Az életünk minden korszaka csodálatraméltó, hiszen – ahogyan mondani szokták – egyszer élünk, élvezzük is ki, de csak módjával!

Megszületünk, és életünk első 3 éve anyukánk karjaiban telik, ez benne az oly csodálatos és szép. Majd elkezdünk járni, enni, inni, futni, cipőt kötni, mindemelett pedig elkezdünk emlékezni. Emlékszünk azokra a pillanatokra, mikor először bántottak meg minket az oviban, vagy mikor az általános iskola padjaiban először kapunk beírást, mert lustaságból nem írtuk meg a házit.

Ezt követően a gimnáziumban jön az első szerelem, és annak a következménye az első szívtörés is. Jönnek egymás után a tapasztalatok, mind a jó és a rossz is. Abban a pillanatban mikor történnek velünk bizonyos dolgok, az élet változásai, nem értjük, hogy miért történik meg, plusz később sokkal okosabb az ember, mit hogyan kellett volna csinálni, hogy úgy alakuljon minden, ahogyan azt előre elterveztük.

Minden diplomás ember azt mondja, hogy élvezzük ki az egyetemi éveinket, mert ezek a legszebb évek az életünkben, és utána úgy fognak repülni az esztendők, hogy azt vesszük észre, életünk szerelmével várjuk vasárnapi ebédre az unokákat.

De miért olyan nagy baj, hogy elrepül az idő? Minden korszaknak vannak előnyei, amit muszáj kiélveznünk, hisz ezért is élünk. Nézzük is meg az alábbiakban, mik ezek a pontok.

Idősebb korban már sokkal kevesebbszer jelentkezik az a bizonyos stressz, és csökken a feszültségért és félelemért felelős agyi hormonok száma. Sőt mi több sokan levehetik a szemüvegüket, ugyanis azok számára, akik fiatalkorukban rövidlátók voltak, a szemük javulni fog, mivel a szemlencse alakja az életkor előrehaladtával változik. Bár ezt fiatalon nem tudjuk elképzelni, de bizonyított tény, hogy minél idősebb egy nő, annál jobban élvezik a szexuális életet. Nem kell többé aggódni a nem kívánt terhesség miatt, partnereik pedig ügyesebbek, tapasztaltabbak és szórakoztatóbbak is.

Továbbá az idősebb test kevésbé fertőződik meg, mivel az évek során rezisztenssé vált a kórokozóval szemben. Azonban, ha mégis elkap valamit, akkor a betegség jobban elterjed, mint a fiatalok körében. (Előnyök és hátrányok.) Az autóvezetés is egy pozitív változás, ugyanis ritkábbak az autós balesetek, így a biztosítás is olcsóbb lesz. Ötven fölött már nagyobb a vezetési rutin, és megfontoltabb az ember.

A későbbi években az emberek megalapozottabb döntéseket hoznak, és kevésbé valószínű, hogy hibáznak. Arról nem is beszélve, hogy sokat tudnak a világról, bár ez a tudás sokkal kevésbé fontos a fiatalok szemében, mint a technológiai innováció.

Párkapcsolatok terén is könnyebb az élet. Idősebb korban az emberek párkapcsolatai kevesebb konfliktussal terheltek. Ismerjük már a társunkat jobban, mint a tenyerünket, szeretjük és tiszteljük őt, életünk végéig. Végezetül pedig, bár senki sem elégszik meg a súlygyarapodással, mégis azt mondják, hogy néhány plusz kiló meghosszabbítja az életet. Sőt, érdekes módon a testesebb embereknél a csontritkulás sem olyan gyors, mint a nagyon soványaknál.

Ahogyan a cikk elején is szó volt, a korszakokat meg kell élni minél pozitívabban. Adjunk lehetőséget nekik, és élvezzük az életet!