Kezdőlap Blog Oldal 2580

Letesztelte milyen érzés a kutyának, ha a forró kocsiban hagyják

Dr. Ernie Ward amerikai állatorvos egy kísérlet keretein belül szemléltette azt, hogy milyen érzés lehet egy kutyának, mikor az autóban hagyják a forró napon – értesült a kutyabarathelyek.hu.

Az állatorvos 30 percet töltött egy autóban napos időben, ezalatt végig kommentálta az érzéseit és az egészet videóra vette. A nála lévő hatalmas hőmérséklet mérőn pedig végig látható, hogy épp hány °C fok van a kocsiban.

„Tegyük fel, hogy most én vagyok a kisállatod. Itt ülök az autóban, mind a négy ablakot résnyire lehúzva hagytad. Elindítjuk az órát, és meglátjuk, milyen meleg lesz idebent” – kezdet a kísérletet Dr. Ernie Ward.

A kísérlet kezdetén 34,5 °C fokot mutatott a mérő, 5 perccel utána pedig már 38 °C fokot.

10 perc után a hőmérséklet 41 °C fokra emelkedett. „Szinte elviselhetetlen, lassan eljutok oda, hogy alig bírom ki idebent” – mondta el érzéseit Ernie. 

15 perc után már 43 °C fok volt a kocsiban, a kísérlet kezdete utáni 25. percben pedig már 45 °C. Ekkor az állatorvos már nehezen bírta a hőséget: „Rettenetes. Egyetlen gondolat kavarog a fejemben: tűnj el az autóból! Minden porcikám azt üvölti: kifelé, kifelé! Nem tudom, mennyire látszik a videón, de teljesen átizzadtam a ruhám. Az arcomról, az orromról és az ajkamról is dől az izzadtság. De én tudok izzadni. Egy kutya nem tud. Egy kutya párologtatni, vagyis csak lihegni tud.”

A teszt lényege pont az, hogy lássuk, milyen érzés mindez. Hogyan érezheti magát egy kutya, akit bezártak az autóba? Senki sem segít rajtad. Nincs semmilyen kontrollod afelett, ami veled történik. Nem érted, mi történik. Az egyetlen dolog, amit tudsz: a tested annyira felhevül, hogy komoly veszélyben lehet az életed.”

A kísérlet végére, a 30. percben már elviselhetetlenül meleg volt, a állatorvos által vitt hőmérséklet mérő 47 °C fokot mutatott. Ekkor Dr. Ernie Ward így foglalta össze a tapasztalatait: „Elképzelni sem tudom, mennyire kiszolgáltatottnak érezheti magát egy kutya ilyen helyzetben, és ez rettentően ijesztő. Nem tudja, mikor jön vissza a gazdi, miközben lassan, de biztosan felemészti a hőség minden energiáját, kiszippantva belőle az életet… Soha, de soha ne hagyd a kutyádat parkoló autóban, ha meleg az idő!”

Fotó: Youtube/DrErnieWard

A hőség miatt késnek a vonatok a pécsi vonalon

A nagy hőség miatt országszerte több vasútvonalon is sebességkorlátozást vezettek be – derült ki a Mávinform Facebook-oldaláról.

A poszt alapján a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal egyes szakaszain 80, illetve 100 kilométer/órára csökkentették a sebességet, ezért 5-10, vagy akár 10-15 perccel nőhet a menetidő. Ugyanez igaz a Balatonnál és több miskolci járat esetében is.

A hőség miatt az ország több pályaudvarán és állomásán ásványvizet osztanak az utasoknak, ezzel segítve kicsit a rekordmeleg elviselését.

Arat a „csendes gyilkos”: Európa a második legmelegebb júniusát élte át

Az Európai Unió Copernicus földmegfigyelési programjának adatai alapján Európában a második, a világon a valaha volt negyedik legmelegebb június volt a 2021-es. Észak-Amerikában pedig még soha nem volt ilyen meleg az év hatodik hónapja.

A Copernicus program műholdak, repülőgépek és meteorológiai állomások több milliárd mérésének számítógépes elemzései alapján állapítja meg a világ hőmérsékleti értékeit. Ez alapján Kanadában és az Egyesült Államokban akár 5 Celsius-fokkal is többet mértek idén, mint a korábbi csúcsok során, ami döbbenetes emelkedés.

A brit meteorológiai szolgálat tanulmánya szerint ezeket a hőmérsékleti maximumokat szinte lehetetlen volna elérni anélkül, hogy ne az ember okozta volna. A klímaváltozás során a rekordok és a hőhullámok hossza is növekszik, ez pedig megerősítette a tudósokat abban, hogy az idei eredmények is hasonlóak lesznek. Az első kalkulációk arra utalnak, a Kanadában tapasztalt hőmérsékleti értékek valószínűsége nagyon csekély lenne klímaváltozás nélkül.

Friderika Otto, az Oxfordi Egyetem környezetváltozási intézetének kutatója szerint az emberek nem veszik elég komolyan a hőhullámok gyakoribbá válásának problémáját. A viharok és az áradások is óriási károkat okoznak, amiket jól is lehet dokumentálni, így sokkolva a közvéleményt. Azonban a nagy meleg miatti pusztítás nyomait már nehezebb kézzel foghatóan bemutatni. Otto szerint ritka, hogy a meleg miatt csakúgy összeessen valaki az utcán, inkább az a jellemző, hogy a rosszul szigetelt otthonaikban éri a tragédia az embereket. A hőhullámot ezért „csendes gyilkosnak” nevezte el a professzor.

Ráadásul ezzel a problémával egyre többször és hosszabb ideig kell majd szembenéznünk. Otto szerint a szén-dioxid kibocsátásának csökkentése mellett mindenképp szükség van arra, hogy a várható hőséget el tudjuk viselni. Ehhez olyan átfogó intézkedések kellenek, amiket sajnos nem vesznek elég komolyan a világ kormányai.

Addig is vigyázzanak magukra és ne mozduljanak ki a lakásból, csak ha nagyon muszáj!

Forrás: Telex

Angol-olasz döntő lesz az EB-n, de vajon a két legjobb játszik majd a trófeáért?

Kialakult a 2021-re halasztott Európa Bajnokság döntője: az olaszok a házigazda angolokkal küzdhetnek meg a trófeáért. De vajon tényleg a két legjobb csapat játssza a döntőt?

Az ilyen tornák sajátossága, hogy bizony sokszor nem azok a csapatok jutnak be a döntőbe, akik igazán megérdemelnék. Nem is kell messze menni a példáért: 2016-ban Portugália úgy nyerte meg az EB-t, hogy három döntetlennel épphogy továbbjutottak a csoportból, majd az egyenes kiesés szakasz négy meccséből egyet tudtak megnyerni a rendes játékidőben. Ilyenkor nem kell feltétlenül a szemet gyönyörködtető játék, elég valahogy nyerni. Ha ez megvan, akkor pedig már senkit nem fog érdekelni, hogyan csinálta az adott csapat. De vajon idén ez mennyire van így Olaszország és Anglia esetében?

Magabiztos menetelés egy kis szerencsével: Olaszország útja a döntőbe

Az olaszok az EB egyik legkellemesebb meglepetését szolgáltatták a szurkolóiknak azzal, hogy nemcsak nyerik a meccseket, de többnyire látványos játékkal teszik azt. Persze aki követte a nemzetközi labdarúgást, pláne a válogatott meccseket, az tudhatta, hogy az olaszokban benne van a kiugrási lehetőség. Törökországot és a később nagyot menetelő Svájcot nagyon simán intézték el 3-0-ra, majd egy, számukra már tét nélküli meccsen a B csapatukkal Walest is sikerült legyőzni 1-0-ra.

Az egyenes kieséses szakaszban viszont már döcögött a szekér: Ausztria ellen hosszabbításra kényszerültek és bár ott sikerült gyorsan elhúzni, az osztrákok nem adták fel és szépítettek. A végét kivédekezték az olaszok, így 2-1-re nyertek, de még meg sem említettük, hogy a rendes játékidőben a VAR segítsége is kellett, hogy maradjon a 0-0. Ezt követően viszont Belgium ellen talán az EB legjobb félidejét produkálták az olaszok, imponáló magabiztossággal játszva verték a végső győzelemre abszolút esélyesnek tűnő belgákat. Végül jött az ősi rivális Spanyolország az elődöntőben, itt pedig már nem volt olyan egyértelmű a győzelem. A fiatal spanyol válogatott remekül játszott, mezőnyben talán még jobbnak is tűntek az olaszoknál. De fejben erősebbek voltak a taljánok, így büntetőkkel ugyan, de továbbjutottak.

Az olasz válogatott kétségtelenül az EB egyik, ha nem a legjobb csapata. Mancini egészen parádésan összerakta a gárdát, amely lassan 3 éve nem talált legyőzőre! Anglia ellen is esélyesek lehetnek, az ő döntőbeli szereplésükre még a legkeményebb kritikusok sem mondhatják, hogy nem megérdemelt. Ugyan az osztrákok és még inkább a spanyolok ellen döcögött a játék és szükség volt némi szerencsére, de ez megkerülhetetlen egy ilyen hosszú torna esetében.

Lassan beinduló játék, szerencsés sorsolás: Anglia útja a döntőbe

Az angolok az olaszokkal nagyjából ellentétes utat jártak be: a csoportmeccsek során nehezen indult be a játék, de az egyenes kieséses szakaszban már jobbak voltak. A csoportban 1-0-ra verték a horvátokat és a cseheket is, közte egy 0-0 Skócia ellen. A védelem ugyan jól tartotta magát, magabiztosan hozták le hátul a meccseket Maguire-ék, de a támadósorban akadozott a gépezett. Különösen Kane nem volt formában, Sterling szállította a gólokat, már ha a két gólt lehet így mondani.

Az angolok is találkoztak az ősi riválisukkal, a németek ugyan nincsenek a topon, de a múlt miatt egyáltalán nem várt könnyű meccs Angliára. Végül így is lett, de csak megtörték Löwéket és behúzták a találkozót, hogy aztán a sorsolásnak köszönhetően jöhessen a negyeddöntő leggyengébb csapata, Ukrajna. A továbbra is kapott gól nélkül álló angolok 4-0-ra lesöpörték Shevchenkoékat, egyre jobban belelendültek a játékba a támadók, Kane is megérkezett az EB-re. A dánok elleni drámai elődöntőben is jobban játszottak ellenfelüknél, mégis egy erősen vitatható büntetőre volt szükség a győzelemhez.

Anglia kétségtelenül több előnyt is élvezhet ezen a tornán: jó volt a sorsolásuk, ráadásul a 7-ből 6 meccset hazai pályán vívhatnak meg! Az ő döntőjükön már többen fanyalognak, de egyre inkább játékba lendültek, a dánok ellen már érezhetően jobbak voltak, mint korábban a csoportmeccseken. A nagy esélyesek, mint a franciák vagy a belgák kiesése után rájuk is egyre nagyobb figyelem hárult. A nyomást jól kezelték és bár nem elsöprő játékkal, de ott vannak a hazai rendezésű döntőben. Ez pedig hatalmas lökést kell adjon a játékosoknak. Mi azonban mégis az olaszokra tesszük a voksunkat, persze a kocsit és a házat nem tanácsoljuk feltenni rá.

Harmincezer magyar ember vesztette el az életét, a járvány miatt

2020 márciusa óta ennyi ember vesztette el életét, a koronavírus járvány miatt. 30,000. Döbbenetesen magas szám, a modernkori magyarság egyik nagy tragédiája az elmúlt 15 hónap.

Lakosságarányosan sehol máshol Európában nem haltak meg annyian, a koronavírus járvány és annak következményei miatt, mint nálunk. Ahol sikerről beszélnek, ott valójában 30,000 koporsó van, ideje korán elhunyt apák, anyák, nagymamák, nagypapák, fiúk és lányok.

Etikus egyáltalán sikerről beszélni, ennyi halott tükrében?

Mert ne feledjük, ez nem csak egy szám. Ők nem csak egy számok, egy végtelenül hosszú adatbázisban, hanem elhunyt embertársaink, akik szerettek és szerették őket, akik éltek és élni akartak, de akiket a vírus és a nem megfelelően felkészített, az elmúlt évtizedek során módszeresen tönkre tett magyar egészségügy miatt már nincsenek köztünk. Az okokat persze napestig kereshetnénk.

Túl lassan intézkedő kormány, alul finanszírozott egészségügy, a magyar lakosság általános rossz egészségügyi állapota, de végsősoron is a tényeken ez mit sem változtat: egy szekszárdnyi ember tűnt el az országból, értelmetlenül, látszólag feleslegesen és talán részben elkerülhető módon.

Súlyos tragédia ez, alig-alig van család akiket ez nem érint, ahol ne lenne áldozat.

Legyen nekik könnyű a föld, emlékezzünk ma rájuk, méltósággal, tisztelettudóan!

Megjelentek az új maszkviselési szabályok, újabb enyhítések jöttek

Szerda este megjelentek a Magyar Közlönyben az új maszkviselési szabályok, amelyeket korábban Novák Katalin már beígért. A rendelet értelmében „az egészségügyi intézményben mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot vagy textil, illetve más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.”

Nem kell viszont maszkot viselni a kórtermekben, valamint a 6 éven aluliaknak és az értelmi fogyatékossággal vagy autizmussal rendelkezőknek sem. Az orvosoknak és az ápolóknak csak a közös terekben kell hordani, a pihenésre és étkezésre szolgáló helyiségekben ők is mentesülnek a maszkviselés alól.

A rendelet alapján a szociális intézményekben a védettnek nem minősülő látogatónak és lehetőség szerint az ellátottnak is hordania kell a maszkot látogatás és közösségi programok során. A közös terekben szintúgy hordani kell, ha nincs védettsége az illetőnek.

Forrás: 24.hu

Tömegsírt fedeztek fel a mohácsi csata helyszínénél

Tavaly augusztusban antropológusok és régészek közreműködésével kezdődött meg a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak éveken át tartó tudományos vizsgálata. Závoczky Szabolcs, a területet kezelő és az emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője sajtótájékoztatón mondta el, hogy a reméltnél is nagyobb arányban kerültek elő leletek.

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a harmadikat tárják éppen fel, róla az az előzetes feltételezés, hogy egy tömegsírt tartalmaz, ami akár kivégzés nyomait is takarhatja. Ennek bizonyítására azonban még jelentős mennyiségű mérést kell elvégezni, a leletanyagot földből való kikerülése után előbb megtisztítják, majd a csontvázakat különválasztják, osztályozzák, majd megkezdik az antropológiai morfológiai vizsgálatukat, valamint a régészeti leletmentést.

Az Agrárminisztérium támogatásával, mintegy öt éven át zajló munkálatok során a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) régészei és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) antropológusai által végzett régészeti feltárás fő célja az, hogy a hős katonák fél évezreddel a mohácsi csata után méltó végtisztességet kaphassanak. A másik cél pedig egy, a mohácsi csatát bemutató, a nemzeti kegyeleti szempontoknak megfelelő új interaktív kiállítás létrehozása.

A feltárás ideje alatt az idén Az év emlékhelyévé nyilvánított Mohácsi Nemzeti Emlékhely változatlanul fogad látogatókat.

Forrás: MTI

Kép: Orlai Petrich Soma: Perényiné a mohácsi csata után összeszedi a halottakat (1860 körül)

Tetőzik a meleg, akár 40 fokos is lehet a hőség

JÓ REGGELT! Ma tetőzik a meleg, a térségben akár a 40 fokot is elérhetjük, amivel a 2015-ös Budakalászi 39,3 fokos rekordot megdönthetjük! A délkeleti szél mérsékelt lesz, felhő nem lesz az égen! Holnap heves zivatarokkal hidegfront érkezik! Mindenkinek kitartást, szép napot kívánunk – írja a Meteo Mecsek a mai időjárásról.

Hogy néz ki a nő most, aki lefogyott 202 kilót?

0

A nagyon sokak által ismert sorozatban „Az élet 250 kiló felett”, rengeteg ember életét kísérhették végig a nézők. Dr. Nowzaradan a híres sebész, emberek százait rántotta vissza a halál torkából. Mindezt azzal, hogy a helyes útra vezette őket és egészséges étrendet adott a kezükre. Amellyel nagyon sokan éltek is, de bizony akadtak olyan emberek is, akik nem voltak hajlandóak felhagyni rossz szokásukkal.

Elsőként ez egy 5 részes minisorozatnak indult, de annyira kinőtte magát, hogy ma már a TLC teljes értékű műsora. Oly annyira, hogy az első évadokban szereplő emberek életének útját is végig követhettük mind addig, amíg el nem érték a kitűzött célt.

Nincs ez másképp Melissa Morris-sal sem, aki 2012-ben szerepelt a műsorban, akkor még 296 kilósan. A nő férje mellett hozzá szokott a kényelemhez, a mértéktelen evéshez, ugyanis a férfi gondját viselte és támogatta is az evésben. Ez a hatalmas túlsúly gondot okozott neki a mindennapokban, a járásban és megakadályozta abban is, hogy édesanya lehessen.

Motiváltsága és kemény munkája azonban hamar megmutatkozott és nem csak a nézőket, de még Dr. Now-t is meglepte. Átesett a gyomor bypass műtéten és tovább haladt az úton, amelyet kitűzött. Elkezdett rendszeresen edzeni és odafigyelt arra, hogy mit eszik.

Hogy hol is tart most Melissa?

7 év elteltével a műsor utolsó részeiben Melissa már csak 93 kilót nyomott, amit azt jelenti, hogy 202 kilótól szabadult meg az évek alatt. Ugyan élete tele volt hullámvölgyekkel a fogyás miatt. Terhességei alatt kimondottan nagy küzdelme volt a súlyproblémájával, 3. terhessége után a súlya majdnem 125 kilóra ment vissza.

Az élete mostanra már újra sínen van. Ugyan férjétől elvált, mivel több nővel is megcsalta, ennek ellenére ez sem állította meg abban, hogy tovább fejlődjön.

2019 októbere óta, pedig Dr. Now mellett dolgozik a klinikán és most már ő segít és mutat példát másoknak abban, hogy hogyan is kell ezen a nehéz, de rögös úton végig menni.

A Babaváró támogatások 70%-át ingatlanvásárlásra használják fel a fiatalok

A Babaváró Hitel által elnyert támogatást közel 70%-ban ingatlanvásárlásra használják fel az ügyfelek a Duna House felmérése szerint.  A felújításra fordított támogatások száma csökkent az elmúlt évben, a megtakarítások és hitelkiváltások aránya változatlan a felhasználási célok között. A gyermekvállalást ösztönző kölcsön július 1-jén lesz két éve, hogy megjelent a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen.  

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az indulás évében 49 ezer, tavaly pedig 63,6 ezer babaváró hiteligénylést hagytak jóvá a pénzintézetek, átlagosan 9-10 millió Ft értékben. Idén március végéig így összesen 1.192 milliárd forintot tettek ki a Babaváró hitelek, és ezzel már a lakossági hitelállomány 14%-áért felelnek. A Babaváró hitel népszerűségét jól szemlélteti, hogy ugyanebben az időszakban 1.616 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt folyósítottak a pénzintézetek.

A Duna House ügyfelei körében végzett felmérés szerint a legnépszerűbb (68,0%) felhasználási mód a lakásvásárlás, amelynek aránya 13,9 százalékponttal szárnyalta túl az egy évvel korábbi statisztikát. Ingatlan felújítására, korszerűsítésére, bővítésére az igénylők 13,6%-a fordította az elnyert támogatást, ugyanakkor 4,7% banki hitelét váltotta ki, 3,0% pedig megtakarítást hozott létre gyermeke számára a kölcsönösszegből. Alig 1-1% a felhasználási aránya azon céloknak, mint a Magyar Állampapír-vásárlás, a meglévő hitel részleges előtörlesztése, az autóvásárlás vagy a vállalkozásfejlesztés.

„A Duna House folyamatosan vizsgálja az általa közvetített hitelek felhasználási körét, legfrissebb elemzésünkből pedig kiderül, hogy az elmúlt egy évben minden eddiginél magasabb arányban költötték lakásvásárlásra az ügyfelek a Bababáváró támogatást. A maximális, 10 millió forintos támogatásból Budapesten az ingatlanok vételárának ¼-ét, vidéken pedig akár a felét is fedezni tudják az ügyfelek, azaz a Babaváró támogatás mellett az ügyfeleknek még további támogatásra is szükségük van lakáscéljaik eléréséhez. Az államilag támogatott hitelek, a CSOK és falusi CSOK erre megfelelő alternatívát nyújtanak” – foglalta össze Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője. „Egyértelműen látszik az is, hogy a Babaváró felhasználásban az elmúlt két évben rendre csökkent a felújításra, korszerűsítésre, bővítésre felhasznált keretösszeg, ami az egyéb, speciálisan erre kitalált kormányzati támogatásoknak is köszönhető. Ugyanakkor arra is visszavezethető, hogy a felvétel pillanatában nyilatkozó ügyfelek túlzottan optimista költségvetéssel számolnak, vagy váratlanul pluszkiadás esetén a Babaváró kölcsönből egészítik ki a felújítási költségvetést.”

Aki most áll családalapítás előtt, semmiről se maradt még le. A Babaváró hitelt ugyanis 2022 év végéig lehet megigényelni, amihez jó, ha tudja a következő 9+1 kritériumot:

  1. A feleség betöltötte a 18., de még nem érte el a 41. életévét.
  2. Mindkét fél magyar állampolgár vagy olyan személy, akit a magyar állampolgárságról szóló törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni.
  3. Mindketten rendelkeznek magyarországi lakcímmel.
  4. Legalább az egyik fél folyamatosan, minimum 3 éve társadalombiztosítási ellátásra jogosult.
  5. Egyik házasfél sem büntetett előéletű, vagy már mentesült az ehhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
  6. Egyiküknek sincs a nemzeti adóhatóságnál nyilvántartott köztartozásuk.
  7. Egyiküknek sincs a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott késedelmes tartozása.
  8. Esetükben nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amelynek alapján a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető.
  9. Vállalják, hogy legalább egyikük a kölcsönkérelem benyújtását követően született vagy örökbefogadott gyermekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásában neveli.

+1. Az igénylőket a bank az általános belső szabályai szerint az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősít. Jelenleg ugyanis 10 banknál érhető el a babaváró támogatás, ám a pénzintézetek eltérő bírálati eredményt ítélhetnek meg olyan tényezők alapján, mint például az igénylők életkora vagy állampolgársága, a jövedelmek típusa és összege, illetve a meglévő hitelek típusa és törlesztőrészletének összege. Míg a fenti 9 pont bárki által ellenőrizhető, addig a banki hitelbírálat sikerességéhez érdemes szakértőt bevonni.