A kereskedelmi televíziózás szerintem egy fertő. K*rvák, bohócok, idétlen barmok, tehetségtelen senkik ripacskodnak a rosszabbnál-rosszabb műsorokban. Celebek mindenhol, csupa-csupa olyan ember, aki nagyjából annyit ért el, hogy a.) kielégített néhány férfit a szájával b.) csinált valami borzalmas „zenét” c.) drogozott d.) börtönben volt e.) elvált f.) „szerelembe” esett. Egyikőjük sem alkotott semmit, botrányaikból, párkapcsolataikból, gyermekeik kizsákmányolásából élnek, mindegyikük ócska prostituált. Nagyon ritka, hogy véletlenül az RTL-re vagy a TV2-re kapcsolok, és szabályosan borzongok attól, amit ott látok.
De vajon tényleg erre van igény, vagy a lakosság azért nézi ezt, mert ez megy a tévében?
Mikor gyerek voltam, akkor még volt néhány kvízműsor, mint például a Legyen ön is milliomos, amit kifejezetten kedveltem, és emlékeim szerint elég sokan nézték. Jó volt, mert otthon mi is játszottunk a játékosokkal, törtük a fejünket, gondolkodtunk a megoldásokon, és tanultunk belőle. De ugye a magyar televíziózás nagyjából onnan indult, hogy Öveges Professzor Úr kísérletei mentek adásba, de ment a Tévé-Ovi, a Mindenki iskolája, és számos jobbnál-jobb kvízműsor.
Ehelyett most mi van? Celebek táncolnak, énekelnek, főznek. Nagyon izgalmas, nézni az újgazdag prolikat, ahogy némi hírnévért és rivaldafényért hülyét csinálnak magukból, csak azért, hogy írjon róluk a Blikk meg a Story címlapjára kerüljenek. De tényleg Majkát meg Köllő Babettet akarjuk nézni? Tényleg ez az a szint, amire vágyunk, egy nehéz nap után hazaérve a tévé előtt komolyan VV Senkiházi meg Éjjel-Nappal Strici, és Éden Prosti ripacskodása kell nekünk?
Nem tudom megmondani, hogy a kereskedelmi televíziózás formálja a társadalmat, vagy a társadalom formálja a kereskedelmi televíziózást, de azt hiszem, hogy ha ezek az adók szakítanának ezekkel a trendekkel, és újra igényes műsorokat adnának, teszem azt jól felépített kvízeket, ismeretterjesztő adásokat, interjúkat színészekkel, zenészekkel (nem, nem az ilyen Majka félékkel), közéleti szereplőkkel, talán mennének. Ha abból indulok ki, hogy mennyien nézik például Gulyás Marci beszélgetéseit különböző közszereplőkkel, hogy milyen jól futnak Almási Kitti interjúi, hogy hányan voltak kíváncsiak Osváth Zsolt adásaira (lám, ki lehet törni a celebvilág mocskából!), mennyien érdeklődnek Friderikusz podcastjei iránt, azt feltételezem, hogy a társadalom egy jelentős részének abszolút lenne igénye a minőségre. Lehetne, hogy a jövőben a társadalom ezen feléhez próbáljon meg alkalmazkodni a média, és ne azokhoz, akiknek szellemi kielégülést ad, ha láthatja Majka mellbimbóját? Lehetne, hogy inkább őket próbáljuk meg felhúzni a földről, ahelyett, hogy mindenki mást rúgunk le oda?
