Kezdőlap Blog Oldal 989

Megszűnik a napsütés, borult időnk lesz

Hétfőn reggel már borult időre ébredhetünk, többfelé alakulhat ki köd és párafolt, melyek a délelőtt folyamán feloszlanak. Csapadék nem várható a délelőtt folyamán. A minimumok hajnalban -1 és +1 fok között alakulhatnak, ám ez a nap folyamán viszonylag gyorsan fog emelkedni. A változó irányú szél mérsékelt lesz.

Délután folytatódik a borús idő, de észak felől egyre nagyobb területen fordulhat elő gyenge eső. Gyenge hidegfront vonul át térségünk felett. A szél északnyugatira fordul, de marad mérsékelt, csupán néhol élénkülhet meg. A hőmérséklet maximuma 11 és 13 fok között alakulhatnak. Estig kitart a borult idő, majd északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet. A minimumok 5 fok alatt alakulhatnak, de fagyni nem fog.

Forrás: MeteoMecsek

70 éves John Travolta

Ma ünnepli 70. születésnapját John Travolta, színész, énekes. A világhírű művész 1954. február 18-án látta meg a napvilágot.

Travolta színászi karrierje a 70-es években indult be, első ismertebb mű, amiben szerepelt a Welcome Back, Kotter c. komédia volt. A 70-es évek második felében viszont megjelentek az olyan sikeres darabjai, mint a Carrie, a Szombat Esti Láz, vagy az örök klasszikus Grease!

A 80-as években nem alkotott igazán maradandót, az 1994-es Ponyvaregény azonban ismét a színész-ranglista élmezőnyébe repítette őt. Ezt követően is olyan filmekben játszott szerepet, mint a Szóljatok a köpcösnek! (1995), a Rés a pajzson (1996), az Ál/Arc (1997), a Kardhal (2001), A megtorló (2004), a Hajlakk (2007) és a Hajsza a föld alatt (2009) című filmekben.

A Grease és a Ponyvaregény kapcsán is jelölték őt Oscar díjra, mint a legjobb férfi főszereplő, ám egyiket sem kapta meg. Utóbbi szerepéért azonban Golden Globe, és Bafta-díjat is átvehetett ugyanebben a kategóriában. A Hajlakk-ban pedig a legjobb férfi mellékszereplőként is Golden Globe-díjat szerzett.

Filmjei mellett az elmúlt időszakban „Mém-királyként” is híred lett Travolta. Az egyik legismertebb jelenet, amiből egy elterjedt mém ki lett ragadva, az amikor a Vincent Vegát játszó John Travolta felbukkan Mia Wallace házánál, hogy felvegye őt. Amikor belép a házba, akkor körülnéz és észreveszi, hogy nincs senki a nappaliban. Mia hangszórón szól le hozzá, mire zavarodottan körbenéz a kapucsengőt keresve. Ebből a mozdulatsorból született meg az ikonikus mém.

Azóta ezt a mém-alapot szinte mindenki felhasználta, a Covid idején üres pultok, rendezvényközpontok közepére helyezték el, de már a pénztárcánkban is kereste a nem létező spórolt pénzt.

Szerkesztőségünk nevében további sikeres éveket kívánok neki!

Női kézilabda: az Esbjerg továbbjuttatta a Ferencvárost, mindhárom magyar csapat ott a TOP12-ben

0

Ma 3+1 magyar kézilabda csapat is érintett volt a női kézilabda Bajnokok Ligájában és az Európa-Ligában. Azért +1, mert bár az Esbjerg vitán felül dán csapat, az ő győzelmük kellett ahhoz, hogy a Fradi is továbbjusson a csoportjából. Ami ilyen szempontból fontos volt, hogy a tegnapi mérkőzések úgy alakultak, hogy a dánok számára is lett tétje a mérkőzésnek, ugyanis ha nyernek, akkor a csoport második helyével automatikusan a legjobb 8 közé jutnak.

Rapid Bukarest – Esbjerg

A mérkőzés a kezdeti szakaszban szoros volt, 7-7-ig fej-fej mellett ment a két csapat, ám onnantól a dánok más fokozatba kapcsoltak, és már a szünetre négygólos előnyt szereztek. A második félidőben sem tudtak a románok felnőni az Esbjerg szintjére, sőt, még rosszabb lett a helyzet, a végére a dánok 33-24-re nyertek, ezzel továbbjuttatva a Fradit. A zöld-fehér gárda a legjobb 8-ba jutásért a francia Brest ellen kell, hogy megküzdjön, ha pedig továbblép, akkor épp az Esbjerg lesz az ellenfél.

Savehof – Debrecen

A Debrecen továbbjutása már nem volt kérdés, ám ha az eddig nyeretlen svéd Savehof vendégeként nyerni tudnak, felzárkóznak a csoport ötödik helyére. Ez végül meg is történt, hasonló volt a meccs forgatókönyve, mint az Esbjerg mérkőzésé az első 15 perc egálközeli eredménye után elhúzott a hajdúsági csapat, a félidőben 4 gólos előnyt szereztek, a másodikban ötöt rátettek, és 36-27-re megnyerték a meccsüket. A legjobb 8-ba kerülésért a norvég Vipers lesz az ellenfelük, és ha sikerül, akkor a 4 közé jutásért országon belüli rangadóra kerül sor: a Győr lesz az ellenfél.

Targu Jiu – Mosonmagyaróvár

Az Európa-Ligában a Mosonmagyaróvár a 3. helyen állt a csoportjában, pontegyenlőséggel a Malagával. A spanyolok azonban veszítettek a norvég Sola ellen, így ha a magyar csapat pontot szerez az eddigi pontnélküli román Targu Jiu otthonában, akkor feljönnek a második helyre, ami továbbjutást jelent.

Az első félidőben komoly ellenállásba ütközött a magyar gárda, a románok pedig lelkesen küzdöttek és szorosan tartották az eredményt, olyannyira, hogy a félidőben 10-10-es döntetlenre álltak a csapatok. A második félidőben viszont sebességet váltott a Mosonmagyaróvár és 10 perc után már 18-13 volt az eredmény. A román csapat azonban nem adta fel, a Mosonmagyaróvár meg a 16. és a 26. perc között egy tízperces gólcsendet produkált. Így 5 perccel a vége előtt 21-20-ra felzárkózott a Targu Jiu. Ám 2.5 perccel a vége előtt Pásztor megtörte a gólcsendet, és 22-20-ra módosította az állást. Innentől már nem esett több gól a mérkőzésen.

Így végül a Mosonmagyaróvár megszerezte a 2. helyet és a legjobb 8 között az ellenfele egy másik román csapat, a Dunarea Braila lesz. Ez a csapat azonban jóval erősebb játékosállománnyal rendelkezik, ellenük ilyen 10 percek nem férnek bele.

Vác – Storhamar

A másik Európa-Ligás csapatunk, a Praktiker-Vác esetén már a forduló előtt tudtuk, hogy a továbbjutás elúszott, így csak a kozmetikázás volt a cél a norvég Storhamar ellen. Sajnos ez sem sikerült, 50 percig nagyjából egyenrangú partnere volt a Vác a norvégoknak, de a végére mintha elfáradt volna a váci csapat, és végül hatgólos (30-24) vereséggel zárták a nemzetközi szereplésüket.

Végre egy igazán jó vetélkedő!

0

Nemrégiben indult útjára az RTL televíziójában az Ugrás c. műsor. Így hosszú idő után egy tudás alapú vetélkedőt tett a csatorna fő műsoridőbe. Eléggé sokat reklámozták a produkciót, így aki kicsit is figyelemmel követi a csatornák műsorát, tudta, hogy valami újdonság lesz. És miután véget ért az első adás, úgy éreztem, hogy a műsor javarészt teljesítette az elvárásaimat.

Ami pozitív volt

Kezdjük a műsorvezetővel! Végre azt érzem, hogy egy műsorvezető van egy televíziós műsorért és nem fordítva. Az elmúlt időszakban elegem volt abból, hogy Pápai Joci, Kasza Tibi vagy Till Attila műsorvezetés címén ripacskodik és próbál ő maga a show középpontjába kerülni. De Gundel Takács Gábor nem ez a kategória. Bár ő is szerepel, neki is megvannak a poénjai, egy pillanatig nem érzem azt, hogy főszereplővé akarna válni. Az meg külön öröm, hogy az alpári poénkodást felváltja az intelligens humor egy kereskedelmi csatornán.

Nagyon tetszik maga a konstrukció is. Az igaz/hamis állításra sokszor mondják azt kvízes körökben, hogy nem jelképez valódi tudást, mert be lehet tippelni, szerencsével akár ugyanazt el lehet érni, mint tudással. Itt azonban sikerült egy olyan verziót összerakni, ami egyesíti az igaz/hamis állításokat a klasszikus feleletválasztós kérdésekkel és a kettő együtt egy megoldható, de mégis komplex tudást és gondolkodást igénylő kihívás elé állítja a játékosokat.

Apropó, kihívás: a nagy kereskedelmi csatornákon nem is tudom, mikor volt olyan utoljára, hogy tényleg gondolkodom és kihívást jelentenek a feladványok. A Szerencsekerék szintje nagyon alacsonyan van, a Zsákbamacska néhány kvízes feladványa sem ütött meg túl magas mércét, az Észbontókat és társaikat meg hagyjuk is…végre azt érzem, hogy gondolkodnom kell a kérdéseken, ez meg nagy élmény.

Ez a műsor meghozta azt az élményt, amit szerintem már kb. 5 éve nem éreztem: együtt ültünk le a családdal egy TV-műsort megnézni, mert mindegyikünket érdekelt.

Ami kicsit ront a képen

Minden pozitívumom ellenére azért van két dolog a műsorban, ami nem tetszett, és úgy érzem, nem volna igazságos ezek mellett elmenni szó nélkül. Az egyik magának a játéknak az igazságtalansága. Önmagában nem teljesen fair, hogy 5 játékosból egy nyerhet összesen, ráadásul reálisan 2, maximum 3 játékosnak van esélye. Hiszen az első ember aligha tud végigmenni a teljes pályán, de még a másodiknak is rendkívül csekély esélye van. És bizony az is benne van a pakliban, hogy az utolsó játékos úgy esik ki, hogy szóhoz sem jut.

Szerintem ez nem korrekt. Ha én lennék a műsor tervezője, legalább annyit meglépnék, hogy aki nem kapitány és úgy nem kerül játékba, annak egy következő adásban megadom az esélyt. E mellett, ha már ennyire fontos a kapitányi titulus, egy összetettebb, a tudást jobban igénylő feladattal választanám ki, mert ez így jelen formájában inkább gyorsasági játék, mint tudás alapú döntés. Persze ez nem a hazai készítők bűne, egy licenc vásárlása erősen korlátozza a szabályok megváltoztatásák.

A másik gondom, hogy ez a műsor sem képes megtörni a kereskedelmi csatornák showműsorainak örökös átkát. Ez pedig a vontatottság. A sok hatásszünet széttördeli a műsort, ami azt eredményezi, hogy a relatíve hosszú műsoridő alatt is elég kevés kérdés hangzik el. Ráadásul mindezt még megtörik – az utolsó 2 adásban már – két reklámmal, így a reklámok között 4-5 szint teljesítésére van idő. Szerintem ez nagyon kevés, ennél lehetne pörgősebb a játék.

Mindent egybevetve azért nálam ez egy egyértelműen pozitív lecsengésű műsor, és örülök, hogy az RTL az Árulók után egy második olyan műsort be tudott tenni ebben az évadban, ami egyszerre újszerű és minőségi, ráadásul le tudja kötni az ember figyelmét. És ha minden igaz, lesz még egy, ugyanis a The Floor adaptációja is képernyőre kerülhet. És talán még annyit elárulhatok, hogy annak a castingján én is részt vettem, így akár még az is lehet, hogy játékosként is szurkolhattok nekem a műsorban :).

Rövid: Iszak Eszter babát vár

0

Iszak Eszter és olimpikon férje, Gyurta Dániel már közel 3 éve vannak együtt, 2022 júliusában pedig kimondták a boldogító igent. Most pedig úgy tűnik, újabb mérföldkőhöz értek az életükben: a pártnak hamarosan gyermeke születik. Erről a közösségi oldalukon számoltak be még csütörtökön, méghozzá sejtelmesnek aligha nevezhető módon.

A fotón Gyurta Dániel ultrahangfotót szorongat kezében, miközben Iszak Eszter átöleli őt. Ez pedig igencsak egyértelművé teszi, hogy Eszter várandós.

A képet itt lehet megtekinteni.

Gyermekvédelmi kerekasztalt szerveznek a nyilvánosságot vállaló sértettek

Összehívja az első gyermekvédelmi kerekasztalt Hodász András, Ivák Bence, Kozma Lilla Rita, Pető Attila, Pion István és Pop Mert – írja a Telex. ahogyan arról nemrégiben írtunk, ők azok a személyek, akik névvel és arccal felvállalták, hogy gyerekkorukban szexuális zaklatás áldozatai voltak. Legfrissebb, vasárnapi közleményükben arról írtak, hogy az első gyerekvédelmi kerekasztalra szakmai és civil szervezetek küldötteit várják.

Azt írják, hogy a több szervezetet tömörítő Országos Közös Akarattal közösen szervezik a kerekasztalt azért, hogy együtt gondolkodjanak azon, milyen jogszabályi változásokra lenne szükség a gyerekek védelméért.

Az első kerekasztalt február 20-án tartják, a másodikra pedig, aminek egyelőre még nem osztották meg az időpontját, a pártokat is várják. Ehhez kérik, hogy a pártok alakítsanak gyermekvédelmi munkacsoportot, és készüljenek javaslatokkal. Ide várják majd mind a jobb-, mind a baloldali pártokat.

Az ötpontos akcióterv ötödik eleme, hogy a beérkező javaslatokat egységes dokumentummá formálják, hogy aztán ezt az Országgyűlés mielőbb megtárgyalhassa és elfogadhassa.

Hoppál Péter: száz programot rendeznek a magyar-török kulturális évadban

0

Száz programot szerveznek idén a Magyarország és Törökország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából indult kulturális évadban – mondta Hoppál Péter, a Magyar-Török Kulturális Évad előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A kormánybiztos úgy fogalmazott: száz programmal tisztelgünk idén a száz éves diplomáciai kapcsolatok előtt. A kulturális programok között sorolta, hogy újra kiadják az elmúlt évtizedekben török nyelvre fordított magyar irodalmi műveket Törökországban a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában.

Ismertette: a különböző művészeti ágakban mutatják be, hol tart ma a magyar alkotó- és előadóművészet, ezt egészítik ki a tudományos programok, konferenciák, egyetemi együttműködések, a kortárs és az elmúlt 200 év magyar képzőművészetét bemutató kiállítások, de része lesz az évadnak a sport is.

„Minél többet szeretnénk megmutatni önmagunkból, hogy minél árnyaltabb legyen a kép a magyar kultúráról a török társadalomban” – fogalmazott a kormánybiztos.

Hoppál Péter közölte: a 2024-es magyar-török kulturális évad programjai egy éven keresztül zajlanak a két országban párhuzamosan. A kulturális évadot 2023. december 18-án nyitották meg, az ünnepi rendezvénynek a Müpa adott otthont.

Hoppál Péter elmondta: egymás irodalmának, kultúrájának jobb megismerésében szerepe lesz a két ország állami médiái és irodalmi intézményei együttműködésének is.

Folytatódik a tavaszias idő

Vasárnap hajnalra az este érkezett hidegfront felhőzete délkelet felé elhagyja a térségünket, ezt követően derült idő várható. Az északnyugati szél olykor még élénk lesz, de a délelőtt folyamán mérséklődik. Hajnalban a minimumok +3 és +5 fok között alakulhatnak. Délelőtt összeségében derűs időnk lesz, de néhány fátyolfelhő megjelenhet az égen.

Vasárnap délután északnyugat felől fátyolfelhők érkeznek, melyek szűrhetik a napsütést. A maximumok 11 és 14 fok között alakulhatnak. Az északnyugati szél délkeletire vált, de marad mérsékelt. A kora esti óráktól északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem várható. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet estére, a legtöbb helyen néhány fokkal fagypont alatt lesz a hőmérséklet.

Forrás: MeteoMecsek

Polgármester-jelölt lett a TV2 és az MTV egykori műsorvezetője

A Fidesz ráckevei polgármesterjelöltje lett Szebeni István – írja az Index. Az egykori műsorvezető dolgozott korábban a TV2-nél és az MTVA-nál is.

Szebeni István, a TV2 volt műsorvezetője pénteken jelentette be közösségi oldalán, hogy a Fidesz polgármesterjelöltje lett Ráckevén. Mint írta, teljes támogatás mellett szavazta őt meg a párt helyi szervezete. 

Hölgyeim és Uraim! Eljött a pillanat, végre bejelenthetem. Hivatalosan is a kormánypárt polgármesterjelöltje vagyok a június 9-ei önkormányzati és EP-választáson, a festői szépségű Ráckeve városában. A hétfői napon teljes támogatás mellett szavazott meg a Fidesz helyi szervezete, tartózkodás nélkül, Pánczél Károly országgyűlési képviselő, választókerületi elnök támogatásával – fogalmazott.

Neve egyébként akkor lett széles körben ismert, amikor egy káromkodós kifakadása a köztévé Híradójában adásba került. Az csak később derült ki, hogy nem élő adás volt, tehát a technikai stábnak kellett volna kivágnia a véletlenül bekerült részt a leadott anyagból. Az eset után az MTVA Szebeni Istvánt azonnali hatállyal felfüggesztette.

Aki esetleg már nem emlékezne az ominózus jelenetre:

Nagy Feró a párkapcsolatáról:  41 év után már az egér is megunja ugyanabban a lyukban

0

Nagy Feró volt a Mokka péntek reggeli vendége, akinek a feleségét is nagyon várták a stúdióba. Ő azonban nem jelent meg, így Ferót egyedül kérdezték a párkapcsolatáról. Az elhangzott mondatok alapján ez nem biztos, hogy baj…

A rockzenész a hosszú kapcsolatáról az alábbiakat nyilatkozta: 

Hát azt hiszem az, hogy én szeretem őt, valószínűleg ő is szeret engem. Az ember annyira összenő a párjával, hogy már nélküle nem működik az élete. Ha belegondolnék, hogy mi lenne, ha ő nem lenne, akkor megzavarodnék. Hozzátartozik a környezetemhez, az unokáimmal együtt. Nem tudok lemondani róla, vagy azt mondani, hogy jött egy nő, aztán elmegyek. Na hát olyan nő nincs a világon – válaszolta Nagy Feró arra a kérdésre, mik azok a legfontosabb „hívószavak”, amitől immár 41 éve működik kapcsolatuk a nála 20 évvel fiatalabb feleségével.

„41 év után már az egér is megunja ugyanabban a lyukban” – mondta viccesen a zenész. A Mokka műsorvezetői a közös családi asztal szerepének fontosságáról is kérdezték az énekest, ahol „a jó kaják, nagy beszélgetések zajlanak”.

Elmondta, hogy általában ő vagy az anyósa főz és fontos neki a családi együttlét, illetve büszke a családjára, akit a felesége tart egybe, de ő tart el.