A rendőrgyilkosság éppolyan szörnyű tragédia mint gyermekek – vagy védtelen idős emberek, asszonyok bántalmazása, meggyilkolása olyan barbár, civilizálatlan emberek által, akiknek semmi sem szent. Viszont egyáltalán nem tartom civilizált hozzállásnak azt sem, amikor ezt az esetet felhasználva felhozzák a halálbüntetés témáját, s propagálják annak visszavezetését. Akármennyire is jogosak és érthetőek az indulatok az elkövetőkkel szemben szerintem épp oly civilizálatlan lenne a vérbosszút és a thalio elvén alapuló megtorlást intézményesítő büntetési forma visszavezetése. Ez ellentmond minden civilizációs normának, s visszarántaná Európát hosszú évszázados jogfejlődés után a barbár, kegyetlen, embertelen “igazságszolgáltatás” korába, s igen ez éppúgy vonatkozik a liberális demokrácia fellegvárára az Egyesült Államokra mint az összes többi antidemokratikus, diktatórikus országra, ahol mai napig kiszabható a kivégzés, ebben nincs kivétel.

A halálbüntetés ellen jogfilozófiai, morálfilozófiai elvek is szólnak, különös tekintettel a természetjogra – Szemere Bertalan – , vagy a keresztény felfogásban (is) gyökerező humánus erkölcsi elvekre, mint az irgalmasság könyörületesség, méltóság. Szerintem eme tragédia kapcsán nem a halált kellene fetisizálnunk mint az igazságos elégtétel megoldását, hanem az életet kellene felülértékelnünk, és elgondolkodnunk azon hogy az életünkhöz való jog nem pusztán állampolgári jog, hanem természet (vagy Isten) által adott egyetemes, elidegeníthetetlen jog, amelyet semmiféle evilági hatóság nem írhat felül, ugyanis az maga lenne a hatalmi önkény amely (számomra is) egy istentelen, és emberellenes magatartás. Természetesen azt is kijelenthetjük, hogy a fiatal rendőr élethez való jogát semmibe vette a gyilkosa, s emiatt nem csak jogi – hanem morális felelősség is terheli szörnyű tettéért, ez tiszta, s ezért a lehető legszigorúbb büntetést kell vele szemben foganatosítani. Azonban az élet, akárkinek az életéről is van szó, az sérthetetlen. S mielőtt még bárki azzal vádolna hogy a gyilkost “védeném, babuzsgatnám, sajnálnám” leszögezem, hogy szerintem az embernek adott esetben joga van ezt megvédeni az orvul rá támadóktól, még akkor is hogyha az halállal végződik, ugyanis az önvédelemből következő agresszió se nem szándékos, se nem aljas indokból elkövetett tett.

Viszont hogyha egy világi hatóságról, erőszakmonopóliumról beszélünk, amely szándékosan szab ki halálbüntetéseket akkor másabb a helyzet. Hogyha elfogadjuk azt az elvet, hogy az ember életét egy magasabb, természetfeletti rendezőelv, a transzcendencia is meghatározza (mint legfelső hatóság ahonnan a jogaink, s normáink eredeztethetők) a halálbüntetés gyökeresen ellentmond ennek az elvnek. A barbár gyilkosnak nem is lehet nagyobb büntetés annál, hogy (remélhetőleg) élete végéig el lesz szeparálva civilizációtól, s abban a tudatban fogja leélni a börtönéveket, hogy egy embertelen gaztettet követett el, amiért vezekelnie és bűnhődnie kell. Hogyha kivégeznék, mindez nem történne meg. Az kegyesség lenne számára.