Hétvégén megölte a feleségét, majd magával is végzett egy idős férfi a Zala megyei Csesztregen. A hatóság emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben. A helyszínen kiderült, hogy a nőt 71 éves férje megfojtotta, majd a ház közelében saját magával is végzett.
A Blikk úgy tudja, hogy az idős házaspár mindkét tagja súlyos daganatos betegségben szenvedett, az asszony pedig korábban szélütést is kapott, így egyre nehezebben mozgott. A lapnak az egyik szomszéd úgy nyilatkozott: a férj néhány hete azt mondta neki, hogy nem szabad a felesége előtt meghalnia, mert a nő nem tudná ellátni magát.
A cikk szerint a férfi azután, hogy megfojtotta a feleségét, kiment a házuk végén lévő emésztőgödörhöz, belemászott, és megfulladt.
Ez egy szörnyű tragédia, ami elkerülhető lett volna. Elképzelni sem tudom, hogy mit élhetett át az idős, súlyos betegségben szenvedő házaspár, amikor meghozták a végső, tragikus lépést. Elképzelni sem tudom, hogy milyen fájdalom lehet megfojtani azt, akit a világon a legjobban szeretünk azért, hogy megszabadítsuk őt a szenvedéstől, ahogy azt sem, hogy milyen pokoli érzés lehet utána saját magunkkal is végezni. Mindez elkerülhető lenne, ha az állam engedélyezni az aktív eutanáziát.
Biztos vagyok benne, hogy az olvasók többsége már látta legalább egy szerettét haldokolni, olyan állapotban, ami méltatlan volt egy emberhez, tudván, hogy nem segíthet rajta, hogy az illetőnek komoly fájdalmai vannak, szenved, és csak egyetlen dolgot szeretne: békésen elmenni, minél hamarabb. Látta, de nem tehetett semmit, sok esetben hónapokig, de akár évekig is eltartott a szenvedés, melynek a vége mindig a halál volt. Ahelyett, hogy mindez fájdalommentesen, szabad akaratból, méltóságteljesen, a hozzátartozóktól elbúcsúzva történt volna meg. De nem történhetett, ugyanis az állam nem enged minket úgy meghalni, ahogy szeretnénk. Marad a szenvedés, a saját szerettünk megölése, az öngyilkosság, mely sokszor közel sem zajlik zökkenő- és fájdalommentesen.
Hogy jön az állam ahhoz, hogy megtiltsa nekünk, hogy emberhez méltóan menjünk el ebből a világból? Miféle kegyetlenség hagyni szenvedni a haldoklókat, ahelyett, hogy – ha ők is így akarják – segítsünk rajtuk, hogy megszűnjön egyszer és mindenkorra minden fájdalmuk? Személy szerint egyetlen épeszű, józan érvet sem tudok mondani az aktív eutanázia ellen, lévén maximálisan híve vagyok annak, hogy az egyén önrendelkezhessen a saját teste felett, ugyanis az az övé – és egyedül az övé. Ha létezik is felsőbb erő vagy hatalom (mely felől meglehetősen szkeptikus vagyok), amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk istennek, miért akarná, hogy szenvedjünk? Miféle gonosz isten akarná, hogy valaki hónapokon át elviselhetetlen fájdalmakat éljen át, miközben minden lehetőség adott arra, hogy ezt elkerülje? Ha létezik is bármilyen isten vagy istenség, aligha annyira gonosz, hogy szenvedni akarja látni a saját teremtményeit. Vagy ha az, akkor talán jobb egy ilyen lényre nem hallgatni, és nem követni őt.
A polgári társadalom alapvető minimuma legyen, hogy egy szenvedő ember dönthessen a saját haláláról szabadon, emberhez méltó módon halhasson meg, szenvedés és fájdalom nélkül.
