunk lehet: július másodikán, azaz ma délután elérhetjük az 5,5 milliós oltottsági szintet, ami újabb lazításokkal jár. Nem kérik majd a védettségi igazolványt a hazai szállásadók sem. Jó hír lehet ez azoknak, akik az igazolvány hiánya miatt nem foglalhattak szállást eddig. Az idei árakat csak válaszadók 27 százaléka sokallja a Szallas.hu friss felmérése szerint.

Újabb kutatási eredményeket publikált a Szallas.hu, mely szerint a résztvevők 42 százaléka már foglalt, 36 százaléka még ugyan nem rögzítette szálláshely-választását, de tervezi a nyaralást. 12 százalékuk még bizonytalan, 6,6 százalék már vakációzott és csupán 4 százalék nyilatkozott nemleges válasszal. „Ezek az arányok valószínűleg már most mások lehetnek, arról nem is beszélve, hogy június 24-én bejelentették, hogy 5,5 milliós beoltottsági szintnél már nincs szükség a védettségi igazolvány bemutatására a szálláshelyeken sem” – mondta Trepess Beatrix, a Szallas.hu közösségi média és PR-menedzsere. A szakember azt is hozzátette, hogy a 24-ei bejelentés óta már 27 százalékkal több foglalás érkezett be, mint az azt megelőző héten, ami a miniszterelnök mai nyilatkozata után tovább emelkedhet. „Az eddig beérkező belföldi foglalások alapján telítettebb nyári időszakra számítunk idén 2019-hez képest” – jegyezte meg Trepess Beatrix.

A többség még mindig inkább a belföldi nyaralást tűzte ki, de 18 százalék tervez itthon és a határon túl is vakációzni. Aki viszont külföldre megy, körükben Horvátország (42%), Törökország (11,4%), Görögország (11,4%) és Montenegró (5,7%) a legkeresettebb úti célok. A horvát tengerpartra igyekvők körében Dalmácia és a Kvarneri-térség vonzza idén a legtöbb magyart. Trepess Beatrix felhívja a határainkon túlra indulók figyelmét, hogy utazásuk előtt tájékozódjanak a megfelelő konzulátusnál, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük annak érdekében, hogy a határ átlépése flottul menjen. Mivel főleg a déli határoknál nagyobb torlódásra lehet számítani, érdemes megfelelő mennyiségű folyadékról gondoskodni az úton.

A felmérés arra is kitért, mit gondolnak a vendégek az áremelésről. Háromból két válaszadó szerint várható volt és számítottak is rá, csupán 27 százalék sokallja és véli túlzónak. „Országos viszonylatban a szálláshelyeken átlagosan 11,5 százalékkal kerül többe egy éjszaka egy főnek, míg a Balatonnál 8% körüli a drágulás” – ismertette a részleteket a PR-menedzser.


Akciós ajánlatok, áhított úti célok és jól bevált helyek

A kutatás résztvevőinek harmada tavalyi nyaralásához képest magasabb színvonalú szolgáltatást keres. „Népszerűek a saját medencével, jacuzzival vagy wellness-részleggel ellátott szálláshelyek, és nőtt a félpanziós, illetve all inclusive kényelmi szolgáltatások népszerűsége is” – fűzte hozzá Trepess Beatrix. A szakember azt is elmondta, hogy míg tavaly a Szallas.hu nyári foglalásainak 0,42 százaléka volt all inclusive, idén már 1,09 százaléka, és 2020-ban 14,71 százalék tartalmazott félpanziós ellátást, míg idén már 17,35 százalékuk. A friss felmérés szerint kb. minden második válaszadó étteremben és /vagy büfében étkezik a vakáció alatt. Kevesebb lesz a hűtőtáskás vendégek száma, mint a korábbi években. „A kitöltők 40 százalékának fontosabbá vált idén, hogy a vakáció alatt vendéglátó egységben étkezzen inkább, mint a szálláson maga főzzön vagy csomagoljon szendvicset, így nagyobb forgalomra számíthatnak tavalyhoz képest az éttermek, bárok, kávézók, bisztrók és büfék” – mondta Trepess Beatrix.

A pandémia hatására nem lett fontosabb a tisztaság, de csak azért, mert mindig is az volt a válaszadók szerint. Minden ötödik kitöltő számára vonzóbbá váltak a szórakozási lehetőségek, mint például a zenés vacsora vagy meccsközvetítés. A PR-menedzser azt is elárulta, hogy csaknem a válaszadók harmada számára az ár, akció határozta meg az úti cél választását, ugyanennyien „bakancslistás” települést választottak, ahol még nem jártak. A kitöltők 17 százaléka visszatérő vendég, számukra a szokás, saját tapasztalat volt a desztináció kiválasztásának mozgatórugója. Programok közül a strandolás (75%), a városnézés (70%), a kirándulás és túrázás (58%) és a wellness (51%) a legnépszerűbbek.

Bár a felmérés kitöltőinek kétharmada egyetért a védettségi igazolvány általi korlátozásokkal, 5,5 milliós oltottsági szint mellett már majd nem csak a plasztik kártyával vagy QR kóddal rendelkezők utazhatnak. Ez jó hír lehet azok számára, akik a védettségi igazolvány meglétének hiánya vagy a vírustól való félelem miatt nem mertek eddig nyaralást tervezni. Egyébként, akik nem vakációznak a nyáron, közülük 45 százalék anyagi okokra hivatkozva tesz így.

Forrás: jovotv.hu

Fotó: jovotv.hu

Szörnyű, meghalt miután beleesett az esküvői levesbe

A szerencsétlenül járt 25 éves szakács életéért több napon át küzdöttek az orvosok, de mivel a sérülései súlyosak voltak, a szervezete feladta a harcot.

A szörnyű tragédia Irak kurd részén történt meg. A férfi szakácsként dolgozott már már évek óta, és esküvőkön vállalt munkát. Az utolsó lakodalmban azomban végzetes balesetet történt vele. A szakács, Issa Ismail a The Sun beszámolója szerint a konyhai sürgés-forgás közepette, éppen a vacsora főzésének finisében megcsúszott a konyhában és balszerencséjére beleesett egy hatalmas kondérba, melyben rotyogva forrt a forró csirkeleves.

A férfi a testének 70 százalékán harmadfokú égési sérüléseket szenvedett,  azonnal a közeli város kórházába szállították, és ott több napon át küzdöttek az életéért, sajnos nem sikerült a szerencsétlenül járt szakács életét megmenteni, belehalt égési sérüléseibe.

Ismail nyolc éve dolgozott szakácsként, az elmúlt két évben pedig egy olyan cég foglalkoztatta, amelyik kifejezetten lakodalmakra, halotti torokra szakosodott.

A térségben nagy visszhangot kapott eset kapcsán felmerült, hogy a rossz munkakörülmények is közrejátszottak a halálos balesetben. Most a hasonló éttermek komolyabb ellenőrzését kezdték meg a hatóságok az országban.

A szakácsot két lánya, féléves fia, és felesége gyászolja.

Fotó: pixabay.com

Kamarás Iván futva kapcsolódik ki

„Kamarás Iván fél éve kezdett el futni, ma már sprinterként is megállja a helyét.” – írja a borsonline.hu

A népszerű színésznek eddig is hozzátartozott a mindennapjaihoz a sport, de amíg eddig az úszást és a jógát részesítette előnybe. Edzői javaslatra kezdett el futni, és maga is meglepődött azon, hogy mennyire élvezi.

Az ismert és sokak által kedvelt színász saját elmondása szerint fél év alatt odáig fejlődött, hogy hosszabb távokat is képes megtenni, és már sprintekkel is próbálkozik.

„Most valóban futottam, mert amúgy inkább kényelmes tempóban kocogok” – nyilatkozta a Mintaapák sztárja a Gyulai Memorial – Magyar Atlétikai Nagydíj betétversenye, a Mennyit futsz százon? eseményen, amelyen a futamában végül a harmadik helyen végzett. –írja a borsonline.hu

Fotó: gyulaimemorial.hu

A cellájában akasztotta fel magát a győri pedofil

A június 22-én kilenc év börtönbüntetésre ítélték a férfit gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és gyermekpornográfia vádjával.

A 24.hu szerint a férfi az ítélethirdetés után felakasztotta magát a zárkájában lévő mosdóban, és búcsúlevelet írt tette előtt. Ügyvédje elmondása szerint, írásában a férfi a súlyos ítéletre hivatkozott.

„Az ügyfelem valóban öngyilkos lett, a zárkájában lévő mosdóban oltotta ki az életét. Ugyan többen is voltak a cellában, de erre a helyiségre senki nem láthatott rá, így elkerülhetetlen volt a tragédia. Nem tehetett róla senki” – nyilatkozta a Blikknek a férfi védője, dr. Benkő Péter.

A Győri Törvényszék korábbi tájékoztatása szerint a férfi március 30-án a Boylove Boylove” és a „bboylove8” felhasználó neveket használva vette fel a kapcsolatot egy számára ismeretlen személlyel, akiről korábban megtudta, hogy kiskorúakat közvetít szexuális cselekmények elvégzése céljából. A férfi az üzenetváltások során egy 10-11 éves fiút keresett orális aktus és közösülés érdekében.

És vajon mi lehet a közvetítővel?

Fotó: RTL

Ma ismét a Dunában mossák a szennyest

0

Ma ismét Dunai mosás Mohácson, a Sokac-kör rendezésében!

A program délután három órakor tűzgyújtással indul, majd a menet mosási eszközökkel, tánccal, zenével elindul a Sokac-kör épületétől a Sokac-révhez. Ott következik a hagyományos  mosás bemutatása, aztán a hivatalos megnyitó, amit kulturális programok követnek. A bál és táncház este nyolckor kezdődik, zenél a Glasovi zenekar. A részvétel ingyenes, de a rendezvénysátorba lépés csak védettségi igazolvánnyal lehetséges. Az eseményre a szervezők várják asztaltársaságok jelentkezését a cserépedényes töltöttkáposzta-főzésre, valamint a szabad tűzön főtt ételek fesztiváljára.

15:00 órakor tűzgyújtás

16:00 órakor vonulás a mosási eszközökkel, zenével, tánccal, indulás a Sokac-kör épületétől a Sokac-révig.

16:30 órakor a hagyományos mosás bemutatása a Sokac Hagyományőrző Kör közreműködésével.

17:00 órakor a program ünnepélyes megnyitása, majd kulturális kavalkád.

20:00 órától bál és táncház, zenél a Glasovi zenekar.

A rendezvényen fellép még a Baranya Táncegyüttes, a Zora Néptáncagyüttes, a Fermata Tamburazenekar, a Vizin Zenekar, a Sokac-kör csoportjai.

A programok ingyenesen látogathatók!

Fotó: termerfurdo.hu

Mohács új rendőrkapitánya

0

A megyei rendőrfőkapitány kinevezte a mohácsi rendőrkapitányság vezetőjét.

Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány 2021. július 1-jei hatállyal a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetőjének Riegl Adrián Miklós rendőr alezredest nevezte ki.

A megyei rendőrfőkapitány a kinevezésről szóló okmányt 2021. július 2-án ünnepélyes keretek között adta át a kapitányságvezetőnek.

Forrás: police.hu

Fotó: police.hu

Repülő autót láttak Pozsony és Nyitra között

Sci-fi regényekbe illő jelenetnek lehettek tanúi a szlovákiai Nyitra és Pozsony nemzetközi repülőterei között 35 pecig, mert egy repülő autó prototípusa volt megfigyelhető a légtérben – minderről a BBC számolt be olvasóinak.

A levegőben a jármű egészen szép, 170 kilométer/órás utazósebességet képes elérni. Az AirCar prototípusa egyenlőre két személy szállítására alkalmas, együttes súlyhatára 200 kilogramm. A repülő autónak a fel- és leszálláshoz kifutópályára van szüksége.

Amint az írásban olvasható az AirCar névre keresztelt hibrid autó-légijármű egy BMW-motorral és normál benzinszivattyús üzemanyaggal működik, amelynek készítője, Stefan Klein professzor.  Az AirCar 1000 kilométert tud repülni 2500 méteres magasságban, és eddig mindössze 40 órát töltött a levegőben. A napjainkban még csodaszámba menő jármű 2 perc 15 másodperc alatt változtatható át autóból repülőgéppé. A keskeny szárnyak az autó oldalai mentén hajlanak be. A Hyundai Motors Europe vezérigazgatója, Michael Cole a repülő autóról egy iparági rendezvényen azt mondta, hogy a „jövőnk részének” kell tekinteni a koncepciót.

Fotó: AirCar (repülő autó)Forrás: AFP/EyePress News

VIP Pártolói Klubot alapított a Kozármisleny SE

0

Az egyesület vezetősége álmodott egy nagyot: a kozármislenyi sportcsalád eddig is egy olyan összetartó közösség volt, amely értéket teremtett, amelyhez nagyon jó érzés volt tartozni, mostantól pedig már pártolói tagként is lehet csatlakozni a klubhoz!

A klub tagjai a kézilabdasport elkötelezettjei. Évek óta sikeresen építkeznek: a legutóbbi szezonban a felnőtt csapat ezüstérmes lett a bajnokságban, és a Liga Kupában is, utánpótlásaikban pedig több mint kétszáz gyerek kézilabdázik, csapataik az országos első osztályban szerepelnek.

A kozármislenyi kézilabdások 2015 tavaszán álmodtak meg egy világot maguknak! Azt vizionálták, hogy Baranya megyében újra lesz NB I-es női kézilabda csapat, és a cél érdekében felépítettek egy olyan közösséget, ahová jó tartozni, ahová a szülők szívesen engedik el gyermekeiket, és ahová ők maguk is szívesen mennek.

Úgy gondolják, napjainkra ezt sikerült is megvalósítaniuk! Hiszen Kozármislenyben jelenleg van egy olyan sportszervezet, amely minden téren eredményes: szakmai, gazdasági, fejlesztési és beruházási területen is sok sikert ért el az utóbbi években. Az eddig elért eredményekre pedig nagyon büszkék.

Most pedig eljött az a pillanat, amikor helyére kell hogy tegyék a hegy csúcsát! Ki akarják nyitni a megálmodott világ kapuját, meg szeretnék mutatni közösségüket, a bennük szunnyadó lehetőségeket!

Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, egyedülálló kezdeményezéssel rukkoltak elő! A Kozármislenyi Sport Egyesület vezetősége

VIP Pártolói Klubot alapított

amelynek az a célja, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk, és minél többen részesei legyenek a mislenyi sportcsaládnak, hogy megvalósíthassák legújabb álmainkat, példát mutathassanak gyermekeiknek összetartásból, összetartozásból.

A VIP Pártolói Klubbal kapcsolatban további részletek:

http://www.kozarmislenyse.hu/vip-partoloi-klub

Kovács Tamás: „Nagyon pozitív fogadtatása van a támogatók körében ennek a kezdeményezésnek. Az elmúlt két hétben kb. 20 partnerhez jutottam el és örömmel jelentem, hogy gyakorlatilag eddig mindenki csatlakozni kíván a pártoló klubhoz. Nagyon fontos kiemelnem, hogy a pártoló csomag „egyszerű halandók” számára is kínál csatlakozási lehetőséget, de vállalkozásként is érdemes csomagot választani! A fő cél, hogy egy kiváló közösséget hozzunk létre!” – hangsúlyozta ki a Kozármisleny SE elnöke.

A klubhoz való csatlakozáshoz az alábbi elérhetőségeket érdemes még felkeresni: kozarmislenyhandballse@gmail.com e-mail címen vagy Kovács Tamás elnököt a +36-30-44-34-732-es telefonszámon!

Forrás: kozarmislenyse.hu

Fotó: kozarmislenyse.hu

Egerági Falunap

0

2021. július 3-án az Egerág Község Önkormányzata és a Faluszépítő Egyesület Egerág szervezésében ma Falunapot tartanak a Baranya megyei településen.

A délután 14 órai megnyitó után a sportprogramok keretében sorversenyek és ügyességi versenyek, valamint a Pécsi Egyetemi Atlétikai Klub várja a mozogni vágyókat.

A gyermekeknek arcfestéssel, csillámtetoválással, különböző kézműves foglalkozásokkal kedveskednek, de lesznek tandembiciklik, lesz légvár és cukorágyú, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat.

A kézműves kirakodóvásár mellett a „vak lufis”-ként ismert Lakatos Norbert bemutatója várja a falunap vendégeit. Miközben lángos és hot-dog várja egész nap az éhes nagyérdeműt.

Nem maradhat el az igazi falunapok kedvelt gasztronómiai versenye a „Sütiverseny” sem, amely 2021-ben sós, édes, és gyermekek által sütött kategóriákban hirdet győztest.

Madarász Viktor Gábor festőművész és a festőkör közösség alkotásait tekinthetik meg 14 órától a Művelődési Házban. A festmények megvásárolhatók! A megvásárolt képek bevételéből az ÉletHíd Segítő kutya Alapítvány működéséhez is hozzájárnak a képvásárlók!

16 órától Molnár Orsolya zenés, táncos gyermekműsora köti le a figyelmet.

17 órától Stubendek Katalin és Götz Attila dalestjén szórakozhatnak.

18 órakor közös vacsorára invitálják a jelenlévőket, amelyhez a helyszínen vendégjegy kedvezményes áron váltható.

19 órától Rudán Joe Akusztik koncert fokozza a hangulatot, és az est fényét.

20 órától utcabál, zenél a Kovács trió!

A rendezvények helyszíne az egerági központi park a Templom téren!

Egy út a csodák világába

0

A nyárra kinyitottak a strandok, múzeumok, éttermek, megnyíltak az országhatárok, és egy nagy fellélegzés, és legalább két oltás után, védettségi igazolvánnyal a zsebben újra útnak indulhatunk. A civil szervezetek is sorra kínálják tagjaiknak a színes, változatos programokat. Így van ezzel a kozármislenyi Családok Kulturális és Szabadidősport Egyesülete is.

2021-ben már harmadik alkalommal indulnak el, hogy útjukon kövessék Mohácstól a Fekete-tengerig a Dunát. Felfedezve az Európa közepéről induló nagy folyónk történelmi, építészeti és természeti kincsekben bővelkedő alsó szakaszát. Az egyesület vezetőjét Palotai Jánost kérdeztem a részletekről.

BahÍr: Tehát egy hétig teljes pihenés vár az utasokra?

Nem egészen, mert az utunk folyamán nem csak a Dunát kísérjük végig, hanem a magyar vonatkozású helyszíneket is felkeressük. Első nap meglátogatjuk a Bánk bánból ismert Petúr bán birtokát, Péterváradot, ami többek közt arról is híres, hogy Mátyás király 1463-ban itt kötött szövetséget Velencével a török ellen. Nem maradhat ki Belgrád, és a nándorfehérvári vár felfedezése, és egy vacsorával egybekötött sétahajózás a Duna és a Száva torkolatában. Másnap Szendrőre látogatunk, ahol Brankovics György fogva tartotta egykor Hunyadi Jánost és fiát Lászlót is.

BaHír: Hajózás a Dunán?

Már a második napon hajóra szállunk, hogy a vízről csodálhassuk meg a Duna alsó szakaszának, de mondhatom, hogy az egész folyó legimpozánsabb szakaszát, amely szintén bővelkedik magyar vonatkozású látnivalókban, gondoljunk csak a Vaskapura vagy a Kazán-szorosra. Mivel fürödni itt nem tudunk, helyette kárpótol bennünket majd este a szálloda medencéje.

BaHír: Mivel történik az utazás és hol lesznek a szállások?

A forró nyárra való tekintettel légkondicionált busszal utazunk, az éjszakai nyugalom és a megfelelő pihenés érdekében pedig három illetve négycsillagos szállodákban szállunk meg. Belgrádban a Duna parti Hotel Jugoszláviában, Kladovoban a Hotel Aquastar Danube vár bennünket. Tulcsán három éjszaka a Hotel Duna Delta Danube négy csillaga biztosítja a nyugalmunkat.

BaHír: Melyik lesz a program legegzotikusabb része?

Szerintem mindenki által legjobban várt esemény Tulcsához kötődik, mert ez a Duna-delta kapuja, és a Sulinai-ágának legnagyobb kikötővárosa, de ilyen különleges, ritkán látogatott város a deltában Sulina, a négy világítótorony városa.

BaHír: Mennyire hatolnak be a Duna-deltába?

Elhajózunk egészen a Fekete-tengerig, hiszen előző években a forrástól egészen Mohácsig kísértük a Dunát, most megnézzük a nulladik kilométerkövet. Csónakokba szállunk, hogy közelebbről ismerkedjünk a Duna-delta élővilágával. A sulinai homokos parton megfürdünk a Fekete-tengerben. Meglepetéssel is készül a székelyudvarhelyi magyar idegenvezetőnk Levente, aki huszonöt éve minden nyarat a Duna-deltának szentel.

BaHír: Csak egyesületi tagok csatlakozhatnak a programhoz?

Nem, bárkit szívesen látunk a lelkes, vidám csapatunkban. Évről-évre nagyon sokan jönnek velünk vártúráinkra, kirándulásainkra, utazásainkra. A program teljes, részletes leírását a http://www.csakszis.hu/2021/duna2_2021.pdf oldalon találják meg, de telefonon is bármikor válaszolok a felmerülő kérdésekre.