Kezdőlap Blog Oldal 2674

#Híradó Alpár Györggyel

0

Alpár György Drávaszerdahely polgármestere, és Baranya 4-es számú körzetének egyik ellenzéki jelöltje készített kvázi híradót a napi hírekről, eseményekről. A polgármester nem csak humoros videóivel véteti magát észre a közösségi médiában, hanem a logikus gondolataival, legyen szó akár a vakcinákról, védettségi igazolványról vagy a kormány munkájáról. Érdemes megnézni!

Azért rabolt az idős férfi, hogy visszakerüljön a börtönbe

Az idős férfi szabadulását követően három nappal azért követett el rablást, hogy visszakerülhessen a börtönbe. Letartóztatásba került, melyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A Soproni Járási Ügyészség indítványa szerint a 61 éves férfi idén áprilisban szabadult az utolsó szabadságvesztéséből. Három nappal később Sopronba utazott, ahol vásárolt egy zöldséghámozó kést. Azzal bement egy drogériába, majd „Ez egy pénzrablás, ide a pénzt, nyomjátok a pánikgombot!” felkiáltással pénzt követelt a pénztárostól. A pénz átadása helyett az üzlet dolgozói értesítették a rendőrséget.

A férfi korábban erőszakos bűncselekményért többször volt büntetve, ezért a terhére rótt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletét erőszakos többszörös visszaesőként követte el.

Az ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, mely kényszerintézkedést a bíróság egy hónapra elrendelte. A végzés ellen senki nem fellebbezett, így az véglegessé vált. – írja Magyarország Ügyészsége.

Újfent magas az elhunytak száma

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 099 495 fő, közülük 2 157 637 fő már a második oltását is megkapta. 726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837  főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045  főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 532 990 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 223 802 főre csökkent. 4739  koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 549-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni. Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyekSzámos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal. Már a 16 -18  éveseket is lehet regisztrálni oltásra, és mától a Magyarországon élő külföldiek is tudnak regisztrálni oltásra.

Az oltási program előrehaladásával és a járvány megfékezése érdekében keddtől már a Magyarországon élő külföldiek és a TAJ-számmal nem rendelkező külföldön élő és külhoni magyar állampolgárok is tudnak regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.Bővebben: https://vakcinainfo.gov.hu/hirek/keddtol-mar-a-magyarorszagon-elo-kulfoldiek-es-a-taj-szammal-nem-rendelkezo-kulfoldon-elo-es-kulhoni-magyarok-is-tudnak-regisztralni-az-oltasra

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombattól megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, az állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Az online időpontfoglalón jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra tudnak  foglalni a regisztráltak. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni.  Lásd:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/idopontfoglalas-nelkul-intezhetok-vedettsegi-igazolvannyal-kapcsolatos-ugyek

Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa illetve oltóorvosa rögzítette-e az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/igy-ellenorizheti-hogy-rogzitve-van-e-az-oltasa

Alkotás egy életen át

0

Kozármisleny abban a szerencsés helyzetben van, hogy rendezettségével és különleges bájával évek óta vonzza magához a minőségi életre vágyó embereket. Így volt ez akkor is, mikor Áldozó László festőművész, feleségével 1994-ben Sopronból  Kozármislenybe költözött.

A május 6-án, 87. születésnapját ünneplő, kozármislenyi otthonában ma is aktívan tevékenykedő Laci bácsi a várostól munkája elismeréseként az elmúlt években megkapta a Kozármislenyért Emlékérem megtisztelő kitüntetést, majd 2019-ben pedig Kozármisleny Díszpolgára lett.

Hobbija a vasútmodellezés. 7 m2-es terepasztalt épített sok évtizedes munkával. Napjainkban folyamatosan építi a mobil terepasztalt Csongor dédunokájának, hogy minél előbb láthassa a kisfiú örömmel csillogó rácsodálkozását a vasútmodellek világára.

Az örökmozgó alkotóművész alapító tagja a Soproni Képzőművészeti Társaságnak, és hosszú éveken keresztül aktívan részt vett kiállítási programjaiban. Neve a „Kisalföldi Művészek Lexikonja”-ban, valamint a „Sopron Vármegye Képzőművészete a XVIII-XX. században” című albumában is megtalálható. Folyamatosan festi szűkebb és tágabb környezete szépségeit és épített örökségének ecset alá kívánkozó részleteit.

Az elmúlt években olajpasztellel elkészítette a Sopront bemutató 110, majd később a Pécset megörökítő 84 képből álló sorozatát. Jelenlegi lakóhelyéről, Kozármislenyről eddig több, mint félszáz képet rajzolt, festett, alkotott.

A városban élők által jól ismert, és kedvelt Áldozó László festőművészt közelgő születésnapja alkalmából kerestem meg, hogy hírt adhassak hogylétéről és mindennapjairól.

Milyen egészségi állapotban talál a 87. születésnap?

Apróbb kihágásoktól eltekintve remekül érzem magam. A vérnyomásom kissé rakoncátlankodik, egy hónappal ezelőtt szívkatéterezésen estem át, de próbálom tartani magam. A vírus elleni védőoltásokon túl vagyok, szerencsére meg sem éreztem a beadást. Igyekszem minden napot munkával, értelmes elfoglaltsággal megtölteni.

Milyen munkába kezdtél így a bezártság idején?

Belekezdtem a „Dunántúl városai” sorozat elkészítésébe, és 110 dunántúli város egy-egy jellegzetes vagy éppen a fantáziámat megmozgató épületét örökítem meg. Közben a fiam rávett, hogy megírjam az életem történetét, abban is már az egykori katonaéveimnél tartok. Nagyszerű dolog felidézni életem meghatározó eseményeit, fordulatait, munkás hétköznapjait vagy éppen a festőművész mestereimhez Merész Károlyhoz, Ákos Ernőhöz, Szarka Árpádhoz, Balázs Bélához, Roisz Vilmoshoz kötődő éveimet, de a visszaemlékezés néha egészen fel is kavar, ami aztán álmatlan éjszakákhoz vezet.

Az új alkotásokat mikor ismerhetjük meg?

Sajnos ez a pandémia nagyon sok tervemet keresztülhúzta. Legalább három kiállításra való képanyaggal rendelkezem, és most ezekhez társul az új, a dunántúli városokat bemutató sorozat. Közben terveztem egy átfogó életmű kiállítás összerendezését, de mindebbe a járvány közbeszólt. A művek adottak, készen vannak, már csak egy terem kellene hozzá, és máris szögre akaszthatóak lennének a korai időszakomtól a napjainkig megszületett alkotásaim, és máris adott az egy-egy festői korszakomat jól bemutató és felvonultató életmű kiállítás.

Miért tűnnek ennyire logikátlannak a nyitással kapcsolatos intézkedések?

A vírus a teraszokon nem terjed, a mosdóban sem, de a benti asztaloknál igen? Használhatjuk a tömegközlekedést, de nem mehetünk állatkertbe? Éjfélig lehet horgászni, de utána már nem?

Elsőre igencsak logikátlannak tűnnek ezek az intézkedések, azonban mindegyiknek oka van, méghozzá egyetlen egy oka:

hogy minél több embert bírjanak rá arra, hogy oltakozzon.

A kormány egy évvel a választások előtt nincs könnyű helyzetben. Nem teheti kötelezővé a védőoltást, hiszen az még mindig rendkívül népszerűtlen nagyon sok embernél, azonban a vírust valahogy muszáj megállítaniuk, erre pedig egyelőre a védőoltás tűnik a legjobb megoldásnak. A gazdaságnak és így a kormánynak is tragikus lenne egy negyedik hullám, és egy újabb lezárás, azonban ha több millió ember marad védtelen, akkor nagyjából biztosak lehetünk abban, hogy ősszel újra berobban a járvány. Ezt Orbánék is tudják.

Ideális esetben nyilván nem is lenne kérdés, hogy mindenki felveszi a védőoltást, és kollektíven járul hozzá a járvány megállításához, azonban a helyzet finoman szólva is messze van az ideálistól, az oltásellenes áltudományos baromságokra épülő oldalak és nézetek népszerűbbek, mint valaha.

Jelen helyzetben egy dolgot tehet a kormány, és azt is teszi:

kikényszeríti, hogy mindenki számára elkerülhetetlen legyen az oltást.

Ugyanis az semmilyen jogot nem sért, hogy védettségi igazolvány nélkül ne mehessünk étterembe, moziba, színházba, éjszakai pecázásra, kocsmába, focimeccsre. Egyik sem létszükséglet, de azért valljuk be: borzalmasan megnehezíti az életet, ha kizárnak bennünket minden jó programból. Azt pedig nyilvánvalóan nem tilthatja és nem is akarja megtiltani a kormány, hogy az emberek eljárjanak munkába (ehhez sokszor muszáj buszra ülniük), vagy épp vásároljanak, tankoljanak. Ezek már alighanem sértenének alkotmányos jogokat, azonban az, hogy éppen állatkertbe vagy szállodába nem mehetünk ilyet nem sért.

A kormány erre játszik: még éppen a jogszabályi keretek között, úgy meghúzva a határt, hogy hova kell és hova nem kell védettségi igazolvány, amibe jogilag nem lehet belekötni, azonban az igazolvánnyal nem rendelkezők életét durván megnehezíti. Pláne, ha gyerekeik is vannak.

Tényleg nincs abban járványügyiszemmel nézve logika, hogy tömött buszon utazhat bárki, de étterembe már nem mehetnek be azok, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, azonban politikai értelemben nézve már nagyon is van: ezen intézkedések hatására napról napra egyre több ember veszi fel az oltást, és növeli az esélyét annak, hogy végleg magunk mögött tudhassuk ezt a szörnyű időszakot.  

Fotó: BKK

Ilyen volt Mohács a XX. században

A pécsiek gyakran elmondják: ha sok mindent nem is, de azért a Dunát irigylik a mohácsiaktól. Mohács Magyarország egyik legdélibb települése, elképesztő történelmi múlttal rendelkezik, ezekről mi is megemlékeztünk többször is. Most pedig néhány egészen remek hangulatú fényképet mutatunk be a város múltjáról!

A mohácsi vész ugyan mindenki számára ismert, de azt talán már kevesebben tudják, hogy A várostól mintegy 20 km-re nyugatra, Nagyharsánynál zajlott Magyarország török alóli felszabadulásának nevezetes eseménye, a II. mohácsi csata. Mohács így egyben az egyik legtragikusabb, és az egyik legpozitívabb kimenetelű magyar történelmi eseményhez is erőteljesen kapcsolódik.

A város nevét a források először 1093-ban említik, amikor Szent László király 1093-ban a pécsi püspöknek adományozta. A kis falu lakói a pécsi püspök jobbágyai voltak. A környéken állattartás, földművelés, halászat folyt. A 15. században már mezővárosként említették, a század közepén a kutatások szerint körülbelül 800 lelket számlált.

Fontos a város vízi közlekedése, 2007 októberében adták át a mohácsi határkikötőt, mely az Európai Unió egyetlen folyami határkikötője. 340 méter hosszú partszakasz, valamint iparvágány is tartozik hozzá. Az építkezés összesen hárommilliárd forintba került. A nagyrészt EU-s támogatású beruházással a határkikötő Bécsből Mohácsra helyeződött át, így a vámbevételek 25%-a Magyarországon marad.

A busójárás a település méltán híres és ismert rendezvénye. A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. 2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít, ami elsősorban a mohácsi civil társadalom, a busócsoportok, a maszkfaragók és jelmezkészítők sikere.

Szép napos időnk lesz ma

NAPOS KEDD!

Reggelre a levegő 6-8 fokig hűl, de a Duna és a Dráva mentén bizony ennél kicsivel hidegebb is lehet! Derűs időre ébredhetünk, és a déli szél kezdetben gyenge lesz, de a délelőtt folyamán fokozatosan megélénkül, olykor megerősödik! Délután gyengén felhős időnk lesz, és a déli-délnyugati szél továbbra is erős lesz! A délutáni maximumok 19-21 fok között alakulnak! Estére mérséklődik a szél, de északnyugat felől vastag felhőtakaró érkezhet, viszont csapadék nem várható! – írja a Meteo Mecsek.

Fénykép: Krizmanics Zoltán

Nem adta ki az LMP sajtószabadsággal kapcsolatos közleményét az MTI a sajtószabadság világnapján

A Magyar Távirati Iroda (MTI) azt közölte az LMP-vel, hogy nem áll módukban kiadni a párt közleményét. Az állami fenntartású MTI az alábbi pontra hivatkozva nem közli az LMP szövegét:

nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét és üzleti érdekeit, nem irányulhat a közmédia bármely szervezete vagy annak munkavállalója, a közszolgálati médiaszolgáltató, a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap vagy a közszolgálati médiaszolgáltatásnak törvényben meghatározott más szervezetei ellen. – írja a TELEX.hu

Az LMP a sajtószabadsággal kapcsolatos közleményt írt, amit nem kívánt lehozni az MTI. Mi azért megtesszük, íme.

A tájékoztatás szabadsága egy nép szabadságának is a záloga

A sajtószabadság világnapján az LMP kiáll amellett, hogy a média politikai befolyástól mentesen, szabadon és függetlenül végezhesse a munkáját – Magyarországon  is.

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította május 3-át a sajtószabadság világnapjának. Ezen a napon egyfelől világszerte megemlékeznek a munkavégzés közben elhunyt újságírókról, másfelől pedig számos jelentés készül a médiaszabadság aktuális helyzetéről, felhívva ezzel is a kormányok figyelmét arra, hogy mennyire fontos tiszteletben tartani a szabad véleménynyilvánítás jogát és ezzel összefüggésben a sajtó szabad működését is. A hírfogyasztás megváltozásának korában, a közösségi média szerepének megerősödése idején, és akkor, amikor szinte kontrollálatlanul ömlik ránk a fake news, mindennek különösen nagy a jelentősége. Pláne egy olyan országban, mint amilyen Magyarország is. 

A Fidesz-KDNP 2010 óta fokozatosan, egyre mohóbban és agresszívebben gyűri maga alá a vele egyet nem értő médiumokat, legyen az baloldali, konzervatív vagy centrista, országos vagy lokális, politikai-közéleti vagy szórakoztató-bulvár. Miközben a kormány a hazai független és kritikus sajtó mozgásterét erőből minimálisra szűkítette, felépítette a maga mesterséges sajtóbirodalmát, ami se nem független, se nem szabad, se nem hiteles, se nem sajtó. A Fidesz propaganda osztályai, a KESMA és az MTVA szakmányban ontja a valósággal semmilyen viszonyban nem álló, viszont a NER érdekeit maximálisan kiszolgáló, hurráoptimista álhíreket, meg a lejárató és megbélyegző gyűlöletanyagokat. Ma Magyarországon nemcsak, hogy a sajtó nem szabad – erősen korlátozottan működik –, de a magyar emberek nagy része el is van vágva a tényleg hiteles hírforrásoktól. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja azért dolgozik, hogy a 2022-es kormányváltás után a magyar sajtó újra független, sokszínű, hiteles, kritikus és mindenki számára elérhető legyen.

Mindenki Top 3-as kedvencei, a Tűzoltók

0

Vegyünk egy pillantást – főleg a napjukon – a hihetetlen segítőkészséggel rendelkező Tűzoltókra. Bátorságuk és elkötelezettségük nélkülözhetetlen az emberiség számára, arról nem is beszélve, hogy fizikális képességük végett, minden tekintet rájuk szegeződik és nem a tűzre.

A hagyomány szerint 1991 óta minden évben május 4-én ünneplik a ’Magyar Tűzoltók Napját’. Ez egyben Szent Flórián napja is, amely a tűzoltók védőszentje és a tűzoltási munka lényegének megtestesítője: bátorság, önfeláldozás, becsület és az emberek megsegítése.

A tűzoltás eszközei

– A 15. században Európában, az úgynevezett ’vízipuskát’ használták a tűz eloltására

– A 17. századtól ’gólyanyakú fecskendőt’ használtak

– 1873-ben Pesten alkalmaztak a bátor tűzoltók a pusztító lángok eloltására úgynevezett ’gőzfecskendőt

– Majd a múlt század elején megjelent az első villamos-, és belső égésű motorral meghajtott fecskendő

– Ezután pedig a centrifugál-szivattyút dolgozták ki, amelyet a mai, korszerű gépjármű-fecskendőkön is alkalmaznak

– A második világháború után kezdték használni a porral, illetve habbal oltó fecskendőket

Érdekességek

Széchenyi Ödön (a magyar tűzoltás legfontosabb alakja), a „legnagyobb magyar” fia közvetítésével megalakult a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség 1870-ben, amely 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával alapozta meg tekintélyét.

Az új „katasztrófavédelmi törvény” révén az önkormányzati karbantartást végző hivatásos tűzoltóság a katasztrófavédelmi szervezet részévé vált. Munkáját az önkéntes tűzoltó egyesületek segítik.

A Tűzoltók hivatása, társadalmi elismertsége megkérdőjelezhetetlen. Nagy támaszt jelentenek a tűzoltók számára a családtagok, tehát a tűzoltónap, magukról a szakmabelieknek szól, és természetesen a családtagjaiknak is. Vagyis a köszönet az egész családnak jár!

Megkéseltek egy férfit a pécsi Lahti utcában

Súlyosan megsérült egy férfi a pécsi Lahti utcában, miután hétfő délután megkéselték.

A Pécs Aktuálnak Berlász Viktóriától, a Baranya megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől annyit sikerült megtudnia, hogy fél négy után öt perccel érkezett a bejelentés a késszúrásról.

Jelenleg még zajlik az eset feltárása, a tettes elmenekült a helyszínről. A Lahti utcai Sparnal nagy erőkkel jelentek meg a rendőrök és a helyszínelők is. A megszúrt férfi súlyos állapotban került kórházba.