Kezdőlap Blog Oldal 974

A víz kincs, mégsem vigyázunk rá eléggé

Olyan szerencsés helyzetben vagyunk Európában és azon belül Magyarországon, hogy számunkra még természetes, hogy ha megnyitjuk a csapot, akkor folyik belőle a víz. További jó hír, hogy nem csak, hogy folyik belőle, de többnyire jó minőségű, emberi fogyasztásra is alkalmas ez a víz. Vannak ugyanakkor olyan kihívások és veszélyek, amelyekkel már napjainkban is szembe kell néznünk, ha azt szeretnénk, hogy ez a „luxus” a következő generációk számára is elérhető legyen.

Ha víz, akkor a 21. század legnagyobb kihívásainak egyike, azaz a klímaváltozás és annak hatásai ebben a kérdésben is hangsúlyosan vannak jelen. Az extrém időjárási körülmények és az elmúlt években már hazánkban is megtapasztalt pusztító aszály felhívják a figyelmet arra, hogy mennyi tennivalónk van, ha meg akarjuk őrizni a természeti kincseinket.

A téma szakértői, valamint a zöld szervezetek és politikai formációk is rendszeresen kommunikálnak ebben a vízkészletünk és annak megőrzésének fontosságáról. Politikai színtéren itthon a leghangosabb szószólója ennek a témának az LMP. A párt pécsi országgyűlési képviselője, Keresztes Lóránt, aki egyben az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke is, rendszeresen kommunikál a témában, amiről több cikkünk is született már.

Ha a vízkincsünk védelméről gondolkodunk, figyelmet kell szentelnünk a természetes vizeink megóvásának. Intő példaként említhetjük a Sajó szlovákiai szakaszán 2022-ben történt ökológiai katasztrófát. De ide tartoznak a kormány azon intézkedései, amelyek a nagy tavaink körüli beruházásokkal, környezetpusztítással függenek össze.

A Fertő tavi környezetpusztító gigaberuházás, a Velencei-tó kiszáradásának veszélye vagy a Balaton parton tapasztalható építkezések mind jelzik azt, hogy a jelenlegi döntéshozók nem szentelnek kellő figyelmet ennek az ügynek. Elég, ha csak az elmúlt évek legbotrányosabb ügyeire gondolunk. A Balatont érintően ezek közül a legnagyobb felháborodást az a beruházás keltette, amely veszélybe sodorta az aligai magaspartot. Erről itt írtunk korábban bővebben:

De nem csak a kormányzat felelőtlensége és a pusztító beruházások sodorják veszélybe a természetes vizeinket. Az egyik legértelmetlenebb emberi tevékenység – a szemetelés – is óriási károkat tud okozni. A 2013 óta rendszeresen megrendezésre kerülő PET Kupa résztvevői minden alkalommal egy adott folyószakasz megtisztítására vállalkoznak. Ezeken a rendezvényeken sajnos mindig bőven akad műanyag és más egyéb szemét a képzeletbeli horogra. Tavaly nyáron például mintegy 6,5 tonna (igen, sajnos nem elírásról van szó) hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza-tavi kupa résztvevői.

Spiesz Anna ezüstérmes a junior női kardozóknál Nápolyban

0

Spiesz Anna ezüstérmet nyert a junior női kardozók egyéni versenyében a nápolyi korosztályos vívó Európa-bajnokság ötödik napján.    

A magyar versenyző a nyolc közé vezető úton két lengyel ellenfelet búcsúztatott, majd a negyeddöntőben Kovács Zsanett ellen vívott, s nyert 15-7-re. Az elődöntőben a német Felice Herbon ellen Spiesz 3-2-es előnye után gyakorlatilag végig hátrányban volt – a rivális 9-5-re is vezetett -, de a magyar vívó 11-11-nél egyenlített, majd 12-13 után sorozatban három tust adva döntőbe jutott.    

A fináléban Emma Nejkova várt Spieszre. Pihenőhöz a magyar kardozó 8-3-as előnyénél érkeztek a felek, innen azonban 10-8-ra fordított a bolgár rivális, aki végül 15-12-re kerekedett felül.    

A junioroknak ez volt az első napjuk az olaszországi viadalon, de a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők között a nyolc közé sem jutott magyar versenyző.    

Kedden, az újabb egyéni versenynapon női párbajtőrben, férfi tőrben és kardban hirdetnek majd junior Európa-bajnokot.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon folyamatosan talál friss, aktuális sporthíreket, információkat.

Marad a februári tavasz Baranyában

Kedden hajnalban szakadozott lesz a felhőzet, néhol párafoltok képződhetnek. A délkeleti szél mérsékelt lesz.
kedd reggel a hőmérséklet 4 és 7 fok között alakulhat, de a völgyekben ennél kicsivel hidegebb is lehet, fagy viszont sehol sem várható.
Délelőtt délnyugat felől vastag lesz a felhőzet, de kevés napsütés előfordulhat.
Délután többfelé borulhat be az ég, sok lesz a felhő felettünk.
A maximumok 17 és 19 fok között alakulhatnak.
A délkeleti szél mérsékelt lesz. Estére csökken a felhőzet és kiderül az ég. A minimumok 10 fok alatt alakulnak. A keleties légmozgás mérsékelt lesz. – ígéri a mai napra a februári tavaszt a Meteo Mecsek.

A bahir.hu oldalon minden nap talál friss híreket, információkat.

Gera Zoltán lett a Vasas FC vezetőedzője

0

Gera Zoltán hétfőn távozott a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzői posztjáról, és az NB II-ben szereplő Vasas FC vezetőedzője lett.    

Az angyalföldi klub hétfőn a honlapján jelentette be az eddigi szakvezető, Desits Szilárd menesztését. Desits tavaly április óta volt a Vasas vezetőedzője, az NB I-ben nyolc, a másodosztályban 22 meccsen irányította a csapatot, amellyel 12 győzelem, 12 döntetlen és hat vereség volt a mérlege.   

„A holnapi naptól Gera Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, aki 2019. június 7-től az U21-es válogatott szövetségi edzője volt, amelyet 35 mérkőzésen irányított” – áll a Vasas FC honlapján.    

Gera korábban a Ferencváros és az A válogatott szakmai stábját is erősítette, Marco Rossival és Szerhij Rebrovval is együtt dolgozott. Játékosként 97-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, angol másodosztályú bajnok és Európa-liga-döntős volt.    

Szakmai stábjához Csizmadia Csaba is csatlakozik a Vasasnál, amely az NB II-es tabella harmadik helyén áll.    

Gera 2019 nyarán kezdte meg a munkát az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként, ő irányította a csapatot a 2021-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Ebben az időszakban korosztályos csapatából tíznél több játékos került fel Marco Rossi együttesébe, többen közülük már nagyon fiatalon alapemberré váltak a felnőtt csapatban.   

„Nagyon hálás vagyok, hogy közel öt éven keresztül a szövetségnél dolgozhattam, és pályakezdő edzőként rám bízták az U21-es csapat irányítását” – mondta a magyar szövetség honlapján.  

Hozzátette, kettős feladata volt, a játékosok egyéni fejlesztése mellett az eredményesség javítása is fontos szempont volt. Mint mondta, rengeteget tanult a szövetségnél eltöltött időszak során, és bízik benne, hogy ő is hozzá tudott járulni a válogatottban megfordult labdarúgók fejlődéséhez.    

„Az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, és most azért döntöttem a váltás mellett, mert szeretnék klubcsapatnál, napi gyakorlati munkát végezni, melyhez ez a lehetőség, a Vasas kerete ideális számomra” – szögezte le.   

Az U21-es válogatott új szakvezetőjének kilétét később jelenti be a szövetség, Gera pótlásáról a közeljövőben gondoskodik a sportigazgatóság.  

Az utánpótlás-válogatott márciusban két találkozón lép pályára: előbb felkészülési mérkőzésen fogadja a Moldovát, majd Kazahsztánban játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

Forrás: mti.hu

A bahir.hu oldalon a sporthírek mellett naponta talál friss közéleti híreket, információkat.

25 ezer liter szesz került elő a kutyapanzió alatti tartályokból

0

Fókuszban a főzdék. – írja hivatalos közösségi oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a mai közleményében.

Tavaly decembertől egészen január végéig tartottak országos szeszfőzde ellenőrzéseket a pénzügyőrök. A csaknem kétezer produktív munkaóra alatt több ezer liter alkoholt foglaltak le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai decemberben országszerte 22 bérfőzéssel és kereskedelmi főzéssel foglalkozó szeszfőzdében tartottak váratlan ellenőrzéseket, ahol 18 esetben tártak fel szabálytalanságokat. A bejelentés nélküli ellenőrzésekkel párhuzamban előfordult, hogy bűnügyi információkat kontrolláltak járőrök és pénzügyi nyomozók közösen.

Az egyik ilyen esetben a szeszfőzdét és egyben kutyapanziót is üzemeltető család ingatlanjain több mint 25 ezer liter szeszes folyadék került elő földalatti tartályokból és különböző helyekről, amelyek értéke 150 millió forint volt. A pénzügyi nyomozók a tulajdonost előállították, és ellene jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indítottak eljárást, aki a bűncselekmény elkövetése miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A folyamatos jogsértések feltárása kellő okot adott arra, hogy az összes szeszfőzdét alaposan átvizsgálják. Január végére több mint kilencszáz főzdébe jutottak el a pénzügyőrök, ahol megközelítőleg négyezer liter ismeretlen eredetű alkoholterméket foglaltak le. A súlyos jogsértések mellett több esetben találtak adminisztratív jellegű hiányosságokat és be nem jelentett alkalmazottakat.

A jogszabály értelmében párlatot előállítani – a meghatározott mennyiségen túl – kereskedelmi főzésben és bérfőzésben szabad. A kereskedelmi főzés és a bérfőzés engedélyköteles, a magánfőzés bejelentésköteles tevékenység. Aki engedély és bejelentés nélkül főz párlatot, jövedéki törvénysértés miatt vonható felelősségre, és akár többmilliós bírságra is számíthat.

A bahir.hu oldalon naponta talál friss híreket, információkat.

Akkugyár, uránbánya, atomtemető? Ezekről lesz szó a Pécs Most Városviták következő rendezvényén.

0

A Pécs Most Egyesület e hét pénteken – március 1. – 18:30-tól a Nappaliban tartja a Városviták elnevezésű eseménysorozatának következő rendezvényét. A fórum az „Akkugyár? Atomtemető? Uránbánya? Hogyan védhetjük meg Pécs környezetét és a természeti kincseit?” címet viseli.

A szervezők így írnak a pénteki eseményről:

  • Semmit nem mond a kormány arról, hogy milyen beruházást szánnak Pécs mellé, a fontos vízbázisok mellett kijelölt területen.
  • Az „atomtemető” helyszínének kutatásával kapcsolatos projekt folytatódik, az ígéretek ellenére nem kérdezték meg erről a térség lakosságát.
  • Egy cég továbbra is uránbányát akarna létesíteni Pécs területét érintően, eljárások vannak folyamatban a Kormányhivatalnál.
  • Pécsett korábban bizonyítottuk, hogy készen állunk, és képesek vagyunk arra, hogy megvédjük a városunk egészséges környezetét, hogy megvédjük a vízbázisokat, megvédjük az itt élő emberek érdekeit, az ingatlanok értékét. Városunknak szüksége van a gazdaság erősítésére, de ez nem veszélyeztetheti a vízkincsünket, a város legfontosabb vízbázisait.
  • Beszéljünk közösen arról, hogy milyen környezeti veszélyeket látunk, és mit tehetünk közösen, hogy megvédjük gyermekeink jövőjét.

További részleteket és az eseményen résztvevők névsorát hamarosan közzé fogják tenni a Facebook eseménynél, amelyet ITT találhatnak:

https://www.facebook.com/events/961862702129942

Időpont: 2024.03.01. 18:30

Helyszín: Nappali (Pécs, Király utca 23-25.)

A rendezvényre a belépés ingyenes!

Détár Enikő 60 évesen is bomba formában van

0

Détár Enikő, Déryné-díjas színésznő, szinkronszínész, előadóművész, Szolnokon született 1964. február 26-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakát 1986-ban végezte el Kazán István osztályában. Játszott a Vidám Színpadon, a Rock Színházban, a Madách Színházban és a Turay Ida Színházban is. Rékasi Károly volt a férje.

Két gyermek édesanyja.

„A tortán villódzó tűzijáték a sokadik évtized ellenére is elvarázsol” – írta Détár Enikő a mai bejegyzésében a hivatalos Facebook oldalán.

„Tudtam hogy közelít, bekopogtat akár szeretném, akár nem… Van mit a mérlegre tennem és végig gondolni, mi minden van mögöttem és mi vár még rám. Csodálattal nézem az előttem járó tapasztalt és csodás színészeket, akik 60-70-80 felett is önfeledten játszanak. Kívánom, hogy ezt én is megtehessem” – kívánjuk a művésznőnek, hogy így legyen.

Fontosabb szerepei: Eliot- Webber: Macskák – Victoria, Comden-Green-Brown: Ének az esőben – Katy, Ray Cooney: Délután a legjobb – Jennifer, Stone-Wilder-Diamond-Styne: Van, aki forrón szereti – Olga, Görgey: Huzatos ház – Dolores, Poiret: Kellemes húsvéti ünnepeket – Julie, Vaszary: Az ördög nem alszik – Jane, Campaux: Csöngettek madame! – Gisele, Lestyán-Vaszary: Potyautas – Potyautas, Kocsák-Miklós-Móricz: Légy jó mindhalálig – Bella, Várkonyi-Miklós: Sztárcsinálók – Poppra-Locusta, Camolett: Négy meztelen férfi – Jaqueline, Magnier: Mona Marie mosolya – Pepita, Sondheim: Orgyilkosok – Lynette Squeaky Fromme, Tolsztoj-Kocsák-Miklós: Anna Karenina – Ligyija Ivanovna, Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon – Gigi, Hunyady-Németh-Bacsó-Makk: A vöröslámpás ház – Bella, Várkonyi-Wilde: Dorian Gray- Anyakirálynő, Andersson-Ulvaeus-Rice: Sakk – Florence, Eisemann: Fekete Péter- Claire, Breffort-Monnot: Irma, te édes – Irma, Pécsi-Gyarmati: Hármasban- Glória, Webber-Rice: Evita – Evita (Németország), Balogh-Kerényi: Csíksomlyói passió – Mária Magdolna, George Axelrod: Goodbye Charlie – Charlie, Boublil – Schönberg – Kretzmer: Nyomorultak – Madame Thenardier, Joe DiePietro-Jimmy Roberts – Te édes, de jó vagy, légy más!, Kander-Ebb: Chicago – Morton mama, Brooks-Meehan: Producerek – Ölelj-Csókolj, T. S. Eliot – A. L. Webber: Macskák – Bombalurina

Film / TV: Sortűz egy fekete bivalyért, Napló szerelmeimnek, Laura, Tüskevár, Vásár, A nagymama, Linda, Nyolc évszak, Gyilkosság két tételben, Kisváros, Öregberény, A hegyi doktor, Bűn és bűnhődés, Pasik!, Marslakók

Détár Enikő díjai:
Déryné-díj (1993), Artisjus-díj (1996)
RTL nívódíj (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2009)
Turay Ida-vándordíj (2016), Helytállás Budakesziért díj (2020) Magyar Tolerancia díj (2022

Forrás: port.hu, wikipedia.org, madachszinhaz.hu

A bahir.hu oldalon naponta talál friss közéleti híreket, információkat.

Brutális méretű rendőri akcióban 32 embert fogtak el a budapesti belvárosban

0

Csaknem száz rendőr és több társhatóság részvételével tartottak ellenőrzést a hétvégén Budapest belső kerületeiben: 832 igazoltatást hajtottak végre, 495 gépkocsit ellenőriztek és 32 embert fogtak el vagy állítottak elő egyetlen éjszaka – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon.    

A közlemény szerint a főváros V., VI. és VII. kerületében rendszeresen szerveznek komplex bűnügyi és rendészeti akciót; legutóbb péntek estétől szombat hajnalig tartottak ilyen akciót, amelyben részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedésfelügyeleti főosztálya, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület munkatársai, valamint az érintett kerületi önkormányzatok közterület-felügyelői.    

A rendőrök és a társszervek kiemelten ellenőrizték a belváros forgalmas közterületeit, a szórakozóhelyek környékét, valamint két belvárosi szórakozóhelyet is.     

Az akció során 832 igazoltatást hajtottak végre, elfogtak vagy előállítottak 32 embert, köztük egy körözött személyt, tíz embert kábítószer birtoklásának gyanúja miatt; egy embert zseblopáson, hatot garázdaság elkövetésén értek tetten.     

Hozzátették: 495 gépkocsit, közöttük 68 taxit ellenőriztek, utóbbiakból kettőt soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek, kettőnek elvették a hatósági jelzését, egynek a taxiengedélyét is engedély nélküli személyszállítás, illetve nem megfelelő műszaki állapot miatt.     

Az ellenőrzés során 271 alkoholszondát alkalmaztak, de egyetlen vezető sem bizonyult ittasnak – jelezték, azzal együtt, hogy közlekedési jogsértések miatt öt szabálysértési feljelentést tettek, 12 esetben helyszíni-, 2 esetben közigazgatási bírságot szabtak ki.    

Közölték azt is, a belvárosi akció közben a rendőrök arról kaptak bejelentést, hogy egy soroksári áruház parkolójában illegális gyorsulási versenyre gyülekezik több száz autó, azért oda is erőket csoportosítottak át. Ezen a helyszínen engedély nélküli átalakítás miatt öt gépkocsi hatósági engedélyét vették el, olvashatatlan vagy hiányzó rendszám miatt három, lejárt műszaki érvényesség miatt egy helyszíni bírságot osztottak ki – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu Fotó: police.hu

A bahir.hu oldalán helyi rendőrségi híreket, információkat is talál nap, mint nap.

Sínek mellett szexelő pár miatt késett órákat a HÉV

0

A minap majdnem elütötte a HÉV azt részeg párt, akik a sínek mellett szexeltek Budapesten, a Lechner Ödön fasornál, hangzott el a TV2 Tények című műsorában vasárnap.

A nem mindennapi tudósítás szerint ugyanis még pénteken este a HÉV egyik utasa vette észre a szorgoskodó párocskát és azt, hogy egy férfi a sínek melletti köveken fekszik, majd rövid időn belül kiderült az is, hogy egy párt éppen egy aktus közben kaptak rajta. Végül aztán a légyott helyszínére érkező HÉV mégis csak elsodorta a férfit, amelynek következtében órákig megállt a közlekedés a baleset miatt. – írja a telex.hu

A BKK még pénteken este a Facebook oldalán közérdekű információkat posztolt arról, hogy a H7-es HÉV baleset miatt nem közlekedik, a Boráros tér és a Szent Imre tér között pótlóbusszal lehetett utazni.

A bahir.hu oldalon minden nap talál érdekes híreket, és hasznos információkat.

Teljes útlezárás az 56-os főúton

0

Egy kamion borult fel a Szekszárdot elkerülő úton. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Balesetről érkezett bejelentés 2024. február 26-án 14 óra 43 perc körüli időben.

Egy gabonát szállító teherautó közlekedett az 56-os főút 1-es kilométerszelvénye közelében, a Szekszárd központját elkerülő úton, amikor ismeretlen körülmények között felborult, rakománya pedig az úttestre ömlött.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Kerülni a város központja felé lehet.

Kérjük valamennyi közlekedőt, hogy fokozott óvatossággal haladjon!

Forrás: police.hu

Fotónk illusztráció!

A bahir.hu oldalon tájékozódhat az elmúlt hétvége baleseteiről, illetve tűzeseteiről is.