Ungár Péter, az LMP társelnöke írással szeretett volna válaszolni egy, a Magyar Nemzetben ezen a héten megjelent, az L. Simon László menesztése ügyében írt publicisztikára, a laptól azonban azt a választ kapta, hogy a véleménycikket nem vitaindítás céljából közölték, ebben a témakörben nem terveznek vitát. A bahir.hu fontosnak érzi a kérdésről a vitát, ezért az alábbiakban, változtatás nélkül közöljük Ungár Péternek, a Magyar Nemzet szerzőjének mondataira reflektáló írását:
A Magyar Nemzetben Rácz András tollából egy publicisztika jelent meg, amely védelmébe veszi Csák János azon döntését, hogy menessze L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról, mert egy sajtófotó kiállításon homoszexuális embereket ábrázoló fotográfia jelent meg.
Mivel a kormánypártok lapjában ezzel ellentétes vélemény nem jelent meg, kötelességemnek érzem megpróbálkozni azzal, hogy a kormánypárti honfitársainknak is érveljek amellett, hogy nem hogy helytelen, hanem ostoba, a magyar kulturális életre pedig káros Csák János döntése.
A cikk azzal indít, ezzel a Mi Hazánk Mozgalom álláspontját tükrözi, hogy a gond nem is az, hogy L. Simon nem teljességében vagy jól tartotta be a gyermekvédelminek nevezett törvényt, hanem az, hogy a Nemzeti Múzeumban egyáltalán bemutatták a kiállítást.
Olcsó dolog lenne, ha felsorolnám, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nyitotta meg a kiállítást, ha megmutatnám jelenleg is milyen tartalmak elérhetőek a Néprajzi Múzeumban. Nincs értelme bemutatni a helyzet abszurditását, hiszen a cikk állítása egyáltalán nem abszurd, hanem művészetellenes, barbár.
Rácz azt állítja, hogy „a homoszexualitás témájának beemelése a Nemzetközi Sajtófotó-kiállításra valójában egy marginális, ám ideológiailag erősen túlfűtött jelenséget állít fókuszba, azt a képzetet keltve, hogy a parafíliákkal élő emberek problémái súlyos és komoly tehertételt jelentenek az emberiség egészére nézve.”
A homoszexualitás nem parafília, erről a társadalmi vitát hazánk 1962-ben lefolytatta. Mindenkinek joga van erről mást gondolni, de akkor meg engedtessék meg, hogy amikor kormány folyamatosan azt állítja, hogy L. Simon László felmentését nem a homofóbia fűtötte, akkor szende félmosollyal az arcukon az adófizető, törvénytisztelő magyar homoszexuálisok annyit mondjanak, hogy „a hölgy mintha nagyon is fogadkoznék.”
De a lényeg nem ez, a lényeg az, hogy a művészet, így a fotóművészet igenis ábrázol olyan dolgokat, amiket egyes emberek marginálisnak, gusztustalannak vagy akár ideológiailag túlfűtöttnek éreznek. Ha a homoszexuális emberek létezésének ábrázolása önmagában elkerülendő, akkor miért van Sappho a Nemzeti Alaptantervben? Akkor Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvét ne olvassák tizennyolc éven aluliak? Akkor tizennyolc éven aluliak ne nézhessék Makk Károly Egymásra nézve című filmjét?
Persze vannak olyan tartalmak, amelyhez korlátozni kell a hozzáférést. Ezek amúgy az interneten találhatóak, olyan szélsőkonzervatív szervezetekkel értünk az internetes pornográfia korlátozásának fontosságában, mint a CitizenGo. A kormányzat ebben, amiben számítana, nem lép semmit. Hiszen láthatóan a magyar fiatalokat könyvek és múzeumok tudják veszélyeztetni.
A gyermekvédelminek nevezett törvény a következőt tartalmazza: „a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket”. Filozófiai kérdés, de könnyen állítható, hogy a szépirodalom például öncélú. De aki szerint az obszcenitás nem tud művészeti értéket képviselni, az véleményem szerint nem érti Ginsberg Üvöltés című versét vagy L. Simon László obszcenitást tartalmazó, amúgy kiváló verseit.
Az, hogy mi öncélú a művészetben, azt a befogadó dönti el. Azt pedig, hogy mi veszélyezteti a gyerekeket, a szülő. Nem Önök. Petőfi Sándor azt írja, hogy „az idő igaz, S eldönti, ami nem az.” Ötven év múlva nevetségesnek, azt antik szobrok nemiszerveinek letakarásához fogják hasonlítani ezt a kampányt.
Maradandó értéket a szabad magyar művészet tud létrehozni. Ne álljanak az útjába.
Forrás: LMP sajtó
